Ez a furcsa tünet előre jelezheti az Alzheimer-kórt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy amerikai kutatás szerint a szaglási képesség romlása előre jelezheti az Alzheimer-kór kialakulását azoknál a személyeknél, akik genetikailag hajlamosak a betegségre.

Világszerte több mint 55 millió ember szenved demenciában, melynek a 70 százalékát az Alzheimer-kór teszi ki, Magyarországon pedig legalább 170–200 ezer embert érint a visszafordíthatatlan, gyors leépüléssel járó betegség. Az Alzheimer-kór pontos kialakulási okát nem ismeri az orvostudomány, ugyanakkor a genetikai hajlamnak nagy szerepet tulajdonítanak a szakemberek, és számos olyan génváltozat ismert, melyek fokozhatják a betegség megjelenésének esélyét.

Ugyanaz a gén hajlamossá tesz a szaglásromlásra és az Alzheimerre is

A Chicagói Egyetem orvoskutatója, dr. Matthew S. GoodSmith az ún. apolipoprotein E (apoE) génnel kapcsolatban végzett vizsgálatokat, amely a vérben található koleszterin és más zsírok szállításáért felel. Mindenki két apoE génnel rendelkezik, egyiket az anyától, másikat az apától örököljük − írja a Daily Mail. A génnek többféle formája ismert, és a tudósok szerint az apoE e4 névre keresztelt változatnak köze van az Alzheimer-kór kialakulásához. Azok, akik egy apoE e4 génnel rendelkeznek (az emberiség mintegy egynegyede) az átlagnál jobban, azok pedig, akiknek mindkét apoE génjük e4-es változat (az emberek mindössze 3-7 százaléka), fokozottan hajlamosabbak a betegségre.

A szaglás romlása előre jelzi az Alzheimert?
Fotó: Dima Berlin / Getty Images Hungary

A Neurology hasábjain publikált kutatásban GoodSmith és kollégái 865 résztvevőt vizsgáltak meg és követtek nyomon a szaglás romlása és a demencia kialakulásának összefüggéseit feltárva. Az alanyoknál, akiknek a kórképét éveken keresztül, ismételt tesztek segítségével követtek, alaposan genetikai vizsgálatot is végeztek a kutatók. Egyértelműen kiderült, hogy azoknak, akik legalább egy e4-es génnel rendelkeznek, 37 százalékkal nagyobb eséllyel romlik a szaglásuk 60 éves kor felett, mint azoknak, akiknek egyik apoE génjük sem ebbe a változatba tartozik.

GoodSmith szerint a kutatásból még nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, ugyanakkor mindenképpen fontos tudni, hogy a szaglás romlása és elvesztése súlyosabb, a háttérben megbúvó problémákra is utalhat, és érdemes ilyen tünetek esetén alaposan utánajárni az okoknak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

suetonius
suetonius
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.