Világszerte ismert a sablonos ábrázolásmód: macskabolond nő kócos hajjal, kezében alutasakos eledellel, macskaszőrös házikabátban és papucsban. Mérges, fáradt, depressziós és kifejezetten mizantróp. Ismerős?
A dilis macskás nő (az angolban cat lady) képe annyira sztereotip, hogy a karakter gyakori jelmez az ott Halloweenkor esedékes beöltözősdikor is.
De tényleg maguknak való, bolondos, sőt mentális problémákkal küzdő figurák azok, akik macskákkal osztják meg az életüket? Valóban mogorva embergyűlölők, akik magánytól szenvednek, és azt háziállataik segítségével akarják oldani? Na, ez már egyáltalán nem olyan biztos. De akkor miért gondolnak sokan így rájuk?
Bolond macskások?
Józan ésszel, ráadásul a 21. században persze jól tudjuk, hogy attól, hogy valaki szereti az állatokat, még egyáltalán nem kell hogy ellenségesen gondoljon az emberekre. Sőt, a szenvedélyes macskatartástól sem jutni el egy lépésben a totális elmebajig. Mégis a macskatartókat, különösen ha egyedülálló nőként vagy férfiként gondoznak egynél több macskát, sokszor tartják legalábbis bogarasnak. Olyasvalakinek, aki gondolkodás nélkül helyezi a maga vagy bármelyik más ember érdekei elé a cicáét, és aki saját szükségleteit háttérbe szorítva erőn felül szolgálja négylábúi jóllétét, és aki még az alomtálcával is előbb elegyedik szóba, mint a szomszéd gyerekével. Ráadásul nemcsak a boszorkányábrázolásokban járt a vasorr, a bibircsók, a rossz természet és a banyás séró mellé macska is, de a tudomány is sokáig keresgélt vélt vagy valós összefüggést a macskatartás és némi elmebaj között.
Rossz reputáció
A macskatartás rossz reputációjának több oka van. Az egyik, hogy sokan, főleg a kutyások, eleve nem tartanak sokat a macskák felől, pontosabban úgy gondolják, amazok gondolnak túl sokat magukról. Míg a kutyának az ember mondja meg, mi legyen, a macskásoknál a macska dirigál: valahogy delejes hatással vannak a gazdáikra – állítják. A macskásnő-sztereotípia kialakulásában segített az is, hogy valóban sok idős, magányos nő tart macskát, elsősorban talán azért, mert a cicák nem igénylik a kutyákhoz hasonló sok sétáltatást, és jobban elvannak egy kisebb lakásban is. A macskaőrület-koncepció harmadik pillére pedig egy (ivaros szakaszában) a macskák emésztőrendszerében tanyázó mikroorganizmus, amely nemcsak a macskák zsákmányállataira van hipnotikus hatással, de elbolondíthatja az embereket is.
A Toxoplasma gondii egysejtű kórokozó, ami szájon át jut be az emberi szervezetbe. A toxoplasma fertőzésen felnőttkorra az emberek mintegy fele átesik, a fertőzés legtöbbször a macskák székletével jut át az emberre - igaz, más köztigazdára is átkerülhet, illetve akár élelmiszereken is megtapadhat. Egészséges immunrendszerű emberekre nem veszélyes, ugyanakkor legyengült védekezőképességűek esetében betegség kialakulásához vezet, terhes anya fertőzésekor pedig magzati károsodást okozhat. Nem véletlenül része világszerte a terhesgondozási protokollnak a toxoplasma ellenanyagszűrése.
Míg a fogékony emberi szervezeteben sem minden esetben és nem is feltétlenül idegrendszeri tüneteket okoz, a macskák elsődleges zsákmányállataira szinte őrjítő hatást gyakorol, jelentősen befolyásolja a viselkedésüket, és agyműködésüket megzavarva óvatlanná és ragadozóiknak kiszolgáltatottá teszi őket.
Az emberi agyra gyakorolt hatása legerőteljesebben a magzati kori fertőzés esetében riasztó: szembetegségeket, epilepsziát és akár vízfejűséget is okozhat. 2012-ben ezen információk mellé kijött egy olyan vizsgálat is, ami azt találta, hogy a skizofréniával kezelt emberekben nagyobb eséllyel van meg a toxoplasma gondii ellenanyaga, mint a többiekében, vagyis nagyobb eséllyel vannak köztük a toxoplazmózison már átesett emberek. Az ilyen és ehhez hasonló felfedezések bizony rátettek egy lapáttal az amúgy is gyanúba kevert macskás nők rossz hírére.
Macskásként akkor kezdhetek félni?
Nem, inkább megnyugodni. A sok gyanúsítgatás és pontatlan adat után nemrégiben készült egy átfogó felmérés is, ami arra utal, hogy minden oké a macsekoddal és veled is. Ebben a vizsgálatban több mint tízezer embert vizsgáltak meg azt figyelve, hogy van-e bármilyen összefüggés a toxoplazmózis veszélyének való kitettség, a fertőzés és a pszichózis között. Mit gondolsz, mi jött ki? Hát az, hogy semmi. Nem volt a macskásoknak sem nagyobb kockázatuk, mint a többieknek.
Nemrégiben mindezt egy másik egyetemi kutatás is megerősítette. Ebbe a vizsgálatba mintegy 500 résztvevőt vontak be, köztük kutyatartókat, macskatartókat, háziállat nélkül élőket és olyanokat is, akik cicát és kutyát is tartottak otthon. A vizsgálatok eredményei nagyon megnyugtatók mindazok számára, akik ezt a cikket is cicával az ölükben olvassák: a macskatartók semmivel sem voltak pszichotikusabbak vagy depressziósabbak, mint azok, akik nem tartottak macskát. Sőt, még érzékenyebbeknek, empatikusabbnak is bizonyultak az állat nélkül élőkhöz képest. Ráadásul, mondják a szakértők, a legjobb védekezés épp az, ha fiatalon, egészséges szervezettel érintkezünk a kórokozóval, ezért egyáltalán nem szükséges az egészséges kisgyerekeket elszeparálni a macskáktól.
Tehát
Ha macskásként kicsit dilisebb vagy az átlagnál, ha élsz-halsz négylábú kedvenceidért és szeretsz naphosszat köntösben és papucsban csoszogni, ne lepődj meg, ha kicsit tényleg dilisnek néznek. Ha az ellenkezőjéről meggyőzni nem is tudod a kritikusaidat, arról legalább biztosíthatod őket, hogy nem egy kórokozó, inkább a személyiséged az oka az áhítatnak.
