Hangulatos hazai romok őszi sétákhoz

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az eső, a köd és hideg nem kedvez a nagyobb túráknak, de ha ennek ellenére sem szeretnél a négy fal között maradni, olyan romokat ajánlunk, amiket akár egy rövid sétával is elérhetsz. Sőt, ezek ilyenkor, a zimankóban hangulatosak csak igazán.

Kimozdulnál, de nem mersz elindulni, hátha leszakad az ég? Nem szívesen vágnál bele egy hosszú túrába a hidegben? Ennek ellenére menned kell? Látogass ősi, legendás romokat, gyönyörködj bennük ebben a mélabús időjárásban. Indulj el egy rövid kirándulásra, és melegedj fel utána egy kedves kávézóban.

A premontrei kolostor Zsámbékon

Zsámbék mindössze félórányi autóútra fekszik a fővárostól, ezért igazi lusta túrahelyszín. A premontrei kolostor romjait néhány perces sétával meg lehet közelíteni a Zichy-kastély parkolójából, ahonnan hangulatos házikók és szőlők között vezet az út a hegyre, de persze a templom bejárata előtt is lehet parkolni.

Az öt rom közül ez az egyetlen, ahol belépőt kérnek (a teljes árú 800, a kedvezményes 400 forint), és bár a kerítésen kívül is gyönyörű látványt nyújt, a boltívei alatt állni valódi időutazás. A helyén már 1050-ben templom állt, a késő román stílusú bazilikát és a hozzá tartozó premontrei kolostort aztán 1220 körül építette egy francia származású lovag, akinek III. Béla adományozta Zsámbékot. A templomot tűzvész, átépítés és földrengés alakította mai formájára, de még így is hihetetlenül épen maradt az utókorra.

Zsámbéki templomrom
Fotó: Wikipédia

A környéken indulhatsz kisebb-nagyobb túrákra a romokat érintve, de akár megihatsz egy forró italt valamelyik hangulatos kávézóban, vagy megebédelhetsz az egyik étteremben. Ebben a kis városban egymást érik a meghitt helyek.

A nagyvázsonyi Szent Mihály-kolostor

Nagyvázsonyra már a Kinizsi-vár miatt is érdemes ellátogatni, de annak, aki többet szeretne megtudni az egykori hadvezérről, mindenképpen érdemes elsétálnia a Szent Mihály-kolostorig. A rom a vártól mindössze negyedórányi sétára található, erdei ösvényen közelíthető meg.

Mára már főként csak a főhajó végfala maradt meg az 1400-as évek második felében épített templomból. A legenda szerint Kinizsi az egyik török rabjáért kapott váltságdíjból emeltette, hogy létrehozzon egy családi temetkezési helyet. A hadvezért halála után ide is temették, sírja feltárása után sírköve viszont átkerült a vár kápolnájába. Az épület sorsát a törökök pecsételték meg, de nem ők pusztították el. Miután elfoglalták Veszprém várát, több környékbéli kolostorral együtt felrobbantották, nehogy a kezükre kerülhessen.

Szép időben érdemes folytatni a romvadászatot a Szent Ilona-kápolna, majd a tálodi kolostorromok felé. A nagyvázsonyi várhoz visszatérve így egy nagyjából tíz kilométeres körtúrát tehetsz meg.

Nagyvázsonyi kolostorrom
Fotó: Wikipédia

A dörgicsei Szent Péter-templom

A Balaton-felvidéken szinte egymást érik a templomromok. Dörgicsén például mindjárt három legyet üthetsz egy csapásra. Itt található a felsődörgicsei Szent Péter-templom, az alsódörgicsei Boldogasszony-templom és a római korinak vélt 18. századi kőhíd. Sőt, ma háromszáz dörgicseire összesen hét templom jut, ezekből négy épült a középkor után és működik jelenleg is.

A legrégebbi a Szent Péter-rom, amit valószínűleg a honfoglalás után építettek, az első róla szóló írásos emlék 1082-ből származik, ehhez képest pedig nagyon jó állapotban maradt meg, északkeleti fala épen áll.

Dörgicsei templomrom
Fotó: Wikipédia

A templom mögött található a Dörgicsei Levendula Major, aminek a kertjét inkább tavasszal vagy nyáron, a levendulavirágzás idején érdemes meglátogatni, boltocskájában viszont levendulás kincseket zsákmányolhatsz, ihatsz levendulaszörpöt vagy levenedulasört.

A tihanyi barátlakások

Tihanyban nem csak az apátság és a balatoni panoráma csábító úti cél. Az Óvár-hegy oldalába vájt barátlakások rövid túrával közelíthetők meg akár a lentről, a mólótól, akár fentről, az apátságtól. Lentről, a bicikliútról elágazva erdei ösvény visz fel a domboldalban, el a Ciprián-forrás mellett, egyenesen a barátlakásokig.

Tihanyi barátlakások
Fotó: szirtesi /

A bazalttufába vájt üregekben a 10. századtól egészen a 14. századig remeték éltek. Az első lakásokat még a II. András által Tihanyba telepített, bazilita szerzetesek vájták ki, kápolnát, ebédlőtermet és cellákat alakítottak ki bennük. Az úton tovább haladva a fák mögött egyre sűrűbben és egyre magasabbról tűnik fel a Balaton, aztán hamarosan a hegy tetejéről a Belső-tó. Az ösvény innen már a kertek alatt visz az apátságig, ahonnan a nyaralók között ereszkedhetsz vissza a mólóhoz.

A veszprémi Margit-romok

A veszprémi várból szétnézve láthatod a Bakony vonulatát, a völgy felett átszakadó viaduktot, a város fölé nyúló Benedek-hegyet, a Dózsaváros vörös cserepes házait, a közöttük futó Sédet és az itt megbújó Margit-romokat is.

Veszprémi Margit-romok
Fotó: Wikipédia

Az egykori kolostort és a hozzá tartozó templomot Bertalan, Veszprém püspöke alapította a 13. század közepén, lakói Domonkos-rendi apácák voltak. Itt élt egy ideig IV. Béla lánya, Margit is, mielőtt a Nyulak szigetére költözött. Pusztulását valószínűleg a törökök okozták, amikor elfoglalták Veszprémet, ma már csak az északi része áll.

A Margit-romok egy kellemes, veszprémi séta egyik állomása lehet. Ebédelj meg az Óváros téren, nézz szét a Benedek-hegyről, lépcsőzz le a Szerelem-sziget nevű parkhoz, igyál egy forró italt a Séd-parti Fricskában.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.