Füst Milán és Jaulusz Erzsébet gyerekként találkoztak először, és azonnal egymásba szerettek, de a sors úgy hozta, hogy szerelmük beteljesületlen maradt.
Füst Milán és Jaulusz Erzsébet kapcsolata úgy kezdődött, mint minden fiatal kori szerelem. A tizenhét éves Füst gyakran vendégeskedett osztálytársánál, ahol megismerte náluk öt évvel idősebb nővérét, Erzsit. Hamarosan szerelmet vallott neki, és kiderült, hogy érzéseit a lány is viszonozza. Egymás iránt érzett vonzalmuk sosem múlt el, de soha nem lehettek igazán egymáséi.
Szerelem első látásra
Jaulusz Erzsébet énekesnő szeretett volna lenni, ezért Berlinbe utazott, hogy ott tanuljon. A német főváros művészvilága magával ragadta, ott töltött ideje minden pillanatát élvezte. A Magyarországon maradt Füst viszont féltette szerelmét az újonnan nyert szabadságtól, és gyötörte a távolság is.
„Lásson belém: a szívem véres, gyötrődöm, őrült körforgásokat tesz az agyam, céltalan egy téma körül – megvádolom, szavalok Önről, művészi terveimbe foglalom (...) féltékeny, gyanakvó vagyok, átkozom – folyton Önnel foglalkozom – rettenetesen szeretem!” – írta Erzsinek, akinek egyre inkább terhére lettek Füst heves érzelmektől fűtött levelei. Továbbra is válaszolt, de egyre távolságtartóbban.
Aztán hamarosan bekövetkezett az elkerülhetetlen: találkozott egy vele egyidős fiúval, aki megkérte a kezét, ő igent mondott, Füst Milánt pedig arra kérte, hogy maradjanak csupán barátok. „Szeretném, ha Ön boldog lenne, mert Önt magát is szeretem” – válaszolta az író. A jegyesség nem tartott sokáig, újabb udvarlók jöttek Erzsi életében, de levelezésüket nem szakították meg.
Házasságok és bonyodalmak
Füstből elismert író vált Magyarországon, ami imponált a művészberkekben mozgó Erzsinek, de a férfi egyre nehezebben viselte a se veled, se nélküled kapocslatot. 1915-ben naplójában vallott arról, hogy lezárja kapcsolatukat. „Végső konklúzió Erzsiről. ... Soha egy percig sem voltam boldog vagy önfeledt. Gyűlölöm ezért a nyomorult, piszok, számító teremtést, aki nem volt kegyelmes legalább, és tönkretette azt, ami az életben csak egyszer adódik mindenkinek.”
Néhány évre abbamaradt a levelezésük is, Erzsi alakja csak Füst naplójában jelent meg. „Megint valami nagyon szerelmes boldogító ÁLOM E.ről. Megint annyira szeretem, hogy sírtam.” A háborúban aztán eltűnt Erzsi vőlegénye, és az énekesnői karrierhez fűzött álmai sem teljesedtek be, ezért harminchat évesen hazaköltözött.
Füst ekkorra azonban megmakacsolta magát, és 1921-ben megírta a nőnek, hogy nem tud megbocsájtani, mert „a fiatalsága becstelen nyomorúságban (...) telt el”, ráadásul „anélkül, hogy szerették volna, hogy bárki szerette volna (most már kell a kutyának!)”. Erzsi a levél hatására odaadó szerelmessé vált, és kérte Füst Milánt, hogy fogadja őt vissza. „De hát megalázhatom én eléggé magamat, hogy jóvátehessem azt a sok szenvedést, amit magának okoztam? Legyen jobb, mint én, Milán, nyújtsa felém a kezét... Hűséges kutyája leszek, amíg akarja.”
A kérése azonban süket fülekre talált. Füst elvette tanítványát, Hefler Erzsébetet, Sisut. Erzsi Karinthyné Böhm Arankát faggatta zokogva az új kedvesről. Házasságuk nem volt szerelmi házasság, de az évek során megjelent benne az egymás iránt érzett szeretet. Füstöt azonban kétségek gyötörték: vajon jól választott-e? „Azon is tűnődtem, vajh nem kellett volna-e inkább a régit elvennem, nem inkább hozzám tartozik-e még mindig J.E.?” – írta naplójában.
Az utolsó évek
Erzsinek néhány év kellett ahhoz, hogy feldolgozza a férfi elvesztését, és férjhez menjen egy mérnökhöz. Házasságuk híre Füst Milánt rosszul érintette, ismét szerelemre gyúlt a régi kedves iránt, és amikor egy alkalommal meglátta az utcán Erzsit, ráeszmélt, hogy rosszul döntött, amikor Sisut vette feleségül: „láttalak fekete köpenyben befordulni a Báthory utca sarkán, tíz évvel azután, hogy utoljára láttalak – majd’ lefordultam a villamosról... mert: ott megyen az én igazi életem, hazám...”
Erzsi és férje Amerikába költöztek. Hosszú évekig nem látta viszont egymást, de a levelezésük folytatódott. A háború után a nő aztán visszatért Magyarországra, és megkereste Füstöt. Első találkozásuk után negyven évvel sikerült néhány közösen, titokban eltöltött napot lopniuk maguknak. „Milyen drága, (...) ébren és félálomban álladóan Magával voltam, Magával beszéltem (...) Olyan mélyen izgató, hogy beléreszketek: a kezét szeretném megfogni és azt mondani: Te!” – írta Füst Erzsinek.
A kibontakozó kommunista rendszerben Erzsi amerikai állampolgárságú férje nem maradhatott az országban, vissza kellett menniük Amerikába. Hetvenévesen innen írta az írónak Erzsi szerelmükről, hogy „nem fog soha elmúlni, amíg ez a földi csontvázunk képes lesz gondolni – és főképp érezni.”
Miután meghalt a férje, hazalátogatott. Tartott tőle, hogy mit fog szólni hozzá Füst, de aggodalmaira az író azt válaszolta. „Én tőlem lehetsz ötszáz éves is!” Úgy hitték, ez volt az utolsó alkalom, hogy látták egymást, de a nyolcvanhoz közel Erzsi még utoljára visszatért hozzá. 1967 nyarán egy hónap különbséggel haltak meg.
