Olyan drága egy lakás, hogy sokan a medvékkel teli erdőben élnek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az alaszkai település, Sitka a Nászajánlat című romantikus komédia révén került a köztudatba, de az ott élőknek cseppet sem derűs az életük. Ahogy nőnek a lakásárak, a város szélén élők egyre inkább kiszorulnak a vadonba, a medvék közé.

A több mint nyolcezer fős alaszkai város, ahol több embernek van csónakja, mint autója, 1867-ben került Oroszországtól az Amerikai Egyesült Államok tulajdonába. Abban az időben Sitka központi szerepet játszott a szőrmekereskedelemben és a hajózásban a kikötője révén. A második világháború alatt a haditengerészet komplett légibázist épített ki, és harmincezer katonát állomásoztatott a városban. Ennek köszönhetően Sitkának saját repülőtere és campusa is van, de amiről igazán híres, az az, hogy itt található a világ legnagyobb mérsékelt övi esőerdeje is. Az erdőt azonban nem csupán állatok – például az ikonikus fehérfejű rétisas – lakják, azok az emberek, akik nem tudják megfizetni a városi ingatlanárakat, kiszorulnak a természetbe. Csakhogy az alaszkai vadon nem éppen emberbarát…

Erről Jacob Carroll mesél, aki maga sem tudja talán pontosan, milyen régóta él a vadonban. Az biztos, hogy ha akar, sem tud magányos lenni: nagyjából húsz-harminc ember és több mint ezer medve él vele együtt az erdőben. A Sitka barna medve (Ursus arctos sitkensis) ráadásul nem akármilyen társaság, genetikai értelemben kapcsolatban áll a jegesmedvékkel. A kifejlett hímek majdnem fél tonnát nyomnak, és két lábra állva könnyedén elérik a háromméteres magasságot. Ritkán támadnak emberre, de azért akadt már rá jó pár példa. Főleg akkor történnek tragédiák, amikor a téli hibernációból felébredő állatok elindulnak táplálék után nézni. Míg ősszel a medvék kövérek és boldogok a sok lazacvacsora után, tavasszal bárminek nekiesnek, ami akár csak hasonlít a táplálékra.

Stephen Bethune, az alaszkai hal- és vadrészleg vadbiológusa szerint minden négyzetmérföldre jut egy ilyen állat, de nyilván egyik sem marad ott egész évben, ahol a barlangja van. A tél levonulásával és a nappalok hosszabbodásával a medvék olyan tengerpartok felé veszik az irányt, ahol a legzöldebb növényzet nő. Ebben az időszakban minden, ami a medve szerint élelemnek számít, „eltűnhet” a helyéről, olykor az azt őrző emberrel egyetemben. 

Alaszka egyik legszebb települése Sitka, de a medvék is szeretik
Fotó: AlexSava / Getty Images Hungary

Alaszkában átélheted, milyen, ha nem te vagy a tápláléklánc csúcsán

Jacob Carroll egyszer szembe is találkozott egy fiatal medvével, akinek szeme narancssárgának tűnt a fejlámpa visszatükröződő fényében. Egy másik állat az élelmiszerraktárát fosztotta ki egy alkalommal. Carroll eddig sérülés nélkül megúszta ezeket a kalandokat, de jól tudja, milyen veszélyes ennyi medvével egy erdőben élni. Ám úgy érzi, nincs más választása, mint a hajléktalanság. Gayle Young, a Sitka Hajléktalanok Koalíciójának társalapítója szerint 2017-ben 35 ember maradt otthon nélkül Sitkán, és ez a szám nyáron megnövekszik, amikor az időjárás élhetővé fordul. Tavasztól a halászati ipar beindul, vonzza a munkásokat a halfeldolgozóknál, de a strandokon (nem fürdeni, inkább hajózni érkeznek) a turisták etetéséből élő dolgozók száma is megszaporodik.

Gyönyörű hely, csak ne kelljen tartósan ott élni

Turisták pedig akadnak bőven, még úgy is, hogy Alaszka nem a meleg időjárásáról híres. 2020-ban Sitkát Alaszka – és Amerika – egyik legfestőibb városának választották, nagyrészt a XIX. századi orosz fennhatóság idejéből maradt történelmi épületek miatt. A halászfalvak nyugalma és a várost körülvevő, végtelennek tűnő érintetlen esőerdő vonzza a látogatókat: idén nyárig már hatszázezren jártak a városban. Mindezzel nincs is semmi baj, a belőlük élő helyieknek legalább van munkájuk. Csakhogy az ingatlanárak Alaszkában is egyre csak emelkednek: alig maradt lakás, albérletet pedig szinte lehetetlen találni. Így aztán hiába sokak álma a gyönyörű Sitkában élni, megfizetni csak a gazdagok tudják. 

Kedves kis mackók, ugye?
Fotó: Anfisa Tukane / Getty Images Hungary

Ha nincs hajód, bajban vagy

Aki eleve épp csak megélt valahogy, az nagyon könnyen kerül még inkább a perifériára, és köt ki a medvékkel telezsúfolt erdőben. Amit az állatok, akik a Homo sapiens térnyerése előtt is vígan eléldegéltek ott, joggal éreznek a sajátjuknak. Nincs jogunk számonkérni rajtuk a saját élőhelyüket, amibe mi tolakodtunk be, amit mi zsugorítunk és melegítünk katasztrofális módon minden évben. Csakhogy az alaszkai hajléktalan emberek problémáját is meg kell oldani valahogy. Tavasszal aki csak teheti, kimenekül az erdőből, és kanapékon, hajókon húzza meg magát.

Egy másik, erdei életet élő, hajléktalan férfi arról mesélt, hogy éppen egy halászhajóra próbálja összegyűjteni a pénzt, amely menedékként, bevételi forrásként és szállítóeszközként is funkcionálna. A 61 éves, szintén hajléktalan Robert „Bob” Cain 15 éve él az erdőben, és 27 éve Sitkában. A Gavan-hegy tövében táborozás közben egyszer arra ébredt, hogy egy medvemancs nyomja a kezét. Amikor kinyitotta a sátrát, mindenhol nyomokat látott. Áprilisban egy másik alkalommal visszatért a telephelyére, és azt találta, hogy sátra anyagát átszakította egy medve karma. Szerinte a fiatal állatok a legveszélyesebbek. 

Medvék a kempingekben, kiskertekben

Fortch „Stormy” Wayne, aki gyerekkorában érkezett Sitkába Ketchikanból, számtalan történetet mesél a medvékről, amelyek az erdőben lévő kempingeken keresztül rohangálnak, vagy kiássák a kiskertben lévő káposztát, és csak kiabálással, illetve paprikaolajból készült medvespray-vel lehetett őket elijeszteni. Az emberek tehát jogosan félnek és jogosan menekülnének legalább télre és tavaszra egy biztonságos menedékhelyre. Bár egyikük megjegyezte, hogy az embernek kifejezetten jót tesz, ha nem ő áll a tápláléklánc csúcsán, végre megtanul megküzdeni a félelmeivel és óvatosan közlekedni, azért abban mindenki egyetért, hogy biztonságosabb és kényelmesebb legalább két évszakban a melegben, fedett helyen lakni.

Andrew Hinton, az SHC ügyvezető igazgatója szerint bár lenyűgöző, ahogy a sitkai erdőben lakók milyen ügyesen alkalmazkodnak, találnak ennivalót és tartják távol a medvéket, ő reméli, hogy már idén nyáron sikerül létrehozni egy 13 férőhelyes menedéket, ahol közösségi zuhanyzók, mosókonyha és fürdőszoba is található. Körülötte pedig elektromos kerítés lesz, és légkürtökkel is felszerelik a létesítményt, mielőtta medvék előbb vackolnak be, mint az emberek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.