Pataki Ági tudja: így maradj bomba jó formában 70 fölött is

Olvasási idő kb. 2 perc

A könyvpiac egyik izgalmas újdonsága Pataki Ági nevéhez köthető. Magyarország első szupermodellje, aki 70 évesen is bomba jó formában van, születésnapjára könyvet írt az életéről. Nem az ő ötlete volt, rávették.

Hogy neki esze ágában sem volt ilyesmit írni, arra egyszerűen azt a választ adta, hogy

vele tulajdonképpen nem történt semmi.

Pedig ha valakivel történt valami izgalmas a vasfüggöny mögött, az bizony ő volt. Pályafutását idegenvezetőként kezdte, majd amikor Rotschild Klára szalonjába turistákat vitt egy bemutatóra, a szalon vezetőjének, a nagy hatalmú Rotschild Klárának megakadt a szeme rajta. És mivel épp az egyik próbakisasszonya, azaz manökenje nem jelent meg a bemutatón, Ágit kérte meg a beugrásra.

Pataki Ági, modell
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Ez csak egyetlen sztori, ilyenből van még pár a könyvben, aminek segítségével megismerjük a gyermekkorát, szárnypróbálgatásait a divat világában. Kiderül az is, hogy úgy lett belőle a Fabulon reklámarca, hogy erről előzetesen senki nem kérdezte meg őt. Elmeséli, miért dolgozott mégis éveken át a márkával, hogyan került műemlékvédelem alá a Kálvin téri mozaikreklám egy ház tűzfaláról, ahonnan évtizedekig mosolygott Budapest lakosságára.

Emlékszem, apámnak volt egy Fabulon Ági-s kulcstartója, így a Fabulon Ági-jelenség nekem sem volt ismeretlen, magát a kulcstartót megérinteni is mágikusnak tűnt. A könyv erénye, hogy az olvasása személyes időutazásra is lehetőséget ad, hiszen nem szimplán életrajz, hanem gyorsfénykép a korról, rövid fejezetekből álló izgalmas olvasmány a szocializmus divatvilágáról, a butikos létformáról, a kor szépséghez való viszonyulásáról, a szakmaváltásról, Pataki Ági produceri munkájáról, az Üvegtigris sikeréről.

„Életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor lejöttem a kifutóról és már nem kellett megfelelnem. A modellkedés nem drog, jólesett abbahagyni a 80-as évek végén, persze jólesett csinálni is, hiszen ez jelentette a biztonságot, a megélhetést, és ez adta meg az utazás szabadságát a vasfüggöny mögött.”

Amikor megkérdeztem tőle, mégis hogyan kell megírni egy könyvet, amikor az ember eleve úgy gondolja, hogy neki tulajdonképpen nincsenek is élményei, azt mondta, hogy a szerkesztője azt javasolta: vegye elő a fényképeit, és arról be fognak ugrani korok, történetek, érzések. Ilyen útravalóval pedig már pofonegyszerű volt az utazás. A Semmi sem történt velem munkacímű dolgozat, vagyis a Nyitottan a világra című könyv végére a 307. oldalon került ki a pont, pedig olvastam volna még.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kitzinger Szonja
Kitzinger Szonja
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.