Ezeket a helyeket önti el a víz – Minden, amit tudnod kell az árvízhelyzetről

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

A Duna vízszintje folyamatosan emelkedik, Budapestnél holnap várható a tetőzése. Magyarország többi folyója is árad, a Tisza mellékfolyóinál további áradásokra lehet számítani.

Készültség 1200 kilométeren

Nem kevesebb mint közel 1200 kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon, Budapesten óráról órára magasabb vízszintet mérnek. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) tájékoztatása szerint az olvadás miatt a Vág folyó a vártnál több vizet szállít a Dunába, ezért arra számítanak,

Idézőjel ikon

hogy a Dunakanyar alatti szakaszokon magasabban tetőzik és lassabban apad majd a folyó.

Még nem volt olyan régen 2013, hogy ne emlékeznénk az akkori dunai árvízre is
Fotó: titoslack / Getty Images Hungary

Víz alatt a rakpart

Mint ismert, Európa nagy részén, így hazánkban is az enyhére forduló, változékony és csapadékos időjárás hatására a legtöbb folyón árhullám indult az elmúlt napokban. A Duna Nagybajcsnál már karácsony első napjának estéjén 612 cm-es vízállással tetőzött, a vonuló árhullám most Budapest felé tart.

Idézőjel ikon

A főváros tegnap délelőtt 10 órai vízállása 636 centiméter volt, a tetőzést a holnap hajnali-reggeli órákra várják az előrejelzések szerint 680 centiméter körüli vízállással.

Tegnap, vagyis karácsony második napja óta másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben a fővárosban, a budai és a pesti alsó rakpartot pedig már hétfőn lezárták az autósok és a gyalogosok elől. Eközben ma már elérte a rakpartot is a Duna, amely szintje a számítások szerint majd csak december 29-én süllyedhet a rakpart alá. 

Változások a tömegközlekedésben is

A Duna áradása miatt további változások történtek a közlekedésben is: a BKK Info tájékoztatása szerint nem közlekedik a 2-es villamos a Széchenyi István tér és a Boráros tér HÉV-megálló között, a 2B és a 23-as villamos pedig a Jászai Mari tér és a Boráros tér HÉV-megálló között. 

Az árvíz miatt a fényvillamos is máshol, a 2-es villamos helyett a 49-es villamos vonalán jár.

A fényvillamos a 2-es helyett a 49-es villamos vonalán közlekedik
Fotó: titoslack / Getty Images Hungary

Több magyarországi folyó is árad

Az árhullám természetesen Magyarország többi folyóját is érinti. Levonulóban van az ár a Lajtán, de árad a Rába, az Ipolyon pedig egy újabb árhullám is érkezett. A Tiszán tovább folytatódik az árhullám levonulása, a tetőzés már elhagyta a folyó hazai szakaszát, és noha már lassan apad, a folyamatot időnként jelentős vízszintemelkedések törik meg, jobbára a Szamoson érkező kisebb árhullám hatására. A Tisza többi mellékfolyójának vízszintje is emelkedik, ezért a szakemberek szerint a következő napokban újra árvédelmi fokozatot megközelítő vagy azt meghaladó vízállás fordulhat elő

Idézőjel ikon

a Krasznán, a Túron, a Bodrogon, valamint a Zagyva–Tarna és a Körösök vízrendszerén.

Számítani kell a Tisza mellékfolyóinak vízszintemelkedésére is
Fotó: By Anna Rostova / Getty Images Hungary

Erre érvényes a biztosítás

A CLB biztosítási alkuszcég arra hívja fel a figyelmet, hogy árterületen, folyó mellett élőknek érdemes már az első riasztásra biztonságba helyezni az autóikat. Az Economx.hu cikke szerint azokon csak a teljes körű casco segíthet, akiknek az árterületen hagyott járműveikben az áradó víz súlyos kárt tesz. Mint azt megírták, nem kizárt, hogy az áradó folyók hamarosan betörnek a lakóingatlanokba is, a károkat azonban csak azoknál térítik meg a biztosítók, amelyekre már korábban kötöttek biztosítást a tulajdonosok. Azok azonban elkéstek, akik most kötnének biztosítást a víz alá került házukra.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.