Merre induljon, aki húsmentes hamburgert enne?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nagy reményekkel ugrottunk fejest a húsmentes hamburgerek kínálatába, legnagyobb sajnálatunkra viszont csak a kóstolt burgerek száma miatt nem maradtunk éhesek a teszt végére.

Szögezzük le az elején: nem, nem egy kategória a két hamburger. A Beyond Meat húspótló legfőbb összetevője a zöldborsófehérje. Budapesten nyár óta lehet kapni az ebből készült, teljesen vegán, vagyis állati eredetű alapanyagoktól mentes hamburgereket. Mivel a Beyond Meat nem tartalmaz szóját, glutént, valamint GMO- és koleszterinmentes, tényleg szinte bárki fogyaszthatja, csökkentve a húsipar környezetkárosító hatását.

És ezzel el is jutottunk a közös pontra, ugyanis épp a fenntarthatóság fontossága az, amit megpróbál meglovagolni a Burger King legújabb szendvicse, ami a cég ígérete szerint épp olyan, mint az eredeti Whopper. A főként szója- és búzaproteinből álló pogácsa hiába mentes az állati eredetű összetevőktől, a Burger King ugyanarra a rácsra dobja rá, amin a húspogácsák sülnek – elmondásuk szerint a füstös íz elérése érdekében. Emellett pedig a szendvics majonézt is tartalmaz, csakúgy, mint az eredeti, úgyhogy vegánok, ez a hamburger nem nektek készült.

A Rebel Whopper tényleg nem akar más lenni, mint ami: egy, a korábbinál fenntarthatóbb módon előállított szendvics. Megnéztük, hogy sikerült-e betartania a Burger Kingnek az ígért 100% Whoppert, és merre induljunk, ha valóban húsmentes, de hússzerű burgerre vágyunk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Csabai Kristóf
Csabai Kristóf
Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.