VIII. Henrik angol király egyetlen fiúgyermeke, VI. Eduárd kilencévesen került Anglia trónjára: a gyerekkirály uralkodását folyamatos hatalmi harcok jellemezték, rövid élete során pedig egyik tragédia érte a másikat.
Az 1537. október 12-én született Eduárd érkezését hatalmas várakozás előzte meg, hiszen VIII. Henrik mindenáron fiú örökösre vágyott, és úgy tűnt, harmadik felesége, Jane Seymour (Seymour Johanna) végre képes megörvendeztetni az uralkodót egy kisfiúval. A fiú születésekor az egész udvar és Anglia ünnepelt, hálaadó miséket mondtak, pompás lakomákat rendeztek és örömtüzeket gyújtottak, az örömbe azonban gyász vegyült, Johanna királyné ugyanis tizenkét nappal fia születése után elhunyt gyermekágyi lázban. A tragédia kifejezetten váratlanul történt, hiszen a szülés komplikációktól mentesen lezajlott, a királynénak sem voltak panaszai, mígnem három nappal később ágynak esett − Henrik legkedvesebb feleségét veszítette el, nem csoda, hogy egyetlen fiának nevelésére a kezdetektől különös gondot fordított.
Tizenkét naposan veszítette el az édesanyját
A kis Eduárdot apja igyekezett mindenben a saját képmására formálni: azonos oktatásban részesítette, mint amilyet ő kapott gyerekkorában, ugyanazokat a sportokat űzette vele, de még ruházata és lakosztálya dekorációja is az ifjú Henriket utánozta. Emellett az uralkodó szigorúan belenevelte a fiúba a protestáns hitet − Eduárd volt az első angol király, aki már protestánsként került a trónra −, és az általa alapított anglikán egyházhoz való hűséget, nehogy halála után az ország visszatérjen a katolicizmus kebelére. Eduárd négyévesen átesett a malárián, de egyébiránt egészséges gyereknek számított; szívesen töltötte az időt féltestvérei társaságában, különösen a későbbi Erzsébet királynővel ápolt jó viszonyt, trónra lépése után azonban inkább riválisként kezdett tekinteni nővéreire, Erzsébetre és Máriára.
Henriknek fia kiházasítására is akadt gondja, azt tervezte, Eduárdot összeházasítja a nála öt évvel fiatalabb skót Mária hercegnővel, így egyesítve Anglia és Skócia trónját, a terv azonban nem jött össze. A skótok felmondták az egyezséget, és inkább a franciákkal léptek szövetségre, Máriát édesanyja Franciaországba szöktette, ahol később II. Ferenc király felesége lett. A dühös Henrik 1544-ben sógorát, Edward Seymourt küldte Skóciába, hogy kegyetlenül torolja meg a sérelmet, ez a háború Eduárd uralkodása idején is tartott.
Többen is megpróbáltak a bizalmába férkőzni
Henrik 1547 januárjában bekövetkezett halálával a király (háromszor módosított) örökösödési törvényének megfelelően a kilencéves Eduárdra szállt Anglia és Írország trónja, aki természetesen ekkor még nem állt készen a kormányzásra, ezért apja végakaratának megfelelően egy tizenhat fős tanácsadói testület hozta a döntéseket egészen a fiú 18 éves koráig. A gyakorlatban azonban az említett Edward Seymour gyorsan magához ragadta a hatalmat, lordprotektorként egy személyben irányította az országot; az ifjú királyt teljesen a saját hatása alá vonta, miközben szabadon osztogatta a birtokokat és rengeteg pénzt sikkasztott el a királyi pénztárból.
A lordprotektor legnagyobb riválisa saját öccse, Thomas Seymour volt, aki maga is részesülni kívánt a hatalomból, Edward azonban mereven elutasította az osztozkodás gondolatát. A két testvér között még jobban elmélyült a szakadék, amikor a Henrik által nem különösebben kedvelt Thomas feleségül vette az elhunyt uralkodó özvegyét, Parr Katalint. Az ifjabb Seymour fivér azonban nemcsak néhai sógorának özvegye, hanem lánya, Erzsébet iránt is érdeklődött, akinek különösen azután kezdett udvarolni, hogy Katalin 1548-ban gyermekágyi lázban elhunyt. Thomas bátyjához hasonlóan megpróbálta megkörnyékezni Eduárdot, és minél nagyobb befolyást gyakorolni az ifjú uralkodóra, aki így a két rivális testvér hatalmi harcának középpontjába került.
Kutyája mentette meg a király életét
Nem csoda, hogy a 1549 januárjában a gyermek uralkodó életére törtek a lakhelyéül szolgáló Westminster-palotában: Eduárd vigyázója, Sir Michael Stanhope az éjszaka közepén hangos kutyaugatásra ébredt, és azonnal az uralkodó ajtajához sietett, ahol vérbe fagyva találta a király kedvenc kutyáját. Stanhope gyorsan összecsődítette a személyzetet, akik őrséget álltak a kastélyban és a tizenegy éves uralkodó lakosztálya körül. Szerencsére Eduárdnak semmi baja nem esett, nyugalmasan aludta végig az éjszakát − a merénylő valószínűleg megijedt, és dolgavégezetlen volt kénytelen otthagyni a palotát. A király életét négylábú kedvence mentette meg, a sajátja árán.
A bizonyítékok arra utaltak, Thomas Seymour állhatott a merényletkísérlet mögött, aki megneszelte, hogy összeesküvéssel akarják megvádolni. Sokan úgy vélik, Seymour nem akarta megölni, csupán elrabolni a királyt, de olyan változat is van, mely szerint Eduárddal együtt eszelték ki az „elrablás” gondolatát. A terv szerint távoztak volna Londonból, vidéken megvárják Edward Seymour bukását, majd visszatérnek, és a király az ifjabb Seymour testvért nevezi ki lordprotektorrá és gyámjává. Erre azonban nem került sor, a sikertelen merénylet- vagy elrablási kísérlet másnapján Thomast letartóztatták, és árulás vádjával lefejezték.
Az idősebb Seymour fivér sem úszta meg kevesebbel: Eduárdnak egy idő után elege lett gyámja hataloméhségéből és abból, ahogyan a férfi megkopasztja az uralkodói kincstárat. 1552 januárjában a király elrendelte Edward Seymour letartóztatását; a lordprotektor ugyanarra a sorsa jutott, mint testvére, (szó szerint) fejét vesztve távozott a földi világból. Tisztségét régi riválisa, John Dudley, Northumberland hercege vette át.
Tragikusan fiatalon hunyt el az angol király
A hányattatott sorsú VI. Eduárd uralkodása és élete is tragikusan korán ért véget: 1553 tavaszán a király kanyaróval ágynak esett, és ugyan felgyógyult, egészsége súlyosan megszenvedte a betegséget. Nyárra ismét ágynak esett, súlyos köhögési rohamok kínozták, a lába pedig úgy feldagadt, hogy képtelen volt már felülni is; környezete sejtette, hogy sohasem fog felépülni, ezért gyorsan intézkedni kezdtek a gyermektelen, tizenöt éves uralkodó megfelelő utódlását illetően. A gyengélkedő király végakaratát annak beleegyezésével átírták, kizárták az öröklési rendből féltestvéreit, a katolikus Máriát és a mérsékelten protestáns Erzsébetet, és úgy rendelkeztek, hogy Eduárdot unokatestvére, a tizenhat éves, erősen protestáns Lady Jane Grey kövesse a trónon.
A király utoljára július 1-jén mutatkozott a nép előtt a greenwichi palota ablakában, az összesereglett tömeg megdöbbent, mennyire vézna és legyengült az uralkodójuk; pár nappal később ismét nagyobb tömeg kereste fel a palota udvarát, de az őrök elküldték őket, azt mondták nekik, túlságosan hideg van ahhoz, hogy a király mutatkozzon. Pár nappal később, július 8-án Eduárd elhunyt, utolsó szavaival Istent kérte, hogy legyen kegyelmes hozzá, és fogadja a lelkét. Egyesek azt gondolják, a kiskamasz uralkodót megmérgezhették, erre azonban nincsenek bizonyítékok; Eduárd boncolása során az orvos megállapította, hogy a királynak a tüdeje volt súlyosan beteg.
Amint az várható volt, Eduárd halála után fellángoltak a trónharcok; Jane Grey összesen kilenc napig uralkodott (addig is csak névlegesen), sikeresen megbuktatta őt a nagy tömegeket maga mögött tudó Mária, aki visszaállította Angliában a katolicizmust és a protestánsok kegyetlen üldözésébe kezdett, amiért kiérdemelte az utókortól a „Véres” jelzőt (és egy közismert koktélt is elneveztek róla…).
