Ez már nem film: aszteroidát térítettek el a NASA emberei

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Magyar idő szerint ma 1 óra 14 perckor a NASA egyik űrszondája becsapódott egy 160 méter átmérőjű aszteroidába. A 10 hónapja fellőtt eszköz feladata az aszteroida eltérítése volt, amivel egy esetlegesen bolygónkat veszélyeztető helyzet szimulációját hajtották végre.

A DART (Double Asteroid Redirection Test, azaz Kettős Aszteroidaeltérítő Teszt) küldetés legizgalmasabb részét élőben követhette az egész világ a NASA TV-n. Az emberiség életében először figyelhette meg, ahogy egy ember által készített eszköz tervezetten nekiütközik egy aszteroidának. Az első bolygóvédelmi misszió ma látványos képsorokkal gazdagította az emberiség történelmét.

Jelenleg az Európai Űrügynökség (ESA) Héra misszióján a sor, hogy a megfigyelt ütközést elemezze, valamint az égitest felszínén bekövetkező változásokat rögzítse. A Héra űrszonda 2024-ben indul útjára, hogy aztán öt évvel a DART után, 2027-ben elkezdje a kráter elemzését. 

DART, a Kettős Aszteroidaeltérítő Teszt

A DART-küldetés az utóbbi évek legizgalmasabb és legfontosabb NASA-missziója, az emberiség első bolygóvédelmi küldetése. Az űrbe fellőtt űrszonda feladata ugyanis egy olyan kisbolygó eltérítése volt, aminek méretéhez hasonló űrsziklák a Föld útját is keresztezhetik a jövőben. A szimuláció tehát azt tesztelte, hogy kinetikus becsapódási módszerrel, azaz mindenféle robbantás nélkül (ld. Armageddon film) képesek vagyunk-e megváltoztatni egy aszteroida röppályáját, ami ezáltal elkerüli a bolygónkat. 

Az alábbi videóban az ütközés előtti 1 percet követhetjük, amit a DART kamerája rögzített. 

A DART-nak keresztelt űrszonda egyébként nem volt hatalmas darab, egy 1,2 × 1,3 × 1,3 méteres doboz, ami pusztán 500 kg súlyával csapódott a 160 méter átmérőjű aszteroidába. A 308 millió dollárból (161 milliárd Ft) fejlesztett DART 11 millió kilométert tett meg 2021. november 24-i kilövése óta, és kb. 1%-kal módosította az égitest mozgását (keringési idejét).

Dimorphos, az aszteroida

Föld-közeli aszteroidának a 48 millió km-en belüli űrsziklákat tekintjük, ami a Föld–Nap-átlagtávolság egyharmada. 

A 100 méter átmérővel rendelkező űrszikla még nem pusztítaná el bolygónkat, ha becsapódásra kerülne sor, vagyis az életet nem veszélyeztetné, viszont egy várost könnyen a semmivel tenne egyenlővé.

Bal oldalon a Dimorphos látható, ami a Didymos (jobb) Föld-közeli aszteroida holdja
Fotó: YouTube / Spacejunkiee

Egy több millió lakosú város eltűnése az egész emberiség életére hatással lenne, ezért is jelentős feladat az aszteroidák és röppályájuk feltérképezése, és a jelenlegi bolygóvédelmi szimuláció. 

Mindezt olvassuk azzal a tudattal, hogy nem valószínű, hogy az elkövetkezendő 100 évben egy Diomorphoshoz mérhető aszteroida csapódjon bolygónknak.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Geyer Krisztina
Geyer Krisztina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.