Híres apák híres lányai – Galéria

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A világhírű színészek, énekesek, rendezők és ismert művészek közül jó néhánynak az egykor picurka kislánya is felnőttként fényes csillaggá nőtte ki magát. Híres apa-lánya duók képeiből válogattunk.

Esterházy Péter azt mondta az apa-lánya kötelékről: „Egy apának a lányához való viszonya tulajdonképpen abból áll, hogy a lány életében van egy pillanat, amikor senki máshoz nem tud fordulni, csak ehhez a férfihoz, és akkor ettől a férfitól kell tudnia, hogy ő a legszebb a világon.

Mit mond a pszichológia az apa-lány viszonyról?

Az apának mint első számú férfimintának a szerepe meghatározó gyermeke személyiségfejlődése szempontjából. A lánygyermekek óvodás korban kezdenek igazán megismerkedni a másik nemmel, az édesapjuk iránt táplált gyengéd érzelmeken keresztül. Ahogy a kis királylány, apa szeme fénye, ujjai köré csavarja egyetlen tekintettel a meglett férfiember édesapát, ahogy az „elolvad” lánya kedves szavától, úgy táplálkozik a lánygyerek ezekből a visszacsatolásokból, építi önmagát, és erősíti pozitív énképét. Az apai visszajelzések: dicséret és kritika egyaránt, a későbbieben, a serdülőkorban még nagyobb jelentőségűvé válnak. Az anyai visszajelzéseknél is sokkal nagyobb erővel bírnak az önértékelést illetően az apai bókok, megerősítések.

Van, aki többszörösen is átélheti a különleges apa-lánya kapcsolatot
Fotó: Theo Wargo / Getty Images Hungary

Híres apa híres lánya

Ahhoz, hogy egy híres édesapa lányából is híresség válhasson, nyilvánvalóan szükség van arra, hogy az apa pozitív visszajelzésekkel halmozza el őt, és kedvező visszacsatolásokkal növelje önbizalmát. Amikor ez jól sikerül, és a tehetség is öröklődik, akkor olyan ismert apa-lánya duókat kaphatunk, mint például Charlie Chaplin és lánya, Geraldine Chaplin párosa.

A galéria első képére kattintva elindul fotóválogatásunk, amely után a cikk folytatódik!

Galéria ikon

12

Josephine, Geraldine és Charlie Chaplin
Galéria: Híres apák híres lánya
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Gondolhatnánk..., de a valóság gyakran ennél árnyaltabb: Sir Charles Spencer Chaplin ugyanis, a hozzá közelállók szerint inkább volt félelmet keltő, mint pozitív megerősítéséket sugárzó édesapa. Márpedig hozzá közel állókból lehetett jócskán, hiszen egyesek úgy vélik, a vele intim kapcsolatba került hölgyismerősök száma eléri a 2000-et is. Közülük négyet feleségül is vett, akik összesen 11 gyermeket szültek a színész, rendező, zeneszerző és producer óriásnak. A némafilmek örök sztárjaként befutott ikon ráadásul kifejezetten a fiatal hölgyek társaságát kereste: első felesége 16 éves volt házasságkötésükkor, a második 15 lehetett a frigy létrejöttekor, de annak röpke 3 éve alatt 2 gyermekük is született. A harmadik Chaplinné 22 évesen vehette fel ezt a címet egy rövid időre, a negyediknek már hosszabb idő kellett, mire 8 gyermeket szült a művésznek, de erre csak azért volt alkalma, mert Chaplinnél éppen 36 évvel volt fiatalabb.

Ha a hasonlóság nem is megdöbbentő, az apa-lánya reláció sok vonáson tettenérhető
Fotó: Lester Cohen / Getty Images Hungary

Ugyan Angelina Jolie viszonya is turbulens édesapjával, Jon Voighttal, nem mindig vannak ugyanis beszélő visznyban, és Tony Curtis is szánt szándékkal hagyta teljes mértékben figyelmen kívül végrendeletében lányát, Jamie Lee Curtist, az öröklött gének minden (lány)gyermeknek jót tettek, és karrierjükben meghatározó erejűnek bizonyultak.

Ha további részletek is érdekelnek Tony Curtis gyerekkoráról és házasságairól, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.