A földfelszín alatt meghúzódó hét nagyobb és több kisebb tektonikai lemezek folyamatos mozgásban vannak. Az emberi léptékkel szinte észlelhetetlen változás következtében a Csendes-óceáni-lemez például 50 millió év alatt 3000 km-t tett meg. Ehhez képest szinte hamar következik majd be a követező drasztikus változás.
Az afrikai kontinens alatt húzódó két kőzetlemez lassú, de határozott mozgással távolodóban van egymástól. A milliméteres mértékben zajló folyamat évmilliók távlatában szakadást eredményez majd a tudósok szerint, a szárazföldi területek között éppen úgy, ahogyan sok millió évvel ezelőtt a dél-amerikai és az afrikai kontinens is kettévált.
Ez a szakadás, bár a térképre nézve ma is könnyen tetten érhető, már 138 millió éve bekövetkezett.

Ehhez képest rövid időn, mindössze 5-10 millió éven belül várható a Kelet-Afrika partjainál esedékes következő markáns átalakulás. A kisebb Szomáliai- és a nagyobb Núbiai-lemezek szétválása nem egyedülálló változásként megy majd végbe örökké mozgásban lévő bolygónkon, hiszen a szakadással új tenger is keletkezik majd a két új földrész között, de ezt már unokáink sem fogják látni.
























