Amerika legnagyobb rádiós sztárja volt a tragikusan elhunyt magyar komikus

Olvasási idő kb. 4 perc

Pintér József, vagyis Joe Penner, a kacsás ember az 1930-as évek legnagyobb rádiós sztárja volt Amerikában, akinek poénjain emberek százmilliói nevettek hétről hétre. A tragikusan fiatalon elhunyt humorista neve mégis szinte teljesen ismeretlen idehaza, Magyarországon.

A Vajdaságból vándorolt ki Amerikába

Pintér József 1904. november 11-én született a vajdasági Nagybecskereken (ma Szerbia része) egy szerény körülmények között élő magyar családban; még kisgyerek volt, amikor szülei a jobb lehetőségek reményében kivándoroltak Amerikába, majd, miután édesapja állandó munkát kapott a Ford vállalat detroiti autóüzemében, őt és a nővérét is az Újvilágba hajóztatták. A hároméves József és Mária nevű nővére a gyámjuk társaságában, az SS Carpathia fedélzetén érkezett New Yorkba, ahol az akkori szabályok szerint át kellett esniük a bevándorlókat érintő regisztrációs eljáráson Ellis Islanden, mielőtt újraegyesítették volna őket a szüleikkel.

Pintér József, vagyis Joe Penner (1904–1941) itt éppen plüsskacsával
Fotó: John Springer Collection / Getty Images Hungary

Az ifjú Joe – ahogyan Amerikában becézték – gyerekként a detroiti Szent Pál-székesegyház fiúkórusában kezdte előadóművészi karrierjét, majd tehetségét látva apja beíratta őt egy amatőr színtársulatba, ahol hamar rájött, hogy az éneklés helyett inkább a színészet, azon belül is a komédiázás az ő igazi terepe. Első nagy sikerét 13 évesen Charlie Chaplin hasonmásaként aratta, magára öltötte a legendás burleszksztár kalapját, ruházatát, bajszát és jellegzetes manírjait, kacsázó járását, a közönség pedig csak ámult, mennyire jól sikerült az utánzás – a kiskamasz Joe a Chaplin-mutatvánnyal és egyéb számaival heti 38 centet keresett.

Kamaszként – mint akkoriban a munkásosztálybeli fiatalok többsége – Joe iskola helyett már munkát vállalt, a Ford-gyárban dolgozott kisegítő állásban, mellette pedig hangszereket és kottákat árult, de továbbra sem adta fel mulattatói álmait, szabadidejében kabaréműsorokban lépett fel, és egy cirkuszi jósnő segédjeként is láthatta őt a közönség. A siker nem maradt el, huszonévesen hősünk – aki ekkor már Joe Penner művésznéven futott – már főállású nevettettetőként járta Amerikát, egyedi, féktelen humorát és hiperaktív színpadi karakterét csak úgy zabálták a nézők: imádta váratlan fordulatokkal meghökkenteni a közönséget, a leghíresebb gegje az volt, amikor a jelenet közepén egy kacsát vett elő a kezében tartott kosárból, és megkérdezte: „Uram, akar venni egy kacsát?”

Egész Amerika imádta a furcsa „kacsás embert”

A <i>Joe Penner Show</i> felvételén
Fotó: CBS Photo Archive / Getty Images Hungary

Penner igazi sztárrá végül az akkoriban hihetetlenül népszerű rádiónak köszönhetően vált: 1933-ban egy sikeres vendégszereplést követően a korszak egyik legismertebb rádiós személyisége, Rudy Vallée állandó szerződést ajánlott a „kacsás embernek” az NBC hálózaton futó műsorában, ahol emberek milliói hallhatták egyszerre a magyar születésű komikus harsány poénjait. A következő évben Pennert a legnépszerűbb rádiós humoristának választották az amerikai nézők, 1935-ben pedig, miután a szponzorok által kért, de neki nem tetsző változtatások miatt összeveszett a producerekkel, otthagyta az NBC-t, és a rivális CBS adón indított saját műsort Joe Penner Show néven.

A következő években Penner igazi megasztár lett Amerika-szerte, akinek a képével játék babákat (utóbbiak ma 1500 dolláros, vagyis kb. félmillió forintos áron találnak gazdára aukciókon), müzlisdobozokat, képeslapokat és egyéb árucikkeket adtak el, sőt, még a Bolondos dallamok egyik epizódjába is bekerült az alakja, ahol a szerencsétlen Dodó kacsát szolgálta fel tányéron, a klasszikus „akar venni egy kacsát?” jelmondattal. A milliomossá vált komédiásra Hollywood is felfigyelt, komikus rövidfilmekben, majd öt egész estés alkotásban is szerepet kapott, többségükben gyengébb vígjátékokban és zenés produkciókban. Penner fürdött a sikerben, de keményen dolgozott, sohasem pihent, a rádiós és filmes munkák mellett gyakran turnézott színpadi műsorokkal, egy-egy előadásán 20-30 ezer ember is megjelent.

A magánéletben a legendás komikus korántsem volt annyira féktelen, mint a rádióban és a színpadon: barátai csendes, introvertált emberként ismerték, aki ritkán vett részt partikon, megvetette a szerencsejátékot, nem nagyon ivott alkoholt, és mindig korán ágyba bújt, mint mondta, csak kipihenten, 8 óra zavartalan alvás után képes megfelelően dolgozni. A szerelmi kalandok is távol álltak Pennertől, aki 1928-ban, a 24. születésnapján vezette oltár elé barátnőjét, a revütáncos Eleanor May Vogtot: kapcsolatuk a kezdetektől igazi szenvedélyes és hűséges szerelem volt, miután Penner befutott és meggazdagodott, busás ajándékokkal, szőrmekabátokkal és ékszerekkel halmozta el kedvesét, az eredeti, olcsó esküvői gyűrűjüket is lecserélte egy 10 ezer dolláros gyémántgyűrűre.

Penner és felesége, Eleanor May Vogt
Fotó: CBS Photo Archive / Getty Images Hungary

Felesége sosem tudta túltenni magát Penner váratlan, korai halálán

A rádiós komikus sztár karrierjének és életének azonban váratlan tragédia vetett véget: 1941 januárjában Penner egy színpadi vígjáték főszereplőjeként Philadelphiában lépett fel, amikor egyik este fáradtságra és rosszullétre hivatkozva a szokásosnál korábban nyugovóra tért szállodai szobájában. A mindössze 36 éves humorista soha többé nem ébredt fel; hajnali fél 5-kor Eleanor kétségbeesve telefonált Penner menedzserének, és sírva bejelentette, férje meghalt. A kiérkező orvos szívrohamot állapított meg a váratlan, tragikus halál okaként. Penner holttestét hazaszállították Kaliforniába, ahol több mint 2000 ember, barátok, kollégák, rajongók jelenlétében vettek tőle örök búcsút.

Eleanor sohasem tette túl magát férje halálán, mindennap kijárt Joe sírjához, hogy friss rózsát helyezzen el ott; a tragédiát súlyosbította, hogy egy éven belül az apja és a második világháborúban szolgáló testvére is életét vesztette. Az összetört asszony otthagyta Kaliforniát, és New Yorkba költözött, ahol huligánok elrabolták, egy autóba tuszkolták, összeverték és elvették tőle az ékszereit, köztük a férjétől kapott gyémántgyűrűt. Eleanor Penner alig két évvel később, 1946-ban követte férjét a halálba, az orvosok szerint természetes okok következtében hunyt el, 38 évesen.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.