Védetté nyilvánított Benczúr-festmény került elő: most bárki megveheti

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy aukciós portálon most bárki licitálhat a védetté nyilvánított Benczúr-festményre, mely Mátyás király koronázását ábrázolja.

Az ISD DUNAFERR Dunai Vasmű Zrt. felszámolása miatt számos ingóság, közte két festmény is kalapács alá kerül hamarosan az Elektronikus Értékesítési Rendszer (EÉR) oldalán. Benczúr Gyula 1902-es Mátyás megválasztása a Duna jegén, illetve Barabás Miklós Laborfalvi Róza portréja című festményei 20 millió forintos kikiáltási áron licitálható egészen október 30. délig.

A festményekre bárki ajánlatot tehet, aki 7000 forintot kifizet, és a licitálók nyilvántartásába felvétele kerül, megadja személyes adatait, illetve elfogadja a felhasználói szabályzatot, majd kifizeti a 800 ezer forintos ajánlati biztosítékot. Amennyiben a pályázati eljárás eredményes, nyertes pályázónál az ajánlati biztosíték összegét beszámítják a vételárba, a többi pályázó számára pedig az ajánlati biztosíték teljes összege visszajár az aukció végén.

Benczúr megrendelésre, a Várba festette volna a vázlat alapján a képet
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Védett örökségünk a Benczúr-festmény

Az EÉR az az online felület, ahol a magyar, felszámolási eljárás alatt álló gazdasági társaságok, a civil szervezetek vagyontárgyainak nyilvános értékesítése zajlik. A Mátyás királyt ábrázoló műalkotást a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Kulturális Javak Bizottsága 2006. október 6-i ülésén

Idézőjel ikon

védetté nyilvánította.

Benczúr képének témája Mátyás királlyá koronázása. A századforduló idején még bőven kitartottak a millennium korabeli historizmus kedvelt témaválasztásai, dicső nagy királyaink életének azon momentumai, melyekre igencsak büszkék lehetünk. Mátyás király különösképp kedvelt alakja volt a történelmi pannóknak, 

Idézőjel ikon

maga Benczúr is több ízben megfestette őt ekkoriban,

ugyanis az átépített Budavári Palota Mátyás-termébe kapott megrendelést egy történelmi pannóra, vagyis egy teljes termet betöltő képsorozatra. 

Benczúr hatalmas pannót tervezett Mátyás király életéről
Fotó: Universal History Archive

Vázlat maradt a Mátyás királyt bemutat pannó

Benczúr Gyulától ekkoriban nyolc hatalmas festményt is rendeltek, azonban a képek többsége vázlat maradt. Mindössze kettő, a Mátyás fogadja a pápa követeit, és a Mátyás király bevonulása Budára című művek készültek el teljes nagyságukban. A művész az alkotói munka során visszanyúlt a király korabeli festészethez, mely a quattrocento,

Idézőjel ikon

az itáliai reneszánsz emlékét idézte.

Az alkotások még vázlataikban is mestermunkák a szakértők szerint, a historizmus utolsó műalkotásai.

Mátyás királlyal kapcsolatos érdekességeket ide kattintva olvashatsz. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.