Így csinálj kis pénzből nagy vagyont mesterséges intelligenciával

Olvasási idő kb. 1 perc

Mindenki álma minimális befektetéssel nagy vagyont csinálni: egy dollármilliomos szerint erre most a mesterséges intelligenciának köszönhetően nagyobb az esély, mint valaha volt.

Matt Higgins a Harvardon is tanított már, a Cápák között amerikai változatában is szerepelt, pedig Queensben koldusszegényen nőtt fel. A mesterséges intelligenciában nagy lehetőségeket lát – szerinte akár 100 dollárnyi pénzből is vagyont lehet csinálni a segítségével.

Szerinte ma a következőket kell megtenned, ha kevés pénzből akarsz gyorsan meggazdagodni:

  • Keress egy gyorsan növekvő, egyelőre rétegeket érintő trendet – amely ugyanakkor elég vonzó ahhoz, hogy az emberek fizessenek érte. Ilyen lehet Higgins szerint a mesterséges intelligencia használata kisvállalkozók és startupok számára.
Így segíthet vagyonépítésben a kis befektetésből is a mesterséges intelligencia
Fotó: Teera Konakan / Getty Images Hungary
  • Szánj egy teljes napot arra, hogy minden lehetséges ismeretet begyűjts a témában, a TikTokot és az Instagramot is böngészd át alaposan a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tartalmakért, majd készíts egy hosszú videót, vagy szövegesen foglald össze hosszan tudásod. Ehhez is használhatod a mesterséges intelligenciát, de ne plagizálj!
  • Készíts logót, weboldalt, és nevezd el a kurzusod, mindehhez szintén a technológiát hívhatod segítségül. A Midjourney segít a logóban, a Durable a weboldalban, a Pictory pedig videós oktatóanyagban.
  • Hirdetéseidet is a ChatGPT-vel írasd meg, a Twitter-threadek olvasása segíthet abban, hogy a legjobb utasításokat add neki. Hírleveleidet, e-mailjeidet is megírja a chatrobot: Higgins szerint ennyi elég egy jó ötlet mellett ahhoz, hogy hamarosan nagy bevételre tehess szert!
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.