Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A viktoriánus kor többek között hírhedten bizarr elképzeléseiről vált híressé. A kor hölgyei semmitől sem riadtak vissza, ha a szépségükről és a divatról volt szó. Még attól sem, hogy élő bogarakkal díszítsék testüket vagy hajkoronájukat.
1891-ben Mrs. DeJones helyet szerzett magának a viktoriánusok legőrültebb divathóbortjait felvonultató listán élő ékszerével. Gyémántot erősített egy bogár hátára, és kiképezte, hogy repülje körbe a nyakát a nyaklánca vonalát követve. Legalábbis az Entomological News beszámolója szerint. Ám akár sikerült beidomítania egy bogarat, akár nem, a rovarok szép számban szerepeltek a viktoriánus asszonyok ékszeres dobozaiban.
A halott állatok divatja
Még ha nem is volt igaz a történet, a napilap ráérzett egy kibontakozó trendre. 1863-ban a Godey’s Lady’s Book így írt a divathóbortról: „az ornitológiai és entomológiai láz, ami tavaly tavasszal ütötte fel a fejét, idén télen egyre vadabb méreteket ölt”. A láz pedig huszonnyolc évvel később még mindig tombolt, amikor Mrs. DeJones (állítólag) bemutatta találmányát. A legdivatosabb hölgyek ruhatárában a trend rovarszárny mintájú hímzésben, rovar formájú kapcsokban és gyöngyökben nyilvánult meg.
Néhány igazán eltökélt hölgy pedig egy lépéssel a divat előtt járt: frizurájukat fényes szentjánosbogarakkal díszítették, vagy hagyták, hogy miniatűr pórázra erősített rovarok kalandozzanak a testükön. „Valójában a divatos toalett igazán összetett dolog elpusztult madarakkal és pillangókkal díszítve... vagy aranyláncon függő, ékszerként szolgáló mexikói bogarakkal” – írta az Entomological News.
Aranyozott zsizsikmedálok lógtak a nyakláncokról, a muszlinköpenyeket a bogarak irizáló zöld szárnyfedőivel hímezték ki, apró, arany szkarabeuszokat ragasztottak a művirágok szirmaira, lepkék ültek a hajtűkön, az aranyból és ezüstből készült bogarakhoz pedig rugókat erősítettek, hogy élőnek hassanak.
Vissza a természethez!
A bogaras divat a viktoriánus kor természettudomány iránti rajongására vezethető vissza. A városba kényszerült viktoriánusok igyekeztek visszacsempészni a természetet az otthonaikba. Páfrányokat ültettek kristálykupolás télikertek alá, békákat neveltek viváriumban, kalapjaikat pedig mohával és madárfészekkel díszítették. A taxidermia népszerű hobbivá vált. A viktoriánus hölgyek megtanulták kizsigerelni az elpusztult állatokat, amiket aztán arzénnal kezeltek és élethű pozíciókba rendeztek, látogatóik legnagyobb örömére.
Montagu Browne így írt 1884-ben megjelent Practical Taxidermy (A taxidermia gyakorlata) című könyvében: „A társadalom megköveteli, hogy a természettudomány tárgyait ne szorítsuk poros múzeumok elfedett polcaira, hanem hagyjuk őket a szépség és az öröm tárgyaiként örökké élni. Ez az aranyműves és a taxidermista új szövetsége, ami a művészet és a természet ezernyi zseniális kombinációját eredményezi.”
Az olvasót arra buzdítja, hogy fejezze ki magát zsákmányai segítségével. Viseljen kolibrifejből készült brosst, bogarakból készült fülbevalót, és használja kabátkapocsként az ezüstözött bagolykarmokat. Természetesen mint minden divatnak, ennek is megvolt az ellentábora. A Punch nevű szatirikus magazin karikatúrái a divatos hölgyeket rovarszerű szörnyekként vagy bogárrá mutálódott lényekként ábrázolta, utalva a nőkre, akik a végsőkig képesek voltak elmenni, hogy megfeleljenek az aktuális trendeknek. Az Art Amateur írója pedig egy olyan világot vizionizált, amelyben „darazsaknak, szarvasbogaraknak, hernyóknak és csótányoknak hagyjuk, hogy befészkeljék magukat a divatos szépségek damaszt arcára... a közeljövő divatos kalapjának fő dísze egy homár vagy egy farkán ülő makréla lesz a karimáján.”
A gyarmatosító nő portréja
Az állati ékszerek iránti rajongás a viktoriánusokat egyszerre kötötte össze a természettel és a Brit Birodalom legtávolabbi pontjaival. Ahogyan a cukor, az elefántcsont és a csokoládé, úgy az irizáló bogarak népszerűsége is pusztulást hozott. A rovarékszerek iránti igény a legszebb fajokat hamar a kihalás szélére sodorta, és az ipar a rabszolgasorba taszított munkásokra épült.
Egy Brazíliába érkező angol nő arról számolt be, hogy a levegő olyan repülő lényekkel volt teli, amiket azelőtt csak fülbevalókon és brossokon látott, úgy érezte magát, mintha egy divatos hölgy szekrényének tartalma hirtelen életre kelt volna. Mi is lehetne a gyarmati gondolkodásmód jobb ábrázolása, mint az ékszerdobozba kényszerített vibráló, élő ökoszisztéma?
