Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az írói szakma magányt és saját ritmus kialakítását követeli. Éppen úgy, mint ahogyan minden home office-ban végzett munka. Eláruljuk, milyen praktikák segítettek a híres íróknak lendületben maradni, és talán rátalálsz majd egy olyan módszerre, ami neked is segíthet hatékonyabb napi rutint kialakítani.
Mióta karanténba kényszerültem – lassan három hónapja –, két dologra jöttem rá. Egy, hogy igazából nem olyan ördöngösség otthonról dolgozni, mint azt sokáig hittem. Kettő, ha ügyesen osztjuk be az időnket, és fel tudjuk mérni, mikor vagyunk a leghatékonyabbak, akár még a hasznunkra is válhat a bezártság időszaka. És ki tudja, lehet, hogy ezentúl már csak home office-ban akarunk dolgozni. A világirodalom leghíresebb íróinak legalábbis bevált az egyéni munkarend.
Ernest Hemingway, aki végül mindent a szexhez hasonlít
A Búcsú a fegyverektől, az Akiért a harang szól vagy Az öreg halász és a tenger is jól időzített napirendnek köszönhetően születhetett meg. Egy 1954-es interjúban a Nobel-díjías író elárulta, hogy számára a produktív nap korán kezdődik.
Hemingway a nap első sugaraival kelt. „Ilyenkor senki sem zavarhat meg, még hűvös van, és ahogy egyre inkább belemelegszem az írásba, magam is fokozatosan felmelegszem” – mondta. Mindennap addig írt, ameddig a lendülete vitte – ez általában azt jelentette, hogy reggel hattól délig megállás nélkül gépelt –, de ügyelt rá, hogy a munkát úgy tegye le, hogy tudja, mi fog történni a regényében, amikor másnap visszatér majd az íróasztalához. Addig pedig képzeletben megpróbálta beleélni magát a soron következő jelenetekbe.
„Amikor abbahagyom, egyszerre érzem magam üresnek és feltöltődöttnek, mint azután, hogy szeretkeztem valakivel, akit szeretek.” Hemingway ezekben a diadalittas pillanatokban úgy érezte, nem történhet semmi rossz, legalábbis addig biztosan nem, amíg ismét bele nem vág az írásba.
Murakami Haruki szerint ép lélek csak ép testben élhet
A világ egyik legnagyobb, ma is élő japán írója egy 2004-es interjúban mesélt munkamódszerének sikeréről. „Amikor regényt írok, hajnali négykor kelek és öt-hat órát dolgozom. Délután futok tíz kilométert vagy úszom 1500 métert (esetleg mindkettőt), aztán olvasok egy kicsit, zenét hallgatok. Este kilenckor pedig aludni megyek.”
Mindennap ugyanazt a rutint követi, mert úgy hiszi, hogy az ismétlődés számára egyfajta hipnózist jelent, így veszi rá az elméjét, hogy egy mélyebb tudatállapotba kerüljön. „Ahhoz, hogy tartani lehessen az ismétlődést – hat hónaptól egy évig –, szükséges a jó mentális és fizikai erőnlét. Ebben az értelemben megírni egy hosszú regényt olyan, mint egy katonai kiképzés. A fizikai erőnlét éppen olyan fontos, mint a művészi érzékenység” – árulta el.
Simone de Beauvoir és a halandók számára is tartható napirend
1965-ben a francia egzisztencialista írónő osztotta meg a Paris Review olvasóival, ő hogyan tudja megtartani munkája és magánélete között az egyensúlyt. Az ő napirendjére a franciák higgadt tempója és társaságigénye jellemző.
„Mindenekelőtt iszom egy teát – mondta, és szinte látjuk, ahogyan beszéd közben beleszívott a két ujja közé csípett cigarettájába –, és csak azután, nagyjából tíz óra körül állok neki a munkának. Egyig dolgozom, később, öt órakor találkozom a barátaimmal, majd visszatérek a munkámhoz és kilencig folytatom. Számomra nem jelent nehézséget délután ott folytatni, ahol délelőtt abbahagytam. Este megnézek egy filmet és rádiót hallgatok.”
Mark Twain a semmi fakszni elve alapján dolgozott
Szintén számtalan vaskos irodalmi alkotás – többek között a Huckleberry Finn kalandjai és a Tom Sawyer kalandjai – írójának dolgos mindennapjaiban nem volt semmi fakszni: ahogyan manapság mondanánk, volt feneke írni. Egy kiadós reggeli után visszavonult a dolgozószobája magányába, ahonnan egészen vacsoráig ki sem dugta az orrát. Általában öt órát dolgozott egyhuzamban, és mivel a családja nem láthatta az ebédlőasztalnál, egy kürtöt fújtak meg, ha szükségük volt rá.
Charles Dickens önmaga Ebenezer Scrooge-a volt
A viktoriánus kor egyik legismertebb írója volt, neki köszönhetjük többek között a Karácsonyi éneket, a Copperfield Dávidot és a Twist Olivért. Fia bevallása szerint olyan szigorú munkabeosztás szerint élt, mint amit Ebenezer Scrooge is követelhetett szegény Bob Chrachittől.
Minden áldott nap reggel hétkor kelt, nyolckor reggelizett, kilenckor pedig munkához látott, és két órán keresztül fel sem állt. Ekkor rövid szünetet tartott és megebédelt családjával, bár családfői minőségében valószínűleg ilyenkor sem lehetett hasznát venni, ugyanis még mindig transzban volt, gépiesen emelgette szájához az evőeszközt, keveset beszélt, és amint tehette, visszatért a dolgozószobájába.
Általában nagyjából kétezer szót írt egy nap, ami ma körülbelül hét-nyolc oldalnyi, Times New Roman betűtípussal, másfeles sorközzel és 12-es betűmérettel gépelt szövegnek felel meg. Bár az ő életében is voltak napok, amikor nehezen ment a munka, és az ihlet csak nem akarta tiszteletét tenni a Dickens házban, ő mégis betartotta szigorú napirendjét, és miközben várta, hogy elteljen a munkára meghatározott idő, a füzetébe firkálgatott és az ablakon bámult ki.
Pontosan két órakor felállt az asztaltól, és egy háromórás sétára indult. Ilyenkor vagy a természetben bolyongott, vagy London utcáit rótta. Hat órakor megvacsorázott, majd az estét a családjával vagy a barátaival töltötte, éjfélkor pedig ágyba bújt.
Jane Austen írással... akarom mondani „varrással” telt délutánjai
Általánosan elismert igazság, hogy egy anyának, ha belátással éli az életét, okvetlenül feladata, hogy segítse lányát tehetsége kibontakoztatásában. Legalábbis ne akadályozza. Mrs. Austen semmiben sem hasonlított a Büszkeség és balítélet Mrs. Bennetjéhez, akinek egyetlen célja az volt, hogy érzelmeikre vagy döntéseikre való tekintet nélkül kiházasítsa mind az öt lányát, így Jane, miután kivette a részét a házimunkából, törődhetett korának nőktől szokatlan elfoglaltságával, az írással.
Szerencsére a házimunkát gyorsan letudhatta, az ő feladata ugyanis az volt, hogy kilenckor reggelit készítsen a családnak. Később letelepedett a nappaliba, ahol előkerült a kézirata és a pennája. Gyakran édesanyja és húga is vele tartottak, akik eközben varrtak vagy hímeztek. Ha látogatók érkeztek, Miss Austen gyorsan elrámolta a munkáját, és úgy tett, mintha illedelmes ifjú hölgyként a napját ő maga is a varrásnak szentelte volna.
A vacsorát, a nap fő étkezését három és négy óra között szolgálták fel, ezután beszélgettek, kártyáztak és teáztak, este pedig a családtagok regényekből olvastak fel egymásnak. Ilyenkor Jane Austennek is alkalma adódott, hogy írásait közönség előtt mérettesse meg.
