Elmegyógyintézetben, elfeledve halt meg Amerika első szupermodellje

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Audrey Munson volt Amerika első igazi szupermodellje, akinek kivételes szépségét (gyakran akt-) szobrokon, festményeken, fotókon és filmekben is csodálta a közönség a 20. század első évtizedeiben: az amerikai vénusznak és Miss Manhattannek is nevezett lány hihetetlen népszerűségnek örvendett, karrierje azonban egy ponton túl megbicsaklott, elfeledve, egy elmegyógyintézet lakójaként érte őt a halál.

Bevásárlás közben fedezték fel

Az 1891-ben, a New York állambeli Rochesterben egy villamosvezető és tőzsdespekuláns édesapa egyetlen gyermekeként napvilágot látott Audrey Marie Munson mindössze nyolcéves volt, amikor szülei elváltak, ezt követően édesanyjával élt a Rhode Island-i Providence-ben. A feltűnően elegáns külsejű kislány vékony, sudár, antik szobrokra emlékeztető termete és szabályos, nemes arcvonásai miatt már gyerekkorától a figyelem középpontjába került, mindenki azt tanácsolta neki, szépségét érdemes lenne a világot jelentő deszkákon kamatoztatnia – Audrey hallgatott is a jó szóra, 17 évesen elhatározta, színésznő lesz, ezért anyjával New Yorkba, a Broadway városába költöztek.

Audrey Munson (1891–1996) modellfotón az 1910-es évek elején
Fotó: Wikimedia Commons

A feltörekvő ifjú szépség gyorsan talált is magának munkát, musicalekben kapott szerepet háttértáncosként, az igazi hírnév azonban egy véletlennek köszönhetően talált rá: bevásárlás közben megpillantotta Audrey-t a korszak ismert fotósa, Felix Benedict Herzog, és meggyőzte, jöjjön el a stúdiójába, és álljon modellt néhány képhez. A fotók annyira jól sikerültek, hogy a lányra hamarosan felfigyelt a New York-i művészi élet krémje, akik éppen egy hozzá hasonló, tökéletesen arányos testű modellt kerestek fotóik, festményeik és szobraik számára. A magyar származású Konti Izidor (Isidore Konti) szobrászművész volt az első, aki arra kérte Audrey-t, dobja le a ruháit a műteremben, hamarosan pedig Audrey lett az amerikai szobrászok első számú aktmodellje.

Ő volt az első nő, aki levetkőzött amerikai filmben

A következő években többtucatnyi szobrot mintáztak Munsonról, köztük a leghíresebbek a New York-i Hotel Astor báltermében található Három grácia (Konti munkája), melynek mindhárom szépséges alakjához hősünk állt modellt, illetve a manhattani önkormányzat gigantikus épületének tetején álló, pajzsot és koronát tartó nőalakot ábrázoló aranyborítású szobor (a Szabadság-szobor után a város legnagyobb női szobra), de az 1915-ben San Franciscóban rendezett nemzetközi vásáron kiállított szobrok feléhez, mintegy húsz alkotáshoz is ő állt modellt. Nem véletlenül nevezte a sajtó Miss Manhattannek a szépséges modellt, hiszen elegáns arc- és testvonásaival gyakran találkozhattak a Nagy Alma lakosai a közterületeken.

Munson az 1910-es évek közepére már annyira népszerűnek, igazi hírességnek számított, hogy Hollywood is potenciált látott benne: szerepet kapott az Inspiráció című, 1915-ben bemutatott filmdrámában, mely egy szobrász és aktmodelljének szerelméről szól. Az alkotás pikantériája, hogy Munson több jelenetben is ruha nélkül szerepelt a kamera előtt, így ez lett az első, teljes meztelenséget ábrázoló amerikai film, másrészt hősünket kizárólag a „testi” jelenetekre szerződtették, a drámai (és felöltözött) részekben egy arcra hozzá hasonlító hivatásos színésznő alakította a modell szerepét. Munson a következő évben két újabb műben is szerepet kapott, ezekben ismét meztelenkednie kellett, filmes karrierje azonban ezt követően végleg befuccsolt.

Gyilkossági ügybe keveredett, és meztelenkedésért is letartóztatták

Audrey Munson a <i>Tisztaság</i> című 1916-os filmben
Fotó: Wikimedia Commons

Miss Manhattant természetesen rengeteg kérő ostromolta, köztük az Amerika leggazdagabb agglegényének tartott Hermann Oelrichs Jr., egy hajózási vállalat multimilliomos tulajdonosa, aki 1917-ben meg is kérte a szupermodell kezét – ugyan Audrey édesanyja később azt állította, a frigyet meg is ejtették, rejtély, pontosan hogyan is végződött a kapcsolat. Annyi bizonyos, hogy két évvel később Munson levelet írt a külügyminisztériumnak, melyben azt állította, a német származású Oelrichs egy titkos német összeesküvő csoporttal szándékosan szabotálta a filmes karrierjét, és kijelentette, inkább Angliába költözik, és ott folytatja a színészkedést.

Hamarosan azonban Audrey – aki nem költözött az óceán túlpartjára – ennél a különös esetnél sokkal nagyobb botrányba keveredett: a manhattani ház tulajdonosa, ahol édesanyjával éltek, egy bizonyos dr. Walter Wilkins, beleszeretett a csinos modellbe, és 1920 februárjában meggyilkolta a feleségét, hogy semmi se állhasson szerelme útjába. Munson ugyan tagadta, hogy a viszony kölcsönös lett volna, a nevét így is összekapcsolta a közvélemény a gyilkossággal (Wilkinst egyébként halálra ítélték, és villamosszékben kivégezték), ami nem igazán segített így is hanyatlásban lévő karrierjén. 

A következő évben a komolyabb felkérések nélkül maradt Munson 27 ezer dolláros honoráriumért cserébe eladta élettörténetének megfilmesítési jogait egy producernek, a kapott csekk azonban hamis volt, ezért perre ment a csalóval szemben; szintén ez idő tájt hősünk a bulvársajtóban meghirdetett országos akcióba kezdett, hogy megtalálja a tökéletes férjjelöltet, a keresés azonban eredménytelennek bizonyult, és végül kijelentette, inkább esze ágában sincs megházasodni. Újabb botrányt okozott, amikor Audrey-t letartóztatták egy St. Louis-i moziban, miután Tisztaság című filmje vetítésén élőben levetkőzött a nézők színe előtt.

65 éven át volt egy elmegyógyintézet lakója

Audrey Munson antik görög istennőként modellkedik
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Az egykori Miss Manhattan karrierje 1922-re teljesen megbicsaklott, egyetlen bevételi forrása édesanyja maradt, aki házaló ügynökként konyhaedényeket értékesített; végső elkeseredésében Munson önkezével akart véget vetni az életének, higanykapszulát nyelt le, azonban még időben sikerült megmenteni. Az egykori szupermodellt egyre súlyosabb mentális problémák, elharapódzó paranoia és depresszió sújtotta, negyvenéves korában édesanyja skizofrénnek nyilváníttatta, és a New York állambeli Ogdensburgban található Szent Lőrinc elmegyógyintézetbe záratta.

Audrey élete további hat évtizedét elfeledve, a világtól teljesen elzártan, az elmekórház falai között töltötte, egészen 1984-ig látogatót sem fogadott – ekkor talált rá egy féltestvérétől származó unokahúga. A hihetetlen népszerűségből szó szerint a semmibe zuhant, egykor irigyelt szépséget 1996-ban, 104 éves korában érte a halál, ápolói szerint még ekkor is kivételesen jó testi egészségnek örvendett. Egy anekdota szerint a kis Audrey-nak ötéves korában egy híres jósnő megjövendölte a sorsát: a tenyeréből olvasva azt mondta neki, sikeres és híres lesz, azonban amikor azt gondolja, a világ összes kincse az övé, hirtelen minden hamuvá válik. A lányt egész életében kísértette az átokként felfogott jóslat, mely sajnos valóra is vált.

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.