Nem találnád ki, hová került a berlini fal egy darabja

Olvasási idő kb. 3 perc

A hidegháború szimbólumává vált berlini fal 1989-es leomlásával egy szörnyű korszak véget ért. A szerkezet darabjai aztán szétszóródtak a nagyvilágban: az egyik rész egészen furcsa helyen talált új otthont magának.

33 évvel a fal leomlása után több része került külföldre, mint amennyi Németországban maradt: körülbelül 600 berlinifal-elem található szerte a világban Észtországtól Afrikáig. Ezek közül 140,  emlékműként kiállított darab emlékeztet a múltra, és arra figyelmeztetnek, hogy ne kövessük el újra a vétkeit. Ennek megfelelően szinte minden helyen tisztelet lengi körül a maradványokat, kivéve egy amerikai városban, ahol megkérdőjelezhető szimbolikájú helyiségbe költöztették a betonelemet. 

Viva Las Vegas

A Las Vegas-i Main Street Station Hotel and Casino talán az egyetlen olyan „játékbarlang”, ahol a rulettasztalnál is nagyobb népszerűségnek örvend a férfimosdó. Valami furcsa ötlettől vezérelve az épület egykori tulajdonosa úgy gondolta, a berlini fal egyik darabjának a hotel toalettjében lenne a legjobb helye. Ha jobban belegondolunk, lehet, hogy mégsem akkora szentségtörés, hogy itt állították ki a falrészletet, hiszen, míg állt, emberi tragédiák okozója volt, ráadásul „a szégyen fala”-ként is emlegetik az eredeti építményt.

Egyes helyeken tiszteletet parancsoló emlékmű, míg Las Vegasban mosdólátványosság
Fotó: Kira Hofmann / Getty Images Hungary

Sorban állás kivételesen a férfirészleg előtt

Hogy ez a történelmi töredék hogyan és miért került ilyen szokatlan helyre, nem tudni. Amikor az 1990-es években az ingatlan új tulajdonosok kezére került, a fal már a mosdó dekorációjának a része volt. David Strow, a kaszinót megvásárló vállalat szóvivője a CNN-nek adott interjújában megjegyezte, hogy a toalettet fel kellett újítani a „szokatlanul nagy forgalom miatt”.

A kaszinó férfirészlegére látogatók nemcsak megtekinthetik, hanem ha úgy kívánják, akár le is vizelhetik.

A vécé három piszoárja ugyanis a közel 10 méter széles és 1,8 méter magas faldarabhoz van rögzítve, amely üvegburkolatot kapott a sérülések elkerülése érdekében. A szükségletek elvégzése ugyan nem, ám a látogatás már koedukált keretek között zajlik: biztonsági őrök kísérik be azokat a nőket, akik szeretnék megtekinteni az ikonikus fal egy darabját. 

Hová került a berlini fal többi darabja?

A berliniek a határ 1989. november 9-i megnyitása után azonnal elkezdték vésni a falat, és csak egy nappal később érkezett meg az első ajánlat egy teljes részre egy bajor üzletembertől. Égetően nagy szüksége volt a devizára az átmeneti NDK-kormánynak, így végül 1990. január 4-én felülkerekedett az erkölcsi aggályain: elrendelte a szerkezet elbontását, valamint a fal részeinek kereskedelmi hasznosítását. Morbid módon ekkor ismét határőrök kezdték el őrizni a falat, de most nem az átjutást akarták megakadályozni, hanem a vandáloktól védték a maradványokat. 

Amikor még állt a fal, már akkor is festettek rá a nyugati oldalon; a kiállított darabokon is helyet kapnak a graffitik
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

 A berlini fal népszerűbb fele

Amit általában „berlini falnak” neveznek, az valójában két fal volt: a keleti, az úgynevezett „hátországi” fal és a nyugati fal – amelyeket a halálsáv választott el egymástól. Különösen a graffitikkel díszített nyugati falszegmensek bizonyultak népszerűnek a befektetők körében 1989 után: az egyik japán cég közel 63 millió forintnak megfelelő összeget kínált egyetlen darabért. A többi részt is hasonló összegekért adták el a Monacóban tartott pazar aukción.

Az eredeti fal nagy részét kitevő, kevésbé fotogén szakaszokat bezúzták, majd út- és autópálya-építésre használták fel.

Számos darabot visszaküldtek Berlinbe megemlékezés céljából, bár ritkán pontosan arra a helyre, ahol eredetileg álltak. A leghosszabb szakasz a friedrichshaini Eastside Galériában található, bár a festményeket és a graffitiket már 2009-ben adták hozzá. További 212 méteres fal található A terror topográfiája emlékműnél, 70 méter a Bernauer Strasse emlékműnél, néhány elszigetelt szegmens a Potsdamer Platzon és egyfajta „Berlin Wall Stonehenge” Treptowban, ahol bárki festhet a szakaszokra.

Dél-Korea reménye

Körülbelül 600 rész talált új otthonra Németországon kívül, több mint 140 emlékművet alkotva világszerte, egészen Ausztráliáig és a Bahamákig. A dél-koreai Uijeongbu városában, az észak-koreai határtól 30 kilométerre található a berlini fal öt darabja: kifejezi azt a reményt, hogy a két ország egy napon békésen egyesülhet. Az egyik szakasz a jamaicai Kingstonban található Up-Park Campba került, miután Klaus Wowereit berlini polgármester Usain Boltnak adta át a 2009-es atlétikai világbajnokságon. A Németországon kívüli legnagyobb gyűjtemény Lengyelországban, a Wroclaw melletti Sosnovka falu közelében található, ahol Ludwik Wasecki fogorvos több mint 40 falrészletet állított össze.

A falnak még a legkisebb darabja is értéket képvisel, hiszen egyet jelent a demokráciáért és szabadságért vívott küzdelemmel és a bátorsággal.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Clerget-Tasi Barbara
Clerget-Tasi Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ismered az Árpád-ház női leszármazottait?

Az Árpád-ház női leszármazottai külföldön ismertebbek, mint hazánkban. Nem véletlenül, hiszen míg itthon „csupán” leánygyermekek voltak, későbbi hazájukban uralkodófeleségekké, apátnőkké, olykor szentekké váltak. Közülük válogattunk kvízünkhöz. Te tudod, kik voltak?

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.