A ’80-as évek legnagyobb divatbakijai

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha valaki megszállottan próbálja követni mindig a legutolsó trendeket, annak ruhatárából sok darab gyorsan válik viccessé, mert a ma legikonikusabb és legjellegzetesebb darabjaiból lesznek a holnap legnagyobb röhejei. Szerencsére egy olyan színes és sziporkázó éra, mint amilyen divat szempontjából az 1980-as évek voltak, egyrészt sokban visszaköszön a mai trendekben is, másrészt vidám perceket okoz, ha kicsit önkritikusan tekintünk vissza rá.

Túltolt frizkók

A Leonardo da Vinci-féle emberi testarányokban az álltól a hajas fejbőr kezdetéig mért távolság a teljes alak egytizede, az álltól a fejtetőig egynyolcada. Ez utóbbi, vagy a még kisebb hányadot uraló fejméret megegyezik a divatrajzok kissé eltúlzott, idealizált arányaival, ahol a lábak kecsesen és jótékonyan hosszúak. Tina Turner fej-test aránya, sajátos, védjegyévé vált frizurájának köszönhetően „hajazott” az egyharmad-kétharmados arányra, amit csak a '80-as évek bírtak el.

De nem csak nála tapasztalhattuk, hogy a ’80-as évek divatja alapjaiban rúgta fel ezeket a normálisnak tekinthető testarány-aranyszabályokat a túltolt hajakkal. Legyen az tupír vagy kreppelés, a lényeg a volumen mértéktelen növelése volt, a frufru indokolatlanul magasra felállítása ipari mennyiségű hajlakk segítségével, míg a dauerolt haj többi tincse hanyagul lógott, amíg vissza nem buggyant az állkapocsig felérő válltömésről. A túldimenzionált hajak trendje nem volt genderspecifikus, így a divatnak hódoló férfiemberek, alfa-hím sztárok sem ijedtek meg a tesztoszteronszint fokmérőjeként is odavágó sörényszerű hajkorona bevetésétől.

…és valahogy, valamiért akkor erre gerjedtek a nők
Fotó: William Nation / Getty Images Hungary

Mindenki úszóbajnok

Főleg a női úszóbajnokok olyan mértékben elszaporodtak, legalábbis ezt hihettük volna a széles vállakat leesett állakkal szemlélve, hogy Johnny Weissmuller vagy később Michael Phelps is megirigyelhette volna ezt a teljesítményt.

Még szerencse, hogy a hajat is hozzálőtték a vállak méretéhez
Fotó: Princess Diana Archive / Getty Images Hungary

De mégsem erről volt szó, az érdem a tervezőké és varrónőké volt, akik nem sajnálták a matériát, és ahelyett, hogy több táblatörlő szivacsot hagytak volna az iskoláknak, mindet a blézerbe, selyemblúzba és kötött pulcsiba gyömöszölték.

Persze nyilván arról van szó, hogy a derék annál karcsúbbnak tűnt… Getty Images Hungary
Fotó: Georges De Keerle

Susogós melegítő

Lila, citrom, türkiz, Barbie-rózsaszín, fekete-pink, netán fröcskölt pöttyös, UV- vagy rágógumiszínekben volt az igazi, persze nehogy valami visszafogott monokróm jelenséget képzeljen bárki is lelki szemei elé, semmi esetre sem. Minél több mesterségesen kevert színárnyalat jelent meg a síkosan susogó, szigorúan cipzáras kreáción, ami belül vékony fehér pamuttal volt bélelve, annál gizdább volt a cucc.

Szóval, valahogy így… Getty Images Hungary
Fotó: RyanJLane

A nagyon mélypont ott jött el, amikor ezt valaki sietségében, kutyasétáltatáshoz vagy a józan ész és ítélőképesség teljes hiányában fekete műbőr makkos cipővel viselte a fehér teniszzokni fölött. Edzőcipővel még betudtuk a kor szellemének, no de ez utóbbira nem volt mentség. Szerencsére a retró divat kellő (ön)kritikával tekint a nyugdíjazott susogós melegítőkre, és nem tapsolja vissza újra közénk…

Aerobikmánia és lasztexnacitrend

Azért edzés előtt egy kis hajkreppelés belefért, biztos, ami biztos, ha közben bekrepál, bekreppelt hajjal tegye!
Fotó: Jason_V / Getty Images Hungary

Magyarázat és mentség mindenre akadt, ha aerobikszerkóról volt szó. Nem firtatta senki, kell-e tényleg a fonott textíliákból készült tone in tone fejabroncs a homlokra, ha zéró funkciót lát el, mennyire kell melegen tartani a bokaízületet az elmaradhatatlan lábtyűvel, és miért kényelmes úgy ugrálni órákon át, hogy a lasztexnadrágra derékvonalig felvágott tornadresszt húzunk kívülre

Elfogadtuk, hogy kell, mert így volt az igazi.

Annyira, hogy a színes, fémesen csillogó lasztexnadrág cukorkaszínekben átkúszott az utcai viseletek közé is, s máig kitörölhetetlen nyomokat hagyott az emberiségben, mivel fekete pamutleggings formájában napjainkban is köztünk él, sajnos.

Ordenáré smink

Ahogy a hajviselet dimenzióiból, a válltömés térfogatából és a susogó, meg lasztexmotyók színvilágából már kristálytisztán kitűnt,

a korszak célja a divatban nem a diszkrét rejtőzködés volt,

nem az észrevétlen megbúvás a sarokban. Ez a harsány és túltolt esztétika, lázadás arcátlanul jelentkezett az arcok kikészítésében is, és ki is készítette, de főleg azok arcát, akik ezt nézni voltak kénytelenek.

Nem csodálom, hogy ő sem volt elégedett a végeredménnyel
Fotó: lisegagne / Getty Images Hungary

Az volt a tévhit ugyanis, hogy a szemek sminkelésének platformja, legyen az bármilyen erőteljes szín is, a szempillától a szemöldökig terjedő teljes felület, néha kiegészülve a halánték zónájával is. Hát nem!

Kárpitmintás ingek, oversize, puha, színes zakók

Igazságtalan lenne kihagyni a férfiakat, és persze méltatlan is, ők is hozzátették a magukét. Tekintsünk el a Bundesliga-, más néven NDK-s focifrizuraként elhíresült hajviselettől, a makkos cipő világoskék, bő, répafarmerrel történő tragikus kimenetelű társításától, a rövid ujjú pólók ujjának visszagyürködésétől a bicepsz nagyobb arányú kivillantása érdekében, és a főleg sárgás, alkalmi változatban püspöklila színű, puha anyagból készült, természetesen válltöméses, lógó zakótól is.

Na, emlékszünk még? …kár!
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Erről akkor még nem tudtuk, hogy oversize-nak hívják, és sajnos sokan azt sem, hogy gáz. Ma már inkább mindenki a szűkre szavaz.

Talán eggyel jobb, de ezt majd az utókor megmondja.

Maradjunk viszont egy másik gyöngyszemnél, a vékony, nyári, de azért tavasztól őszig, sőt, pulóver alatt sajnos télen is meg-megjelenő, kárpitmintás, rövid ujjú férfiingeknél. Na, ez vagy farmerrel, vagy a fent idézett jellegzetes öltönycsökevénnyel viselve, mai szemmel egyaránt minimum para!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.