Csoda, hogy a sofőr túlélte: ez a kaszkadőrmutatvány balul sült el 100 évvel ezelőtt

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Murphy óta tudjuk, hogy ami elromolhat, az el is romlik. És ha korábban lettek is volna kételyeink, 1922 óta biztosak lehetünk benne, hogy amit az ember el tud rontani, azt el is rontja.

Az 1900-as évek elején a "tömeges" személygépkocsi-gyártás még igencsak gyerekcipőben járt, de máris népszerű látványosságot csináltunk abból, ahogy tönkretesszük ezt az újdonságot.

Rég csodájára járunk a repülő autóknak

1913-ban indították be a Ford Motors futószalagját, amelyről a híres Ford T-modellek immár tömegével gurulhattak egyenesen boldog tulajdonosaik garázsába. 9 évvel később pedig már összetörni sem sajnálták őket. Az első ugratós autóshow-műsorok során ugyanis jócskán megsínylették a nem veszélytelen mutatványt a kezdetleges kaszniba szerelt gépjárművek és gyakran vezetőik is. Ez az 1922-es felvétel ez egyik első ilyen műsorról maradt fenn:

Idézőjel ikon

American automobile leap show, 1922 pic.twitter.com/9GqOZR8l5G
— History Photographed (@HistoryInPics) December 26, 2022

Sok minden változott azóta: a megugrott távolság és az autók sebessége jelentősen nőtt az azóta eltelt több mint 100 év során. Egy valami azonban változatlan: az ugratós autóshow-k szereplői számára továbbra sem garantált, hogy sértetlenül megússzák az efféle mutatványokat.

Pedig már a korai autógyártás modelljeinek is meg voltak a maga fantasztikus vívmányai, ha a mindent túlélő kaszni nem is volt köztük. Némelyik sajnos mára kikopott a tömeges gyártásból, pedig néha jól jönne.

Egy ilyenről szól ez a korábbi írásunk is.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Offline csoda autó show

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.