Kezet nyújtunk, amikor bemutatkozunk, vagy amikor régi ismerősökkel, barátokkal találkozunk. A kézfogás egyszerű gesztus, amivel a másikat köszöntjük, de ez nem volt mindig így. Egykor akár nem kívánatos haláleseteket is megelőzhetett.
A kézfogás gyakorlata már évezredek óta létezik, de az eredete a mai napig zavaros. A legnépszerűbb elmélet szerint a gesztus eleinte a békés szándék bizonyítékául szolgált. Az üres jobb felmutatásával az idegenek bizonyíthatták, hogy fegyver és ártó szándék nélkül érkeztek, és az egymásba fonódó kezek megrázása felfedhette a ruhaujjba rejtett tőrt. Egy másik magyarázat szerint pedig a kézfogás a jóhiszeműség szimbóluma volt, ami az ígéreteket és az esküket szentesítette. Üdvözlésként azonban csupán néhány évszázada gyakoroljuk.
A túlvilági telefon
A művészeteknek hála a múlt számtalan történelmi kézfogásának tanúi lehetünk valamilyen formában. Az antik szobrászat tanulmányozása során lépten-nyomon találkozhatunk a gesztus korai ábrázolásával, amit a görögök dexiosisnak neveztek. A szó durva fordítása annyit jelent: jobbot nyújtani valakinek.
Janet Burnett Grossmann történész a The Athenian Agorában publikált, a Funerary Sculpture (Sírszobrászat) című cikkében a dexiosist úgy definiálja, mint összekapcsolódást jelző gesztust. A görögök sírszobrai sokszor ábrázolták az elhunytakat, amint családtagjaikkal kezet fogva búcsúznak tőlük, ami az élők és holtak közötti örök kötelékre utalt. De a sírköveken a holtak alakjai az isteneknek is jobbot nyújtottak, ami az emberek és a transzcendens világ közötti kommunikációra utal. Szakértők szerint dexiosist először a 420-as években faraghattak kőbe.
Az első kézfogások
A legelső kézfogás ábrázolásának megszületéséhez azonban még visszább kell mennünk az időben. Az i. e. 8. században élt V. Sulmánu-asarídu, asszír uralkodó és egy babiloni uralkodó közötti, a szövetségüket megpecsételő kézfogást dombormű örökítette meg.
A kézfogás a görög kultúrában írott forrásokban is feltűnik, Homérosz Odüsszeiájában és Iliászában többször érhetjük tetten a szereplőket, akik legtöbbször így bizonyítják ígéretük vagy bizalmuk komolyságát, de a rómaiaknál is jelen volt, náluk a barátság és a hűség jeleként, és érméiken is megjelent.
Helló, akarom mondani, itt a kezem
Ugyan a kézfogás már több évezrede az emberiség életének a része, üdvözlésként azonban csak a 17. században alakult kvékerek, vagyis a szigorú erkölcsi szabályok szerint élő közösség tagjai között terjedt el Amerikában. A kvékerek megvetettek minden alárendeltségi viszonyt, és az arisztokrata körökben elterjedt meghajlást váltották fel a kézfogással, ami az egyenlőséget és a kölcsönös tiszteletadást jelképezte.
A 16. századi, francia Gargantua és Pantagruel német fordításában, az eredetitől eltérően, szintén üdvözlő gesztusként tűnik fel. Herman Roodenburg holland szociológus szerint ebből arra következtethetünk, hogy míg Franciaországban nem terjedt el a szokás, Németországban már jelen volt.
A kézfogás hosszú utat járt be az egymással háborúzó uralkodóktól a mai napi üdvözlésig. Eközben jobbot nyújtottunk ellenségeknek, barátoknak, holtaknak és isteneknek is.
