A magyar My Fair Lady bordélyházi cselédlányból lett úrinő

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A szabadszájú virágáruslány, Eliza Doolittle és a morózus nyelvészprofesszor, Henry Higgins történetét az egész világ ismeri, Hatvany Lajos és Kovács Júlia szerelmi kalandjáról viszont csak kevesen tudnak, pedig az ő nagyon hasonló románcukat az élet írta.

Hatvany Lajosról a legtöbben annyit tudunk, amennyit róla tudni illik: részt vett a Nyugat megalapításában. Hiába próbálkozott az írással, ez a momentum maradt irodalmi munkásságának fénypontja, pedig volt egy népszerűséget ígérő történet a tarsolyában, ami csak arra várt, hogy megírják. 

Első fejezet: A tékozló fiú

Hatvany Lajosnak minden adott volt az életében, hogy azzal foglalkozzon, amivel csak szeretne. Gazdag családban nőtt fel, amely Ferenc Józseftől bárói címet kapott. Ő volt a családi cukorgyár örököse, mégsem óhajtott élni a lehetőséggel, hogy a működését rendezze. Írni szeretett volna. 

Jelentkezett hát a bölcsészkarra, hogy beteljesíthesse az álmát. Gyulai Pál tanítványa lett, aki mindössze annyit tudott róla, hogy szüleinek cukorüzlete van a Nádor utcában. Hamarosan publikálni kezdett, írásai két nívós lapban, a Budai Szemlében és a Huszadik Században is megjelentek. 

Hatvany hiába vágyott rá, hogy ne az öröksége határozza meg őt, vagyonos irodalmárként végül irodalomszervező és mecénás vált belőle. „Bajt okoz a te pénzességed...” – írta neki egyszer Ady. Pénz nélkül viszont aligha talált volna rá gyermekei anyjára. 

Hatvany a Nyugat társalapítója volt
Fotó: Wikipédia

Második fejezet: Az árva Mariska napjai

Kovács Júlia nem mondhatta el magáról, hogy az élet kegyeltje. Tízéves volt, amikor elvesztette az édesanyját, ezután mostohája valódi Hamupipőkeként bánt vele, Juliskához azonban nem jött el sem tündér keresztanyja, sem a szőke herceg. Megpróbált véget vetni az életének, de kudarcot vallott, és egy karcagi rokonához szökött.

Gyönyörű fiatal lánnyá cseperedett, de szépsége is csak bajt hozott rá. A fiúk rajongtak érte, amit nem néztek jó szemmel rivális kortársnői. Egyik vetélytársnője bosszúból vízbe akarta fojtani, de Juliska ezt is túlélte, ahogyan az ezt követő randevúját is, amelyen udvarlója megverte, majd megerőszakolta. 

Karcagról Pestre menekült tovább. Munkát keresett, dolgozott, de mégsem jutott egyről a kettőre, rokonai elvették a fizetését. Feltűnt a színen régi szeretője is, aki magát Juliskát is pénzzé tette: eladta egy nyilvánosháznak. A lányt mindenes cselédként foglalkoztatták. Úgy tűnt, végleg csapdába esett, az utcára sem mert kimenni, papírok híján rettegett, hogy a rendőrök kezére kerül. Ekkor jelent meg az életében Hatvany. 

Harmadik fejezet: My Fair Lady

Hatvany a húszas évei elején járt, még az egyetem padjait koptatta, amikor egy átmulatott éjszakán a bordélyházban kötött ki és megismerte a tizenhét év körüli Juliskát. A fiatal lány szépsége és esze azonnal megfogta. „A közepesnél alacsonyabb, de csinos, formás, hamvasszőke hajú teremtés volt Juliska” – emlékezett rá Kosztolányi Dezsőné. Hatvany elhatározta, hogy úrinőt farag a cselédlányból. 

„Képzelje Sándor, három inge volt a nőnek. Most megtelt a szekrénye illatos fehérneművel. Olyan lesz, mint egy fejedelemnő, ha megjelenek vele Párizsban. (...) Rettenetes ára lesz ennek a kísérletezésnek. Különben úgy látszik, hogy bevallatlanul szerelmes vagyok belé. Képzelje, három hónap óta senkivel se beszélek – se színház, se kávéház. És nem merem hangosan mondani: jól érzem magam” – írta barátjának, Bródy Sándornak az átváltozásról, amin nemcsak Juliska, hanem ő is átesett. 

Hatvanynak sikerült úrinőt faragnia Juliskából. A pygmalioni átváltozás olyan bravúrosra sikerült, hogy még Bródy is elirigyelte tőle a lányt: „Ami Juliskát illeti, Laci, összes ügyeimet odaadnám ezért az egyért, ha ez az egy az enyém lett volna. Jelentékeny és szokatlan, a bűbájos nőstény minden puhaságával és vadságával. A furcsa és valóban nehéz életkörülmények hatása alatt egy kissé bolondos lett, de ez csak nem nagy baj? Nagy mélységei vannak ennek a kis lánynak, aki igen csinos is.”

A My Fair Lady című film plakátja és Audrey Hepburn mint Eliza Doolittle
Fotó: Wikipédia

Negyedik fejezet: Igen? Vagy mégsem?

Nem, Hatvany és Juliska nem házasodtak össze, a nyilvánosság előtt mégis házaspárként mutatkoztak be, mi több, két gyerekük született, Lilly és Károly, akiket az irodalmár később a nevére vett. Miközben Hatvany Berlinben próbált szerencsét, villát bérelt nekik a Gellérthegyen, majd Pasaréten, és barátai – Fenyő Miksa, Ignotus Pál és Kaffka Margit – gondjaira bízta őket. Bródyt pedig azzal bízta meg, derítse ki, hogy igazak-e a pletykák, miszerint gyermekei anyja megcsalja őt. 

Juliska azonban hűséges volt hozzá, miközben nagyvilági nővé vált. „Ma már Juliska képzett, jóízlésű szobrásznő, nehéz volna felfedezni magatartásán, külsején, de akárcsak önkéntelen mozdulatán vagy álmaiban régi életének nyomait, de paraszti származása kiütközik abban, hogy virágokat nevel, s a legkülönfélébb állatokat gyűjti maga köré, meg abban is, hogy szeret és tud betegeket ápolni” – jegyezte meg róla Kosztolányi Dezsőné. 

Hatvany elhatározta, hogy segít Juliskának megírni élete történetét. Szép Ernőt, később Bródyt kérte meg, hogy segítsenek neki a kézirat szerkesztésében. A könyv végül álnéven jelent meg, és Az árva Mariska napjai címet kapta. Hatalmas sikere lett, de senki sem tudta, hogy Juliska életét dolgozza fel. 

Ötödik fejezet: Túl a happy enden

Ma azt mondanánk, Hatvany és Juliska nyitott kapcsolatban éltek. Hatvany részéről legalábbis mindenképpen nyitott volt a kapcsolat. Bár még visszatért Budapestre, nem időzött sokat a fővárosban, hamarosan Bécsbe, majd Berlinbe költözött, ahol újabb szerelmi kalandokba bonyolódott. 

Juliskáról továbbra is gondoskodott. A nőt végül egy tanár vette feleségül, akinek az öccse Hatvany lánya, Lilly iránt gyúlt szerelemre. Az ő frigyüket nem támogatta az irodalmár

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.