Talán néhanapján mind félünk valamilyen irracionális jelenségtől. Szellemektől. Élőhalottaktól. Démonoktól. Gonosz bohócoktól. Egy üres számlától fizetésnapon. De mitől félhet Stephen King, aki már a horror fantáziabirodalmában létező összes rémséget megelevenítette a könyveiben?
Reggel nyolc óra. Mr. King, kezében egy bögre gőzölgő teával, leül az íróasztalához. A tájra odakint sűrű, vattaszerű köd ereszkedik. Leteszi a bögrét, miközben az orrára biggyeszti fémkeretes szemüvegét, és előveszi fiókjából a jegyzeteit: csupa sűrűn teleírt oldal tintafoltokkal, áthúzásokkal. Már emlékszik, hol fejezte be előző nap az írást. Egy kattanással kiugrik golyóstollából a tollbetét hegye, és gyors mozdulatokkal egy üres papírra firkantja azt a néhány sort, ami éjszaka jutott az egészbe.
„Az ütő újra meg újra lecsapott. Vér fröccsent a tapétára. Csontdarabkák repültek a levegőbe, mint törött zongorabillentyűk. Nem lehetett tudni, mennyi ideig tartott. De amikor ismét Danny felé fordult, az apja örökre eltűnt.” A toll megáll a kezében, elmosolyodik. Tökéletes. Belőle a leghátborzongatóbb jelenetek is a boldogság érzését váltják ki. Csak egyetlen dolog létezik, amitől halálosan retteg.
A rettegő rettenthetetlen
Kétségtelen, hogy Stephen King a legsikeresebb kortárs horroríró. Több mint félszáz regényt publikált már, amik 400 millió példányban keltek el világszerte, és továbbra is szorgalmasan ír, minden évben újabb rémtörténettel áll elő. A ragyogást, a Cujót, a Kedvencek temetőjét vagy az Azt fellapozva (netán a mozivásznon szembesülve a bennük életre keltett borzalmakkal) még a kötélidegzetű olvasók hátán is feláll a szőr. Ki gondolná, hogy létezhet bármi, amitől a horror nagymestere fél?
Pedig létezik! Stephen King 1984-ben fedte fel a titkot, miszerint mérhetetlenül retteg a tizenhármas számtól. A különösnek tűnő fóbia valójában egész sok ember életét keseríti meg (az Egyesült Államok lakosságának tíz százalékával osztozik félelmében az író). A triszkaidekafóbia ráadásul olyan fizikai tüneteket is képes produkálni, mint a pánikroham.
A legfélelmetesebb szám
A fóbia King mindennapjaiban is megnyilvánul. Például egy tizenhárom fokból álló lépcsősor utolsó két fokát egyszerre ugorja át, vagyis tizenkét, nem pedig tizenhárom lépésből jut fel a lépcső tetejére; nem folytatja tovább az olvasást, ha a 94., 193. vagy 382. oldalra ér, mert ezeknek a számoknak az összege tizenhárom; és különösen fél azoktól az évektől, amelyekre három péntek 13. esik (még rosszabb a helyzet, ha ezek a dátumok három hétre esnek egymásól).
Nem véletlen, hogy King 1984-ben vallott fóbiájáról, számára ugyanis ez egy különösen nehéz év volt. Ekkor élt már tizenharmadik éve boldog házasságban, ekkor lett tizenhárom éves a lánya, és ekkor adta ki tizenharmadik könyvét. Nem csoda, hogy az író előnyben részesíti a hoteleket, ahol nincs tizenharmadik emelet; a repülőket, ahol kihagyják a számozásban a tizenharmadik ülést, és azokat a baráti vagy családi összejöveteleket, ahol nem gyűlnek össze többen tizenkettőnél.
