Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az atombomba felfedezésével a világ szembesült vele, hogy akár egyetlen rossz gombnyomással véget érhet az emberi civilizáció − a hidegháború időszakában azonban nemcsak rettegést, de nagy kíváncsiságot is szült a minden addiginál pusztítóbb új fegyver. Amerikában az 1950-es években fellendült az atombomba-turizmus, melynek részben a bűn városa, Las Vegas is köszönheti felemelkedését.
Sorozatunk mai képe az 1950-es években készült a nevadai sivatagban, ahol bámészkodók tömege követi fényképezőgéppel, filmkamerával és távcsővel egy kísérleti atomfegyver felrobbanását, nem is sejtve, mennyire súlyos veszélynek teszik ki magukat. Az amerikai hadsereg 1951-ben kezdett el nukleáris fegyvereket tesztelni a Las Vegas városától alig több mint 100 kilométerre található Yucca-hegységben, mely több szempontból is ideális helyszínnek számított. Egyrészt a semmi közepén feküdt, másrészt az állandóan napos, forró időjárás és a tágas tér megkönnyítette a tesztelést, harmadrészt Nevada állam 87 százaléka a szövetségi kormány tulajdonát képezte, vagyis külön engedélyt sem kellett kérni.
Atombombanéző bulikat szerveztek a Las Vegas-i szórakozóhelyek
A következő 11 évben mintegy 90 atomrobbantást végeztek Nevadában; a kormány tisztában volt a kísérletek súlyos egészségkárosító hatásával, de eltitkolta azt a környékbeli települések lakói elől, akik teljesen gyanútlanul éltek együtt a közelükben folyó atomrobbantásokkal. Sőt, a katasztrófaturizmus egyedi változataként hamarosan elindult az atombomba-turizmus: az emberek mérhetetlenül kíváncsiak lettek, hogyan néz ki és zajlik valójában egy nukleáris robbanás, a saját szemükkel akarták látni a gombafelhőket, a vörösen izzó levegőt és a vakító fényt. Élelmes vállalkozók gyorsan rárepültek a felmerült igényekre, és elkezdtek atombombanéző kirándulásokat szervezni a sivatagba.
Az ország minden részéről érkeztek turisták Nevadába, hogy megtekintsék a robbantásokat; leggyakrabban csoportosan, szervezetten, néhány dolláros részvételi díj ellenében autózhattak ki a sivatagba az érdeklődők, akiket a szervezők precízen koordináltak, hol kell elhelyezkedniük, hogy biztonságban legyenek, de mégis mindent láthassanak. A hatóságok jó előre bejelentették az atomrobbantások dátumát, így a szervezők mindig pontosan meg tudták hirdetni a következő túra időpontját, de a Las Vegas-i kaszinó- és üzlettulajdonok, helyi vállalkozók is igyekeztek ráugrani a lehetőségre.
A „bűn városa” éppen akkoriban nőtt alig 25 ezer lakosú kisvárosból milliós metropolisszá a törvényessé tett szerencsejátéknak köszönhetően, az atombomba-turizmus pedig még jobban fellendítette a helyi turizmust. A robbantások miatt Nevadába utazott kíváncsi tömegek Vegasban szálltak meg, és szabadidejükben élvezték a város kínálta lehetőségeket, a kaszinókat, szállodákat, éttermeket és bárokat. A robbanások előestéjén számos szórakozóhelyen, bárban, hotelben „hajnali robbanás” partikat tartottak: a kuncsaftok éjfélkor inni és mulatozni kezdtek, majd hajnalban közösen bámulták a városból is jól látható gombafelhőket a horizonton.
Nem is sejtették, milyen veszélyben vannak
Az ártatlannak gondolt szórakozás azonban sokakban súlyos károkat okozott; Nevada északkeleti részén és a szomszédos Utah állam déli vidékein élő gazdák gyakran számoltak be arról, hogy állataik a béta-sugárzás hatására égési sérüléseket szenvedtek, illetve a sugárfertőzés egyéb jeleit mutatják. Nem csak az állatok, az emberek is megszenvedték a Yucca-projekt hatásait, a környéken az átlagosnál jóval gyakrabban diagnosztizáltak rákbetegséget az orvosok.
Végül 1963-ban elfogadták a nemzetközi atomcsendegyezményt, mely megtiltotta a nem föld alatti kísérleti atomrobbantásokat, ezzel a nevadai látványosságnak is vége szakadt. Még hosszú évtizedekkel később is tömegével jelentkeztek azonban Nevada és Utah államban élő személyek, akik azt állították, az egykori nukleáris tesztek következtében alakult ki daganatos megbetegedés a szervezetükben.
