A modern irodalom egyik legnagyobb női képviselője, Virginia Woolf világnézetét nem mindig az írógép felett ülve nyilvánította ki. Évekkel írói pályája előtt, a 20. század nagy port kavart átverésében abesszin nemesnek öltözve állt a béke oldalára.
1910. február 7-én a londoni Paddington pályaudvaron nem mindennapi csapat vágott át: egy abesszin herceg díszes kíséretével, akik turbánt, ékszereket és hosszú, afrikai motívumokkal díszített ruhát viseltek. Látszólag legalábbis. Az öt angol fiatal az évszázad átverését készítette elő.
Woolf, a hadihajó és az abesszin herceg
Virginia Woolfról – vagyis akkor még Virginia Stephenről – 1910-ben még senki sem hallott. Csak öt évvel később jelent meg első műve, és az embereknek még tizenöt évet kellett várniuk, hogy kezükbe vehessék a Mrs. Dalloway-t, ami Woolfot a modern irodalom nagyjai közé emelte. Huszonnyolc évesen viszont már határozott véleménye volt a világban zajló eseményekről.
A Dreadnought-átverésként elhíresült eset másik főszereplője maga a HMS Dreadnought volt. A 20. század elején Nagy-Britannia haditengerészeti flottájára az ország hatalmának szimbólumaként tekintettek. A valaha volt legfejlettebb hadihajó immár négy éve szolgálta a szigetországot a haditengerészet legfényesebb csillagaként.
Egy nap öt fiatal úgy döntött, hogy fricskát adnak a britek büszkeségének. Az átverés értelmi szerzője Horacle de Vere Cole volt, aki már járatos volt hasonló csínyekben: 1905-ben a Cambridge-i Egyetemen Zanzibár szultánjának adta ki magát. Ezúttal Virginia, a testvére, Adrian Stephen, Guy Ridley, Anthony Buxton és Duncan Grant csatlakozott hozzá. Négyen közülük jelmezt, turbánt, ékszereket és álszakállt öltöttek magukra, és bőrüket feketére festették. Adriannek a tolmács szerepe jutott.
Csinnadratta a herceg tiszteletére
A haditengerészetet a külügyminisztérium sosemvolt tisztviselőjének nevében értesítették az érkezésükről: „Abesszínia Makelen hercege ma 4:20-kor érkezik kíséretével Weymouthba. Látni kívánják a Dreadnoughtot.” A haditengerészet komolyan vette a látogatást. Mivel sem az abesszin zászlót, sem az abesszin himnuszt nem tudták hirtelenjében előkeríteni, Zanzibár nemzeti himnuszát játszották le, miközben a hűs februári szél belekapott Zanzibár zászlajába, Makelen herceg pedig kíséretével a HMS Dreadnought fedélzetére lépett.
A delegáció tagjai halandzsanyelven fejezték ki elragadtatásukat a felhajtás láttán, főként a Bunga bunga! felkiáltással. (Miután a HMS Dreadnought 1915-ben elsüllyesztett egy német tengeralattjárót, a gratuláló telegramok között szerepelt egy „Bunga bunga!” feliratú is.) Makelen herceg látogatása alatt imamatracot kért, és hamis katonai kitüntetéseket osztott. Kísérete körében fotó is készült róla.
A csíny utóélete
A tréfa nem sokkal később kitudódott, a Daily Mirorban pedig megjelent az ominózus kép. A Királyi Haditengerészet nevetség tárgyává vált. A csoport pacifista nézetei megosztották a közvéleményt, volt, aki jól sikerült tréfának vélte az átverést, mások botrányosnak ítélték a fiatalok viselkedését. A Penny Illustrated Paper újságírója egy cikkében megjegyezte, hogy „az ügy túl komoly ahhoz, hogy a hatóságok figyelmen kívül hagyják”.
A haditengerészet is Cole letartóztatását követelte, de a férfi nem tett semmit, ami törvénybe ütközött. Két tengerésztiszt viszont úgy döntött, nem hagyja ennyiben a dolgot, és meglátogatták Cole-t az otthonában. Azt tervezték, hogy botokkal megverik, de végül egyezségre jutottak: hat botütést mérhettek a hátsó felére, cserébe pedig Cole visszaadhatta a fenekelést.
Virginia Woolf és társai akciójukat pacifista megmozdulásnak szánták, ma az etnikai vonatkozás miatt valószínűleg kevesebben állnának az oldalukra.
