Így készíts egészséges étkezési tervet egész hétre

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Valahogy mindig szerdán kapcsolunk, hogy már ennek a hétnek is annyi, és most sem lettünk egészségesebb, tudatosabb étkezők. Később még inkább annyi lesz, amikor hétvégén egy kis süti, mozis kukorica vagy egy családi buli dobja meg a kalóriákat, amiket talán egy darabig számolunk, aztán meg már minek. Az a nap már az ördögé: csalónap, csalóév, csalóélet.

Nyilván nehéz jól dönteni ebédidőben, ha épp nincs nálunk semmilyen egészséges ebédalternatíva, és persze hogy nincs nálunk ilyen, ha nem fordítottunk némi energiát a tervezésre. Ha nincs a közelünkben semmi ehető, éhesen már persze hogy azt a fogást választjuk, ami a legegyszerűbben elérhető. Ám ha mellettünk van egy korábban elkészített, egészséges adag, jó eséllyel amellett döntünk majd akkor is, ha jobban esne a pizza. Hiszen kinek van kedve kidobni azt, ami miatt reggel negyedórával korábban kelt fel?

Ezért is jó ötlet előre megtervezi a heti étkezést.

Ha előre gondolkodunk, akkor talán nagyobb esély van arra, hogy betartsuk azt az életmódot, amit kiválasztottunk, akár korlátozni szeretnénk a fogyasztásunkat, akár többet enni valamiből. Az MSN cikkéből kiderül: nem is olyan nagy dolog megtervezni a hetet, legalábbis nem nagyobb feladat, mint mondjuk, azt kitalálni, mikor tudunk majd elmenni edzeni egyet, vagy mikor fussunk össze valakivel.

Az egésznek egyetlen titka van – és az nem az akaraterő

A lap dietetikus szakértője, Christina Manian szerint a stratégia megvalósításának legfontosabb eleme nem a terv elkészítése, nem is annak betartása, hanem a vásárlás.

Idézőjel ikon

Ez a titok, ez a kulcs, erre kell időt találni, megtervezni és ügyesen csinálni.

Első lépésben el kell döntenünk, hogy mit szeretnénk enni a következő héten, meghatározni a pontos összetevőket, amelyekre szükség lesz az ételek elkészítéséhez, majd elmenni megvenni őket. Egyszerűnek hangzik, de vajon hányan csináltuk így eddig?

Mindez nemcsak abban segít, hogy éppen azt együk majd ezentúl, ami jó nekünk, hanem abban is, hogy ne költsünk annyit napközben, például megrendelt ételekre. Az új szokás extra ajándéka, hogy így zöldebbek is leszünk, és nem állnak majd hegyekben a pizzásdobozok, kávéspoharak és üdítőspalackok a szemetesben. Szóval tervek alapján, jól kell vásárolni.

Az étkezési terv fő lépései

• Mindenekelőtt kell egy pontos cél, ami lehet akár az, hogy minden napra jusson több zöldség, vagy az is, hogy a neked megfelelő kalóriamennyiség fölé nem mész, esetleg az, hogy kevesebb szénhidrátot eszel, vagy ha, mondjuk, a vegán/keto/mediterrán diétát választod.

• Gondold végig, milyen ételeket szeretsz a kiválasztott kategóriádon belül, és azt is, hogyan állhat össze ezekből egy hét. Lehet, hogy nem lesz meg percek alatt egy hétnapos terv, viszont később egy-egy heti menü többször is felhasználható.

• Legyen meg a kiválasztott kedvenceid receptje, és tanuld meg megcsinálni őket. Az sem baj, ha nem vagy egy nagy konyhai szaki: a legegyszerűbb tésztás ételeknek és szendvicseknek is van egészséges verziója, a salátáknak és smoothie-knak pedig rengeteg változata.

• Vedd sorra a hozzávalókat – ez lesz a heti bevásárlólistád.

Hogyan lehet ez az egész egyszerűbb?

A lap szakértője szerint úgy, ha bevállalod az ismétlődést. Ha például minden reggel zabpehellyel indítasz, vagy a délutáni snack helyett magvakat vagy gyümölcsöt viszel magaddal, akkor már csak két étkezést kell megtervezned a saját szabályaid szerint.

A zabkása például sokféleképpen variálható: aszalt gyümölcsökkel, almával-fahéjjal, kakaóporral, kókusszal, vaníliával és egy rakás finom ízesítővel teheted változatossá.

Az elmélet önmagában semmit nem ér

Ne felejtsd el, hogy a terv nagyjából semmire nem elég. Az egész akkor válik szokásoddá, ha a gyakorlatban is teszel lépéseket. Időt kell találni a terv elkészítésére, a bevásárlásra, és reggelente vagy a hét előtti vasárnap elkészíteni a fogásokat a terv alapján. A legjobb, ha első lépésben arra készítesz tervet: mikor gondolod végig ezt az egészet, mikor írod meg a listát, illetve mikor lesz időd bevásárolni. 

Akad azért egy-két trükk

1. Ha nem akarsz korábban felkelni, sőt fagyasztód is van, akkor akár az egész hétre felkészülhetsz vasárnap. Van olyan étel, ami simán fagyasztható vagy tárolható a hűtőben egy-két napig.

2. Nem tőlem hallottad, de a kenyér, a péksütemény, néhány tésztaétel, főzelék és leves simán mehet a mélyhűtőbe, ahogy a raguk és pörköltek is. Nem mindegyik lesz olyan kiolvasztáskor, mint ha egy étteremben kapnád frissen, de annyira szottyos sem lesz, mint a friss zöldségek vagy a megfagyott, majd kiolvadt sült krumpli vagy rántott hús. A hűtőben egy-két napig simán tárolhatod az elkészült fogásokat, így ha fagyasztani nem is akarsz, vasárnap el tudod készíteni a menüt szerdáig. A legjobb persze, ha aznap kelsz egy kicsit korábban, és néhány tízperces étellel vágsz neki a napnak.

3. Ne a legbonyolultabb fogásokkal kezdj! Pont elég a reggeli grillbe egy adag csirkemell, egy pár szelet ananász egy kis csilivel és mézzel, és amíg fő a rizs, addig éppen elkészülsz.

4. Ha van néhány műanyag dobozod és egy kulacsod, amiben gyümölcs- vagy gyógyteát viszel, máris sokkal kevesebbet szemetelsz, és jobbakat eszel, mint a múlt héten. És ha egy frankón betartott hét után kísért meg a nachos vagy a nagyi krémese, simán mondhatsz igent. Így lesz a korábbi, mindennapos csalóételekből jutalom egy egészséges hét végén.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?