Miért olyan drága a homoktövis?

Olvasási idő kb. 2 perc

A homoktövis az egyik legértékesebb növény, gyógyító hatása régóta ismert. Rengeteg módon segíti az egészséget: erősíti az immunrendszert, véd a fertőzések ellen, lassítja az öregedést, védi a májat, segíti a gyomor működését, fokozza az anyagcserét, de C-vitamin- és ómega-7 zsírsavtartalma sem elhanyagolható. Hozzájutni azonban nem olcsó mulatság – mutatjuk, miért.

Az eredetileg a Himalája lejtőin és főként Ázsiában termő növény ma már az egész világon elterjedt, köszönhetően az említett pozitív tulajdonságainak. Főként hegyvidékeken, sziklákon, illetve tengerparti, ártéri övezetekben fordul elő. A növény maga egy sűrű bozótból álló, 3-5 méter magasra (esetenként még nagyobbra) megnövő tövises cserje, melynek pikkelyes levelei ezüstösek vagy rozsdabarnák.

Csodanövény, de nem adja könnyen a bogyóját

Gyógyászati célokra elsősorban a növény vékony héjú, narancssárgás bogyótermését használják fel, olykor a leveleket és a magot is. Feldolgozva likőr, zselé, lekvár, ital, tea, őrlemény formájában kapható a piacon, de különböző bőrápoló krémekbe is előszeretettel dolgozzák bele – ezeknek aztán alaposan elkérik az árát, nem véletlenül.

Igazi kincs a homoktövis bogyója
Fotó: vanillapics / Getty Images Hungary

A homoktövis termesztése nehéz és körülményes, hiszen a bogyók a növény sűrű bozótjában bújnak meg a szúrós, tövises ágakon, amikhez nem könnyű hozzáférni. Egyes cégek azt csinálják, hogy levágják a bozótot, a cserjéket hidegben tárolják, majd a fagyott bogyókat lerázzák az ágakról. Ez azonban hibás módszer, ugyanis mind a fagyasztás, mind a rázás károsítja a termést, aminek így jelentősen csökken a tápanyagtartalma.

A bogyókat tehát hagyományos módon, kézzel kell leszedni, ez viszont időigényes feladat és sok ember aprólékos, körültekintő és óvatos munkáját igényli. Ha a cserje károsodik, akkor a következő évben már nem fog újra termést hozni. Ez pedig alaposan megnöveli a termesztési-előállítási költségeket.

Megéri azonban a fáradság és a költekezés, hiszen a homoktövist nem véletlenül nevezik csodanövénynek. Egészségre gyakorolt hatásai vitathatatlanok, szinte nincs olyan gond és baj, amire ne jelentene valamilyen módon segítséget.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Váratlan döntés: mégsem kell befizetni ezt az adót idén nyáron

Mégsem kell július 1-jétől újra reklámadót fizetniük az érintett vállalkozásoknak, miután a leköszönő kormány az utolsó intézkedései között módosította a vonatkozó szabályokat. A döntés alapján a 2019 óta alkalmazott 0 százalékos adómérték 2026. június 30. után is fennmarad.

Offline

Mi a kör sugarának jele? Alapkvíz geometriából

Noha geometriából is megannyi ismeretet próbáltak átadni iskolai tanulmányaink során, nem biztos, hogy mindenre pontosan emlékszünk a tananyagból. Jó hír azonban, hogy kvízünkben ezúttal csak az alapokra vagyunk kíváncsiak.

Életem

Rejtőzködő kór fenyegeti a kutyákat: egy rossz mozdulatból is csonttörés lehet

Az osteogenesis imperfecta nevű örökletes genetikai rendellenesség miatt akár egyetlen rossz mozdulat is súlyos csonttöréshez vezethet kedvencünknél. A betegség a kollagénképződés zavara miatt alakul ki, és már kölyökkortól kezdve veszélyezteti az érintett kutyák életminőségét, mivel csontjaik az üveghez hasonlóan törékennyé válnak.

Világom

Az USA-ba készülnek az irániak – Trump semmit sem tehet ellene

Az iráni válogatott a jelenlegi állás szerint ott lesz a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon. Marco Rubio amerikai külügyminiszter egyértelművé tette, hogy Washingtonnak nincs kifogása az iráni futballisták részvétele ellen, a biztonsági aggályok legfeljebb a csapat környezetéhez tartozó egyes személyekre vonatkozhatnak.

Mindennapi

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV, magyarok tömegét érinti

Vészesen közeledik a május 20-i határidő, ameddig a hazai adózóknak be kell adniuk személyi jövedelemadó-bevallásukat az elektronikus eSZJA felületen vagy személyesen. Bár az adóhivatal már 5,6 millió tervezetet készített el, a tapasztalatok szerint még mindig rengetegen halogatják az ügyintézést az utolsó pillanatra.