Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Van egy viszonylag ismert anekdota, amely szerint Kafka összebarátkozott egy kislánnyal a parkban, és a babája nevében írt neki leveleket. Tipikus Kafka? Nem igazán.
Franz Kafka műveit a világtól elidegenedett karakterek, nyomasztó légkör és szürreális helyzetek jellemzik. A krónikus depresszióban szenvedő író, aki csak az írásban talált menedéket a szigorú apai intelmek és a külvilág rémei elől, akár saját regényeinek szereplője is lehetett volna. Egy legendává vált történet szerint azonban nemcsak a bürokrácia útvesztőiben bolyongó és a rovarrá változott szerencsétlenek fejével kellett gondolkodnia, amikor alkotott, hanem egy babáéval is. Ugyan nehéz elképzelni, hogy az introvertált Kafka valóban kislányokkal barátkozott a parkban, de lássuk be: mi lehetne ennél szürreálisabb?
Az író, a kislány és a baba
Az anekdota szerint Kafka egy nap a parkban sétált, amikor találkozott a sírdogáló kislánnyal. Az író megtudta tőle, hogy azért olyan vigasztalhatatlan, mert elvesztette a babáját. Kafka megígérte, hogy segít neki megtalálni, de a játék nem lett meg. Másnap ugyanott találkoztak, ahol elváltak, és egy levelet adott a kislánynak, amit a baba nevében írt: „Kérlek ne szomorkodj miattam, felkerekedtem, hogy bejárjam a világot, de írok majd neked minden kalandomról.”
És a levelek egymás után érkeztek. Minden alkalommal, amikor az író és a kislány találkozott, Kafka felolvasta őket, az utolsó találkájukon pedig egy új babával lepte meg kis barátnőjét. Mivel a baba egyáltalán nem hasonlított az eredetire, egy cédulát mellékelt hozzá, amin az állt: „utazásaim során megváltoztam”.
Évekkel később a nővé cseperedett lány egy újabb, utolsó levelet talált a baba ruhájába rejtve: „Mindent, amit szeretsz, végül elveszítesz – állt benne –, de a szeretet mindig utat talál majd hozzád más formában.”
Az „elveszett” levelek
Arra sosem derült fény, hogy a Kafkáról és az elveszett babáról szóló, több változatban is élő történet igaz-e, mindenesetre keletkezése az író utolsó szerelméhez, Dora Diamanthoz köthető. Az anekdotát ő adta tovább a francia kritikusnak, Marthe Robertnek és a Max Brod írónak, aki Kafka kérése ellenére kiadta műveit halála után.
Dora azt állította, hogy Kafka, ahogyan Brodot, őt is megkérte, hogy égesse el a nála található kéziratokat, aminek eleget tett. Később azonban ellentmondásba keveredett magával, amikor arról beszélt, hogy 1933-ban a Gestapo rátört berlini lakásában – ahol későbbi férjével, Ludwig Laskkal élt –, és elvitte a nála található Kafka-kéziratokat, velük együtt azokat a bizonyos „baba-leveleket” is. A levelek azóta sem kerültek elő.
