Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A Virginia Woolfban tomboló érzelmek túlnőttek a szerelmes levél és a vers műfaján. Az Orlandót egy halára ítélt kapcsolat ihlette: férjnél volt, és egy másik nőbe szeretett bele a 20. század elején.
Virginia Woolf és a nála tíz évvel fiatalabb Vita Sackville-West az 1920-as évek elején találkoztak. Szinte azonnal megtalálták a közös hangot, elvégre mindketten írók voltak, és hamarosan kiderült, hogy kettejük között sokkal többről van szó, mint barátságról. Közel egy évtizedig tartó, férjeik előtt zajló viszonyuk alatt több száz szerelmes levél és egy regény született a szerelmükből.
Vita és Virginia
Virginia Woolf 1882-ben, Londonban született. A művészi vénát és az irodalom iránti érdeklődést szüleitől örökölte. Testvérei is fogékonyak voltak az alkotásra: nővéréből, Vanessa Bellből festő lett, belőle pedig korának egyik legnagyobb írója. Az 1930-as év végéig a Bloomsbury kör néven ismertté vált, radikális értelmiségi elit csoportjának egyik vezéregyénisége volt.
1912-ben hozzáment bátyja egyetemi diáktársához, a politikailag aktív baloldali íróhoz, Leopold Woolfhoz, és a harmincas évei közepén megírta korai regényeit: az Éjre napot, a Mrs. Dallowayt és A világítótornyot, de a könyveket a kritika és az olvasók csak sokkal később kezdték méltányolni.
Virginia a negyvenes évei elején járt, amikor megismerte Vita Sakville-Westet. Vita arisztokrata családból származott, nézetei viszont Virginia világról alkotott elképzeléseihez közelítettek. Szívfájdalma volt, hogy mivel nem fiúnak született, nem örökölhette meg gyerekkora boldog éveinek színterét, a dél-angliai családi birtokot, Knole-t. Virginia 1929-ben írt Saját szoba című esszéjében – melyben a nők pénzügyi függetlenségét szorgalmazta – kiállt Vita felháborodása mellett.
Vita 1913-ban ment feleségül Harold Nicholsonhoz, aki bár szerette a feleségét, hozzá hasonlóan saját neme köreiben kereste a boldogságot. Vita 1917-ben Európába szökött akkori szeretője, Violet Trefusis oldalán. Két éven át tartó hajsza után sikerült csak visszavinni őt Angliába.
Két világ találkozása
Virginia és Vita 1922 decemberében találkoztak, kapcsolatukat pedig londoni vacsorapartikon mélyítették el. „Egyszerűen imádom Virginia Woolfot – írta Vita első találkozásuk után férjének. – Te is meghajolnál bája és személyisége előtt.” Azonnal magával ragadta az írónő zsenialitása.
Miután megismerkedtek, Vita úgy döntött, hogy következő regényét, a Seducers in Ecuadort (Csábítók Ecuadorban) a Woolf házaspát független kiadóján, a Hogart Pressen keresztül jelenteti meg. Ekkoriban sokkal sikeresebb írónőnek számított mint Virginia Woolf, és gesztusával a házaspárt szerette volna kisegíteni szorult pénzügyi helyzetéből. Hat évvel később a The Edwardians (Az Eduard kori emberek) követte, ami szintén nagy siker lett.
Miközben Vita minden könyvét elkapkodták az olvasók, Virginia műveit nem értették. Nem úgy, mint Vita. „Összehasonítva az én firkálmányaimat a te tudományos munkáiddal, szégyellem magam” – írta neki 1925-ben.
„Azt hiszem, Virginia Woolf is felismerte, hogy sokkal jobb író, mint Vita valaha is lehetett volna – jegyzi meg Smith. – Nem gondolom, hogy Woolf téltékeny volt Sackville-West írásaira, de féltékeny volt minden másra, amit megtestesített: az anyaságra, a szépségre, a magabiztosság érzésére, ezek Woolfnak időnként mind hiányoztak.”
Virginia tisztában volt a képességeivel, valószínűleg tudta, hogy jobb író, mint Vita, mégis vágyott arra az életre, amit barátnője megtestesített: a szépségre, az anyaságra és a magabiztosságra. Szeretett volna gyerekeket, de Leopold úgy gondolta, ártana az egészségének, mivel egész életében depresszióval és a bipoláris zavar tüneteivel küzdött. Többször kezelték is, de nem sikerült legyőznie a betegségét, és 1941-ben öngyilkos lett.
Száz meg száz szerelmes levél
„Írtam neked egy csodálatos levelet az éjszakai órák lidérces álmatlanságában, és az egész odalett – írta Vita Virginiának 1926. január 21-én. – Hiányzol, egyszerű, emberi kétségbeeséssel. Te, a cserfes betűiddel, te, aki sosem írnál le egy ilyen elemi mondatot, talán még csak nem is éreznél hasonlót. (...) Hihetetlen, hogy milyen nélkülözhetetlenné váltál számomra. Azt hiszem, megszoktad, hogy az emberek ilyeneket mondanak neked. A fenébe is, te elkényeztetett teremtmény. Nem akarom, hogy még jobban megszeress, csak mert így kitárulkozom előtted. De ó, kedvesem, képtelen vagyok okos és tartózkodó lenni, ha rólad van szó, és ezért túlságosan szeretlek. Túlságosan őszintén. El sem tudod képzelni, milyen tartózkodó tudok lenni azokkal az emberekkel, akiket nem szeretek. Már-már művészetté tettem. De te lebontottad minden falam. És én nem igazán bánom... Kérlek, bocsáss meg nekem, hogy ilyen nyomorúságos levelet írtam neked.”
Vita és Virginia kapcsolata szenvedélyes volt annak ellenére is, hogy eleinte nem foglalkoztak a testiséggel. Woolfnak valószínűleg problémát okozott a szexuális kapcsolat kialakítása, amit néhány irodalomtudós azzal magyaráz, hogy fiatalon szexuális zaklatás áldozata lett. Mindenesetre mindketten nyitottak voltak, és Leonard sem állt az útjukba, aki látta, hogy milyen hatással van Vita felesége kedélyállapotára és munkájára.
A brit társadalom viszont még túl konzervatív volt, hogy megértse kettejük kapcsolatát. A férfi homoszexualitás bűncselekménynek számított az Egyesült Királyságban, és bár a nők homoszexualitását célzó jogszabály nem létezett, 1921-ben törvényjavaslat szólt a két nő közötti szexuális kapcsolat kriminalizálásáról. Ezt végül nem fogadták el, a politikusok arról tartottak, hogy csak olaj lenne a tűzre, és még inkább ösztönözné a nőket arra, hogy felfedezzék a homoszexualitást.
„A leveled Triesztből reggel érkezett – válaszolt Virginia Vita levelére. – Miért gondolod, hogy nekem nincsenek érzéseim, vagy hogy frázisokat gyártok? »Szerelmi frázisokat«, mondod, amik meghazudtolják a valóságot. Épp ellenkezőleg. Mindig, mindig, mindig megpróbálom elmondani, amit érzek. Hidd hát el, hogy miután múlt kedden – pontosan egy hete – elmentél, Bloombury nyomornegyedébe mentem, hogy egy hordónyi rózsát vásároljak. Mégsem tett boldoggá... És azóta semmi lényeges nem történt. Valahogy minden unalmas és lapos. Unalmas vagyok, hiányzol. Valóban hiányzol. És hiányozni fogsz. És ha ezt nem hiszed el, akkor egy hosszúfülű bagoly vagy és egy szamár.”
Bár Virginia valóban nehezen mutatta ki az érzelmeit, a kapcsolat rendkívüli hatással volt rá. Vita elérte, hogy értékes és szeretetet érdemlő embernek érezze magát. Arra azonban nem tudta rávenni, hogy elhagyja a férjét, aki szerette őt, és akit ő is szeretett.
Orlando
A kapcsolat mindkét nőt inspirálta, de Virginia Woolf Orlando című regénye a modernség mesterműveként maradt az utókorra, nem mellesleg egy csapásra elismert íróvá tette Virginiát. A regény Orlando 300 évet átölelő életrajza, amelynek első felében férfiként, a másodikban nőként él, miközben megismeri önmagát és az őt körülvevő világot.
Egy 1927-es naplófeljegyzésben Virginia azt írta a regényről: „nagyon világos és egyszerű, hogy az emberek minden szavát értsék. De a valóság és a fantázia közötti egyensúllyal nagyon óvatosan kell bánni. Ennek az alapja Vita.”
A regény olyan személyesre sikerült, hogy Virginia engedélyt kért múzsájától a kiadatásra, mire Vita azt válaszolta: „Édes Istenem, Virginia, ha valaha voltam izgatott és rémült, akkor most az vagyok azzal a kilátással, hogy Orlando alakjává lényegülhetek.”
Az édesanyja ihlette könyvről Nigel Nicholson jegyezte meg, hogy „az irodalom leghosszabb és legszebb szerelmesverse”. Sokan pedig úgy hivatkoznak rá mint az első angol nyelvű transzregényre.
Végre a kritikusok is elismerték Virginia Woolf tehetségét. Az 1928-ban megjelent Time szerint „éppolyan őszinte, amilyen mesteri...” Az olvasók tudták, hogy a főhős alakját Vita Sackville-West ihlette, ezért vásárolták meg a könyvet. Az Orlandóból a megjelenése utáni első hat hónapból kétszer annyi fogyott, mint A világítótoronyból az első évében. Sikerének mégsem örült mindenki. Vita anyja, a bárónő meggyűlölte Virginiát, amiért „elvette tőle és megváltoztatta az ő Vitáját”.
Borítókép és címlapkép: Csabai Kristóf / Dívány.hu
