Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nőnek lenni a mindennapokban nemcsak a számtalan láthatatlan feladat teljesítésével jár együtt, de néha olyan problémákkal is, amikre senki nem gondolna. Ha a környezetünk kialakítása nem passzol hozzánk, az nemcsak kényelmetlen, de baleseteket is okozhat.
Bár a férfiak háromszor annyi autóbalesetet okoznak, mégis nagyobb az esélye egy komolyabb sérülésnek, ha nő ül a volánnál. A munkahelyi balesetek is veszélyesebbek a nőkre, de a járműveken és a közvetlen környezetünkben is több megoldandó helyzet jön velünk szembe, ha nem férfinak születtünk. Hogy miért? – ennek jártunk utána.
A legváltozatosabb statisztikák figyelmes átböngészése után megdöbbentő tendenciát figyelt meg Caroline Criado-Perez, majd kutatását a Láthatatlan nők című könyvében összegezte. Eszerint a környezetünk szinte teljes egészében a férfiakra épül, legyen szó testmagasságról, testalkatról, biológiai szükségletekről. De valóban olya markáns különbség van a két nem között, hogy a világunk veszélyesebb, ha nőként élünk benne?
Férfiakra tervezett világ?
Perez Láthatatlan nők című könyvében bemutatja, a közlekedéstől a technológián és az orvostudományon át a gazdaságig, hogy a világ túlnyomó többségét férfiak számára tervezték. Olyan apróságoktól, mint a negyvenes feletti lábméretekre tervezett lépcsőfokok hossza és magassága, vagy a bútorok formája, egészen az autók karosszériabeállításaiig, az átlag férfiméretekre terveznek mindent. De mégis mennyiben számít ez? Hiszen léteznek alacsonyabb férfiak és magasabb nők is, egy kis nyújtózással vagy székre állva elérhetünk mi, átlagnál alacsonyabbak is bármit.
Kellemetlen, vagy veszélyes is?
Van, amikor ezek a kis különbségek fel sem tűnnek. Elég, ha csak olyan apróságokra gondolunk, mint a különféle használati tárgyak alakja és mérete. Csak nézz le a telefonodra, amin éppen esetleg ezeket a sorokat olvasod. Kényelmesen elfér a kezedben, és átéred az ujjaiddal a képernyőt? Netán fogást kell váltanod, ha a felső sarokhoz kell érned?
Ugyan nekem teljesen átlagos női tenyerem van, bizony minden új mobil megvásárlása valóságos tortúra, mert egyszerűen nem gyártanak a méretemben. Ez apróságnak tűnhet, de amikor ínhüvelygyulladás lesz a napi szintű telefonos böngészés vége, az valóban elgondolkodtató. Bár nem vagyok kifejezetten alacsony sem a saját nemem képviselői között, ha jobban végiggondolom, nem csak ez az egyetlen használati tárgy van a környezetemben, ami nem rám szabva készült. A járműveken pont nem ér le a lábam a székekről, ha kényelmesen szeretnék ülni, pedig az 1900-as évek teljes egészében arról szólt, hogy a világot az emberi léptéknek megfelelően alakítsák át.
Az első úttörője ennek a szemléletnek Le Corbusier volt. A francia építész első merész cselekedete az 1929-es párizsi Őszi szalonon bemutatott bútorkollekciója volt, ezt követően pedig az épületek szerkezetét alakította át, a használati terekben is az emberi test arányait figyelembe véve. Újszerű látásmód volt ez abban az időben, de szükséges.
Ahogy egyre több időt töltött otthonán kívül, munka közben, utazással, netán szórakozással és pihenéssel a mindennapok embere, egyre nagyobb igény volt a kényelem és komfort kialakítására is.
A hatvanas években a légkondicionálás elterjedésével meghatározták az ideális hőmérsékletet is a különböző munkafolyamatokban dolgozók számára az emberi test átlagos hőjét figyelembe véve. Azonban mind a téralakítás, mind az ideális hőmérséklet meghatározásakor az átlagos testmagasságú, negyvenes éveiben járó, 182 cm magas, 70 kilós férfi jelentette a viszonyítási mértéket.
De míg nyújtózkodni mi, alacsonyabbak is könnyedén tudunk, naponta 6-8 órát olyan helyen eltölteni, ami sokkal hűvösebb, mint arra a szervezetünknek szüksége lenne, számtalan egészségügyi kockázatot rejt. Pláne hogy a betegségek tipikus tüneteit is a férfitársadalom monitorozásával összegezték.
Nagy-Britanniában a női páciensek esetében 50%-kal nagyobb valószínűséggel diagnosztizálják félre a szívrohamot: a szívelégtelenségre vonatkozó vizsgálatok általában férfi résztvevőket alkalmaznak, így az ő tüneteik számítanak mérvadónak. A védőfelszereléseket is férfiak számára tervezik, lehet bármennyire is uniszex egy védőruha, általában a nők azok, akikre bizonyos helyeken bő, másutt szűk lesz a kötelezően viselt felszerelés, ami miatt sokszor a nagyobb, ám nem passzoló verziót kell hordaniuk, ez pedig nemcsak kellemetlen, de már önmagában is balesetveszélyes lehet.
Sokan csodálkoztak is, amikor a munkakörülmények javulását vizsgáló kutatások eredményeképp kiderült, hogy míg az elmúlt száz év során a férfiak esetében szinte teljesen megszűntek a nem megfelelő körülményekből fakadó munkahelyi balesetek, a nők esetében egyértelműen növekedni látszik a munkahelyi balesetek és megbetegedések száma, ennek pedig az egyik oka az, hogy a körülmények kialakításakor nem veszik figyelembe a nemi különbségeket.
Azonban nem csak az egyértelműen orvosi ellátást igénylő akut problémáknál vagyunk hátrányban mi, nők – illetve a még nálunk is alacsonyabb kisgyermekek vagy éppen a már beszűkült mozgástartománnyal bíró idősebbek. A tömegközlekedés – melyet számtalan statisztika szerint szintén ez, a társadalom egészét tekintve nem is oly csekély méretű csoport használ inkább – hasonló veszélyeket rejthet magában.
A már említett ülésmagasság mellett, mely szintén egy bizonyos lábhosszal kalkulál, a kapaszkodók elhelyezkedése sem kedvez azoknak, akik nem a bűvös 180 centis magasságból szemlélik a világot. Ha már lábujjhegyen kell valakinek állnia a kapaszkodáshoz, a mozgó jármű hirtelen fékezésekor biztosan nem tudja a súlypontját megtartani. Csomagokkal, nehéz táskákkal felpakolva a hosszan kitartott kényszerpozíciók, akár minden egyes nap, órákon keresztül a hosszú utazások közben komoly elváltozásokat okozhatnak a vázrendszerben. A bizonytalan ülésből vagy kapaszkodásból fakadó balesetek száma is elkerülhető lenne, hogyha a tervezés időszakában egyforma súllyal esnének latba a női és a férfi felhasználók igényei.
Pár centi is számít
Nem kell nagy dolgokra gondolni, apró változtatásokkal is nagy minőségbeli változást lehetne elérni, hogy mindannyiunk komfortosabban érezze magát menet közben. Amikor elkezdték figyelembe venni a buszmegállók elhelyezését, rájöttek arra is, hogy sokkal kevesebb erőszakos támadás történik, hogyha jól megvilágított helyen várakozunk a buszra. Ha pedig a téli úttakarítást a járdákkal kezdik, számszerűen csökken a végtagtöréssel járó balesetek száma. Ezek tényleg apróságok, hiszen megállókra és úttisztításra egyaránt szükség van, mégis egy-egy apró pluszfaktor beillesztése a tervezési folyamatokba a társadalom fele számára teszi élhetőbbé a mindennapokat.
