Magyarország első miniszterelnökét, az 1848−49-es szabadságharc mártírját, gróf Batthyány Lajost két asszony gyászolta egyszerre: a kivégzett politikus imádta feleségét, Zichy Antóniát, miközben sógornőjével, Zichy Karolinával is szerelmi viszonyt folytatott.
Felesége szelídítette meg a duhaj Batthyányt
Az 1807-ben Pozsonyban született Batthyány Lajos előkelő horvátországi főnemesi család sarjaként nem szűkölködött anyagiakban és lehetőségekben, gyerekkora azonban nem telt éppen idillikusan: szülei, gróf Batthyány József és Skerlecz Borbála kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva már a fiú születésének évében elváltak, Lajost és nővérét édesanyjuk vette magához, aki nem igazán törődött a gyerekekkel, szinte alig érintkezett velük. A fiú különböző intézetekben nevelkedett, és ugyan régóta betegeskedő apja halála után busás örökség illette volna meg, fényűzést kedvelő édesanyja az utolsó fillérig megkaparintotta magának a javakat − Batthyány később csak peres úton tudta visszaszerezni az őt megillető vagyont.
Nem csoda, hogy ilyen előélettel a leendő miniszterelnök vad, lázadó természetű ifjú volt, aki könnyen és gyorsan haragra gerjedt, imádott verekedni, nem csak iskolatársaival, de tanáraival is gyakran tettlegességig fajuló konfliktusba keveredett. A középiskola elvégzése után Zágrábban jogot hallgatott, majd katonatisztnek állt, huszárhadnagyként szolgált: katonaévei alatt két kézzel szórta a pénzt, hatalmas adósságokat halmozott fel, kártyabarlangokban, agárpályákon és nők szoknyája közelében töltötte ideje jelentős részét. Miután sikerült visszaszereznie édesanyjától az őt megillető apai örökséget, leszerelt a katonaságtól, és hazaköltözött családja Vas vármegyei birtokára.
A duhaj fiatalember végül egy szerencsés találkozásnak köszönhetően szelídült meg és változtatott életvitelén: 27 éves volt, amikor egy törökországi utazáson megismerkedett a nála tíz évvel fiatalabb, Magyarország egyik leggazdagabb főnemesi családjából származó gróf Zichy Antóniával, akinek kegyei iránt akkor már rengeteg férfi harcolt. A csinos, elegáns kamasz lányt lenyűgözte Batthyány szilaj, „macsó” természete, egyben imponált neki a férfi elhatározása, hogy megváltozik, és új életet kezd. A találkozásból mindössze nyolc nappal később lánykérés lett, a pár végül 1834 decemberében a pozsonyi Szent Márton-dómban kelt egybe.
Antónia asszonynak köszönhetően lett az ellenzék vezére
Zichy Antónia (ahogy a társaságban nevezték: Tony) és hozzá hasonlóan csinos, intelligens és művelt húga, Zichy Karolina igazi modern hölgyeknek számítottak a korszakban, akiknek szelleme rendkívül nagy hatással volt Batthyányra: a félig horvát, félig magyar származású ifjú nemesember a Zichy lányok ihletésére kezdett érdeklődni Magyarország és a magyar politika iránt. Felesége vezette be Batthyányt a reformkori társasági életbe, és ösztökélte, vállaljon aktívabb szerepet a politikában, melynek köszönhetően hamarosan kidolgozott reformpárti programmal lépett színre, 1840-re pedig már ő lett az országgyűlési ellenzék vezére.
Antónia és Karolina előszeretettel mozgatták a szálakat a háttérből, szalonjuk a magyar ellenzéki politikusok egyik legfontosabb találkozóhelye lett, az országgyűlésen pedig gyakran a karzatról kezdeményeztek tapsot az ellenzéki politikus felszólalását követően, hogy minél jobban érzékelődjön a teremben a „politikai hangulat”.
Kötelességtudatból tűrte, hogy férje a saját húgával csalja
Batthyány imádta és tisztelte a feleségét, akitől nyolc gyermeke született, azonban ugyanannyira elbűvölték őt a két évvel fiatalabb Karolina bájai: 1840 körül a gróf titkos viszonyba kezdett sógornőjével, aki akkor már gróf Károlyi György hitvese volt. A románc jóval több volt futó viszonynál, hosszú, szenvedélyes kapcsolat kerekedett belőle, melyről idővel Antónia is tudomást szerzett: a hűséges feleség látszólag beleegyezett a házasságtörő románcba, valójában azonban nagyon sokat szenvedett férje és húga szerelme miatt. Amikor 1848. március 17-én Batthyány Lajost Magyarország első felelős miniszterelnökének választották, már hosszú, perzselő szerelmi viszony tombolt közte és Karolina között, gyakran felesége utazásait használta ki, hogy titokban minél több időt szeretőjével tölthessen.
Antóniát bántotta, csúnyán megsebezte férje hűtlensége, azonban kötelességtudatból, a szüleitől tanult mély elkötelezettségből továbbra is kitartott Batthyány mellett, mind a magánéletben, mind politikailag támaszt nyújtott a nehéz időkben a szabadságharc miniszterelnöke számára. Batthyány jól tudta, mekkora fájdalmat okoz hitvesének, és gyötörte miatta a lelkiismeret, Antóniához írt későbbi búcsúlevelében úgy fogalmazott: „Ezekben a sorokban ismétlem meg neked mélyen átérzett kifejezését forró hálámnak és tiszta szerelmed minden kincse iránti csodálatomnak, amelyet megérdemelni sohasem tudtam; és oly igaz, mint az, hogy a halál küszöbénél állok, hogy csupán ennek a bűnnek a tudata az, amit a sírba magammal viszek.”
Kést csempészett be férjének a siralomházba
A Batthyány-kormány alig fél évet ért meg, október 2-án a miniszterelnök lemondott, és Svájcba akart emigrálni, azonban, mivel nem kapott hírt a családjáról, Sopronban maradt. Később − félig horvát származása dacára − fegyvert fogott a horvátok ellen, és nemzetőrnek állt; a Vas megyei nemzetőrség zászlaját Antónia avatta fel, aki később Pestre is férjével tartott, és segített sáncokat emelni Windischgrätz közelgő hadai ellen. 1849. január 8-án Batthyány a szeretőjénél töltötte az éjszakát, az ő karjaiból hurcolták el az osztrák katonák másnap; Karolina azonnal értesítette nővérét a szomorú hírről, mire a Vas megyei birtokon tartózkodó Antónia Pestre érkezett, és tervet eszelt ki férje kiszabadítására.
A leleményes asszony úgy tervezte, cselédnek öltözve menekülnek el a városból, Batthyány azonban visszautasította az ötletet, mint mondta, lóháton, karddal a kezében szívesen megbirkózik az osztrákokkal, de cselédgúnyában, asszony mögé bújva nem. Amikor férjét lovas kocsin elszállították Pestről, Antónia kétségbeesetten rohant a kocsi után, hogy egy utolsó szót válthasson még vele. Batthyány a laibachi várbörtönben, majd Olmützben raboskodott, előbbi helyen felesége, gyermekei és szeretője is gyakran látogatták, könyveket vittek neki, az utóbbi börtönben azonban már nem engedték meg, hogy látogatót fogadhasson.
Augusztus 30-án az első magyar miniszterelnököt koholt vádakkal halálra ítélték; Batthyány kegyelmi kérvényt nyújtott be, bár nem reménykedett benne, hogy elfogadják − igaza lett. Miután a kérvényt elutasították, a gróf egy utolsó kéréssel fordult hitveséhez: a kötél általi halált megalázónak érezte, ezért arra kérte Antóniát, csempésszen be neki mérget, mellyel kiolthatja saját életét. Mérget végül nem, egy papírvágó kést azonban sikerült eljuttatnia utolsó találkozásukkor Batthyány részére a siralomházba: az aprócska késsel Batthyány súlyos sebeket ejtett a saját nyakán, de életben maradt, sérülései miatt végül golyó általi halállal végezték ki Pesten október 6-án, az aradi vértanúkkal egy napon.
A nemzet özvegye sohasem bocsátott meg a Habsburgoknak
A két Zichy nővér közösen gyászolta a kivégzett miniszterelnököt, Batthyány holtteste nekik köszönhetően nem került tömegsírba, titokban a pesti Ferences-templom kriptájában helyezték örök nyugalomra. Antónia a legenda szerint úgy tervezte, megöli Haynaut, és véget vet saját szenvedéseinek is, erre mégsem került sor: gyerekeivel Svájcba emigrált, ahol az osztrák titkosrendőrség gyakori megfigyelés alatt tartotta, és csak az 1850-es évek közepén települt haza. Karolina néhány évvel nővérét követően emigrált − férjével ekkor már végleg szétmentek, de hivatalosan nem váltak el egymástól −, Itáliában és Svájcban telepedett le, ahol a magyar emigráció egyik fontos szervezője lett, és szerelmi viszonyt ápolt Klapka György tábornokkal. Csak férje halálát követően, az 1880-as években jött haza.
Zichy Antónia élete végéig kitartott elvei mellett, mélységesen elítélte a kiegyezést, a közvélemény szemében jóságos királlyá lett Ferenc Józsefet megvetette és a magyarság ellenségének tartotta; a legenda szerint, amikor az egyik fia meg akarta kérni Erzsébet királyné unokahúgának kezét, így reagált: „gyilkosok családjába nem nősülünk” (a frigyből végül nem lett semmi). Antónia asszony alakja a passzív ellenállás szimbólumává lett, nem véletlenül nevezték sokan „a nemzet özvegyének”, a megtisztelő cím ellenére azonban elzárkózott a közélettől, nagyon ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt (amikor mégis így tett, mindig hatalmas éljenzés fogadta). Élete végéig gyászruhát viselt, és október 6-án az aradi vértanúk özvegyeivel együtt minden évben gyászmisét mondatott; férje akaratához ragaszkodva annak elkobzott vagyonából semmit sem kért vissza az osztrák államtól.
Zichy Antónia 1888-ban, 72 évesen hunyt el a Veszprém vármegyei Dákán, húga, Zichy Karolina 1903-ban, 84 évesen, Budapesten távozott a földi világból.
