A tudósok sem tudják, miért veszített el egy országnyi területet ez a kontinens

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tudósok csapata fáradozik jelenleg azon, hogy kiderítsék, mi az oka annak, hogy az Antarktiszon eltűnt egy jókora, a becslések szerint Argentína méretű tengeri jég.

Miközben az északi féltekén egyre csak dagad a nyári rekordot döntő hőhullám, jóval délebbre, a tél világában, szintén egy újabb és félelmetes éghajlati rekord dől meg. Az antarktiszi tengeri jég idén nyáron ugyanis soha nem látott mélypontra esett.

Idén nyáron vesztette a legtöbbet a kontinens

Az antarktiszi tengeri jég minden évben a kontinens nyári hónapjában, azaz februárban csökken a legtöbbet, ám a tél folyamán a jég szépen visszahízik. Idén azonban a tudósok arra lettek figyelmesek, hogy a természet már jól megszokott viselkedése megváltozott. A tengeri jég ugyanis a várt szint közelébe sem tért vissza, és valójában elérte az elmúlt 45 év legalacsonyabb szintjét, ami rekordnak számít ebben az évszakban.

Idén vészjóslóan csökkent az Antarktisz tengerijég-szintje
Fotó: Cavan Images / Per-Andre Hoffman / Getty Images Hungary

A hivatalos adatok szerint a jég már 2022-ben is rekordalacsony volt, ám az idei még ezt is túlszárnyalja (vagyis alulmúlja), körülbelül 1,6 millió négyzetkilométerrel marad el a tavaly felállított téli csúcstól. Ez pedig azt jelenti, hogy idén július közepén az Antarktisz tengeri jege 2,6 millió négyzetkilométerrel elmaradt az 1981 és 2010 közötti átlagtól. 

Ez majdnem akkora terület, mint Argentína.

Mi is az a tengeri jég?

A tengeri jég létfontosságú szerepet játszik az Antarktiszon még akkor is, hogy közvetlenül nincs hatással a tengerszint emelkedésére, hiszen lebeg az óceánban. Közvetett hatásai azonban mindenképpen vannak. Eltűnésével a part menti jégtakarók és gleccserek ki vannak téve a hullámoknak és a melegedő óceánoknak, ami olvadáshoz vezethet.

A kontinensen élő állatok életmódját is jelentősen befolyásolja a változás
Fotó: Frank Günther / Getty Images Hungary

A tengeri jég hiánya szintén jelentős hatással lehet a vadon élő állatokra, különösen a bálnák, a fókák és a pingvinek táplálkozására, életmódjára. 

Tágabb értelemben pedig az Antarktisz tengeri jege hozzájárul a bolygó hőmérsékletének szabályozásához, ami azt jelenti, hogy eltűnése a kontinensen túl is lépcsőzetes hatásokkal járhat.

A tudósok keresik az Antarktiszon történt változás okát

A jelenség a tudósok szerint olyan kivételes és ritka, hogy évmilliókon belül csak egyszer fordul elő. A helyzet azonban most megváltozhat, éppen ezért nehéz lenne megjósolni, hogy mekkora esély van arra, hogy a jövőben minden úgy történik, ahogyan eddig volt.

A tudósok most azon fáradoznak, hogy kiderítsék, mi lehet az oka a változásnak. Az Antarktisz egy igen összetett kontinens, és ellentétben az Északi-sarkvidékkel, ahol a tengeri jég az éghajlatváltozás felgyorsulásával folyamatosan csökken, az Antarktiszon a tengeri jég az elmúlt néhány évtizedben hirtelen rekordmagasságról rekordmélységre zuhant. Ez a változás pedig megnehezíti, hogy a tudósok megértsék az Antarktisz reakcióját a globális felmelegedésre.

A tudósok keresik a magyarázatot arra, vajon miért esett óriásit az Antarktiszon a tengeri jég szintje
Fotó: Mathias Schulz Matchfotos.de / / Getty Images Hungary

A szakemberek először 2016-ban figyeltek fel a tengeri jég csökkenésére az Antarktiszon, ami azóta is meredeken csökkenő tendenciát mutat. A tudósok szerint a jég eltűnésének az éghajlatváltozás lehet az egyik fő mozgatórugója.

Bár az Antarktisz mindig is nagyon változékony volt, az idei átalakulása azonban nagyon szélsőséges. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy az elmúlt két évben valami gyökeresen megváltozott a kontinens életében.
Amerikai gleccserkutatók szerint több tényező is hozzájárul a tengeri jég elvesztéséhez, köztük az Antarktisz körüli nyugati szelek erőssége, melyek összefüggésbe hozhatók a bolygó felmelegedését okozó, évről évre erősödő szennyezéssel.
Magyarázataik között szerepel továbbá, hogy az éghajlatváltozás miatt melegedő óceánok vize összekeveredik az Antarktisz körüli vizekkel, és ez a hőmérséklet-emelkedés olvadáshoz vezet.

Az idei tél mindent eldönt

A gleccserkutatók szerint az idei antarktiszi tél vízválasztó lehet, és hosszú távú változást jelezhet elő az elszigetelt kontinens életében. A tudósok egyáltalán nem bizakodóak, és jóslatuk szerint az antarktiszi rendszer nagyon hosszú ideig vagy talán már soha nem fog az eddig megtapasztaltak szerint működni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.