Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Harry herceg és Meghan Markle visszavonulása érzékenyen érintette a briteket. Miközben Európának erről az oldaláról nem tűnik ördögtől való döntésnek, hogy a pár szeretne békés, a kamerák kereszttüzétől mentes családi életet élni, elhatározásuk komolyabb kérdéseket is felvethet. Vajon a 21. században mennyire fontos a királyi család szerepe? Van-e élet a monarchián túl? Mi történne, ha az angolok kikiáltanák a köztársaságot?
„Megszavazták a »mexitet«, ami ezennel meg is valósul. Tehát a királynak muszáj megtartania a... lemondó beszédét, igaz? Ez lesz minden idők legfájdalmasabb lemondása – elismerése annak, hogy őfelsége elvesztette a választást, és ezzel a királyi család több évszázados uralkodási jogát.” Mike Pearl A nap, amikor megtörténik című könyvében így vizionálja a pillanatot, amikor az Egyesült Királyságban megszűnne a monarchia (a mexit szó erre utal, nem tévesztendő össze a még újabb keletű Megxittel, ami kifejezetten Meghan és Harry kiválását jelenti). Pearl nem tartja valószínűnek, hogy ez a népszerűség mintaképe, II. Erzsébet uralkodása alatt megtörténhet, de Károly trónra lépése – és Kamilla királynévé koronázása – már okot adhat a királyi családtól való megválásra.
De vajon mi kell ahhoz, hogy a britek megelégeljék a monarchiát? Adrian Bingham, a Sheffieldi Egyetem médiára és popkultúrára szakosodott történelemprofesszora szerint a folyamatot két esemény indíthatná el, mégpedig egy botrány kitörése és az újságok véleménynyilvánítása. „Ha a botrány elég komoly, akkor el tudom képzelni, hogy a Daily Mailhez hasonló lapok gyalázkodó hangnemben olyasmiket írnának, hogy: »Valaminek történnie kell!«, meg »Valakinek mennie kell!«. És ahogy egyik dolog vezetne a másikhoz, kirajzolódna azon események láncolata, amelyek végül megfosztanák ezt az egész intézményt a hitelétől” – állítja Bingham. Nicholas Barber alkotmányjoggal és -elmélettel foglalkozó oxfordi professzor úgy gondolja, hogy a köztársaság eljövetele megkerülhetetlen, a kérdés csupán az, hogy mikor fog bekövetkezni.
Porceláncsészék, hűtőmágnesek, játék babák a királyi család arcával
Mike Pearl arról faggatta a briteket, szerintük mi történne, ha meg kellene barátkozniuk a köztársaság gondolatával. Sokan el sem tudták képzelni, mások pedig biztosan voltak benne, hogy a turizmus inná meg a levét. Ebben valószínűleg van igazság. A Brand Finance, a márkanevek értékének felbecsülésével foglalkozó cég 2017-es jelentése szerint ugyanis a monarchiával kapcsolatos turizmus évente több százmillió fonttal járul hozzá az ország gazdaságának növekedéséhez.
Graham Smith, a Republic nevű, a monarchia eltörlését és a választott államfő intézményét követelő angol politikai nyomásgyakorló csoport vezetője azonban felhívja a figyelmet arra, hogy a monarchiához kapcsolódó helyeket nem nyelné el hirtelen a föld – a Buckingham-palota továbbra is a helyén állna –, ezért nem veszítenének a népszerűségükből, sőt talán még többet hoznának a konyhára, hiszen ma ezek közül sok nem látogatható, ha viszont megnyílnának a nagyközönség előtt, biztosan tömegesen látogatnák őket a turisták.
Fontos azonban különbséget tenni a bevételek között, amelyek a monarchia fennmaradásából származnak – ilyenek a királyi esküvők –, és azok között, amik abból származnak, hogy Angliában valaha létezett monarchia a történelem során.
A Brand Finance adatgyűjtése például rávilágított arra, hogy Angliában a kínai vásárlók 70 százaléka a királyi család elismerését szimbolizáló emblémával megjelölt szuveníreket részesíti előnyben. Igaz, nehéz elképzelni, hogy ezek híján semmilyen emléktárgy ne landolna a nejlonszatyraikban angliai vakációjuk alatt.
A legnagyobb rajongó
Pearl felkereste Magraret Tylert, a királyi család legnagyobb rajongóját – akit a a 2015-ös The Wall Street Journal „Anglia leghűségesebb királypártijának” nevezett –, hogy megtudja, miben rejlik a monarchia bája. A Margaret polcain sorakozó tárgyakról a királyi család tagjainak arcai néznek a látogatókra. Több ezer bögrével, tányérral, bábuval, könyvvel, zászlóval, ágyneművel és kartonfigurával büszkélkedhet, sőt van egy külön szobája, amit Diana hercegnő tiszteletére rendezett be.
A kérdésre, hogy miért ilyen elkötelezett a királyi család mellett, azt felelte, az Egyesült Királyság olyan, mint egy otthon, ami felett egy jóindulatú szülő őrködik. „Amikor a királynő látja, hogy valami nincs rendben, beavatkozik – magyarázza. – Ismeri és megérti a problémáinkat. Én igenis úgy gondolom, hogy ez sokat jelet a népnek. Ő az ország édesanyja. Az egészet ő tartja egyben.”
Azt reméli, hogy ha valaha bekövetkezne a monarchia megszűnése, ő azt a napot már nem érné meg. „Bárhová is megy a királyi család, tömegek követik őket, igaz? Képzeld el, hogy nincsenek tömegek. Képzeld el, hogy csak úgy megnyitnának egy rendezvényt, és a végén hazamennének. Szörnyű lenne, nem? Képzeld el, hogy a királynő elmegy valahova, és nincsenek nála virágok. Borzasztó. Azt mutatná, hogy nem törődünk vele. Szerintem mindazért, amit értünk tesz, nem elég egy »köszönöm«. Szeretnék kitalálni egy másik szót, ami azt jelenti, hogy nagyon-nagyon köszönjük, értékeljük, amit tesz.”
Monarchia kontra köztársaság
II. Erzsébetnek és családjának sok más, Margarethez hasonló rajongója akad országszerte, pedig a királynő szerepe abban merül ki, hogy beleegyezését adja a parlament rendelkezéseihez és törvényjavaslataihoz. Graeme Orr, az ausztrál Queenslandi Egyetem választójogi törvényekre szakosodott professzora mégis úgy hiszi, az uralkodók értelme ebben az értelmetlenségben rejlik. „Az alkotmányos királyság támogatói azt emelik ki, mekkora értéke van intézményes szinten annak, hogy az állam élén nem egy politikai szereplő áll.”
Smith viszont amellett áll ki, hogy az uralkodó a saját érdekeit érvényesíti, és hatalmánál fogva nyíltan befolyásolja a döntéshozókat. „A monarchia mint intézmény része az alaptörvényünknek, és akadályozza az Egyesült Királyságot abban, hogy teljes értékű demokratikus állam lehessen” – véli.
Tegyük fel, hogy Anglia egyetért vele, és úgy dönt, nem kér többet a királyi családból. Ebben az esetben még mindig ott van tizenöt másik ország, ahol saját államfőjüknek tartják az Egyesült Királyság exuralkodóját, hiszen a britek nem hozhatnak döntést arról, hogy a független államok hogyan viseltessenek az uralkodó családdal szemben saját országaikban. Ők valószínűleg külön szavaznának a monarchia megtartásáról.
Az arannyal megtöltött kincstár esete
A következő kérdés az lenne, mi történjen a Korona vagyonával. A család egzisztenciáját több mint kétmilliárd font értékű befektetés és ingatlan biztosítja jelenleg, idetartozik például a Buckingham-palota és a windsori kastély, illetve egy önfenntartó befektetési alap. Smith szerint azonban mégsem olyan bonyolult eldönteni, hogy mi maradhat a birtokukban:
„Vannak bizonyos dolgok, amikre a királyi család jogot formálhat, mint a sandringhami birtok a kastéllyal és a balmorali kastély Skóciában. És vannak olyan dolgok, amelyek nem a királyi család tulajdonában állnak, mint a Buckingham-palota és a cornwalli hercegi birtok, vagy a Korona vagyona. Tehát amikor megszabadulunk a királyi családtól, egyszerűen viszik, ami az övék, mi megtartjuk, ami a miénk, és elválnak útjaink.” Ebben az esetben Angliának 12 milliárd font járna, a családnak pedig maradna ötszázmillió fontja és két hatalmas ingatlanja.
Az új rendszer
A királyi család távozásával a parlamenti rendszert is újra kellene gondolni. Az államfő lehetne a miniszterelnök, esetleg létrejöhetne egy külön hivatal, a kancellár vagy kormányzó, akit a parlament választana ki, alakulhatna állami tanács a svájci nemzeti tanács mintájára, vagy választhatnának elnököt népszavazás útján. Az angoloknak a lordok házától is meg kellene szabadulniuk, és egy másik intézménnyel helyettesíteniük.
Végül pedig ki kellene találniuk, hogy ki vezesse az anglikán egyházat, aminek jelenleg az angol uralkodó a feje. Csak azért, mert az ország megszabadul az uralkodótól, nem szűnik meg a státusza mint az anglikán vallás egyházfője. Nem egyértelmű, hogy ebben a helyzetben mi a teendő, de valószínűleg a canterbury-i érsek lépne ebbe a pozícióba.
A királyi család azonban semmi esetre sem szűnne meg, csupán... nos, nem lenne királyi, ahogyan a Buckingham-palota sem tűnne el egy pillanat alatt a helyéről. Ha pedig hiszünk Barber jóslatának, továbbra is hallanánk róluk. Károlyt például szakértői pályán képzeli el, akiért tévések és újságok versengenének.
