Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Móra Ferenc és Kalmár Ilona szerelme közel nyolcvan éven át maradt titokban. Levelezésüket az irodalomtörténészek féltve őrizték, nehogy kiderüljön, a családos író élete utolsó éveiben egy nála húsz évvel fiatalabb nővel folytatott viszonyt.
Szinte minden írónak megvan a maga tragédiája, amit sokszor láthatatlanul sző bele a munkájába. Móráé Kalmár Ilona volt, a művelt, okos és csinos fiatal nő, akivel csak titokban találkozhatott és levelezhetett. Kapcsolatukról a Radisson Blu Béke – egykori Britannia – Hotelben, szerelmük fontos színhelyén a Móra Ferenc Múzeum munkatársai, Kovács-Krassói Anikó, Medgyesi Konstantin és az író dédunokája, Vészits Andrea beszélgetett a Szerelmi levelező című irodalmi esten.
A váratlan találkozás
1932 nyara esős, melankolikus nyárnak ígérkezett. Az 53 éves Móra Ferenc a balatonföldvári Zrínyi Szálló egyetlen vendége volt, de ez őt egy cseppet sem zavarta, ugyanis azért érkezett, hogy megírja a regényt, amire szerződést kötött: az Aranykoporsót. A munkával töltött órák közötti szünetekben egyetlen társasága a szállóban dolgozó, a látogatók szórakoztatására alkalmazott, harmincéves Kalmár Ilona volt.
Mórának azonnal megtetszett a csinos, fiatal és az irodalom iránt érdeklődő nő. Régészeti tudásával és a hozzá írt versekkel próbálta meghódítani. A férfi ekkorra már népszerű író volt, ráadásul szép embernek számított, a nők rajongtak érte. Nem kellett hozzá sok idő, hogy szenvedélyes szerelem alakuljon ki közöttük. „Maga lesz az oka, ha azt fogja írni rólam az irodalomtörténet valamely iparosa:
pár hét híján betöltötte az író az ötvenhármat, amikor titokzatos változáson ment át és csoda történt vele”
– írta Móra később egy levelében.
Az író azt hitte, már nem reménykedhet hasonló érzelmekben. Úgy tűnt, Ilona minden tekintetben jó hatással van rá: a szakma addig nem tartotta őt modern művésznek, a nőhöz írt versei viszont egyértelműen modernnek számítottak. Az Aranykoporsóval viszont nem tudott egyről a kettőre jutni, amíg lekötötte Ilona. Eldöntötte, hogy elutazik és befejezi a regényt, amiben Titanillaként Ilona is szerepet kapott.
A titkos levelezés
Móra és Ilona szerelme a férfi elutazása után is lángolt. A bökkenő csupán az volt, hogy egyikük sem volt szabad. Móra 17 évesen jegyezte el feleségét, és hat évvel később, miután befejezte az egyetemet, feleségül vette, tehát vagy harminc éve házasságban élt. Válásról szó sem lehetett, a családjának szüksége volt az anyagi támogatására. Ilona pedig már Horváth István menyasszonyaként találkozott Mórával, ráadásul a vőlegény váratlanul előrébb hozta az esküvő időpontját.
Ugyan az írónak többször is megfordult a fejében, hogy megakadályozza a házasságot, végül nem tette, de Ilonáról mégsem mondott le teljesen. Titkos levelezésbe kezdtek. Móra levelei eleinte egy bizonyos Földvári Ilona postafiókjába érkeztek, később pedig naplószerűen írt mindennapjairól és érzéseiről, a szövegfolyamot pedig akkor adta át, amikor találkoztak. „Mikor veled vagyok – áll egyik levelében – nem vagyok, nem vagy, hanem vagyunk.” Titkos levelezésük mellett egy formális is zajlott, hogy ne derüljön fény a viszonyukra. Ezekben Móra hétköznapi dolgokról írt, és Ilona férjét is üdvözölte.
Légyottjaik helyszíne a budapesti Britannia (a mai Radisson Blu Béke) Hotel volt, ami egykor a Nyugat estjeinek is otthont adott. Móra rendszerint az első emelet 150-es szobáját foglalta le – de kapcsolatuk mindössze másfél évig tartott.
Fennmaradt szerelem
Az író hamarosan sárgaságot észlelt magán, és bár az orvosok igyekeztek megnyugtatni, hamarosan belehalt a hasnyármirigyrákba. A mai napig vitatják, hogy Ilonának mi volt a szerepe korai halálában: vajon bearanyozta a férfi utolsó éveit, vagy Móra a beteljesülhetetlen szerelembe halt bele.
Ilona életét viszont továbbra is meghatározta a Mórával töltött idő. 1944-ben gettóba kellett vonulnia, ahová egyetlen bőröndöt vihetett magával, és levelezésüknek ebben sikerült átvészelnie a második világháborút. Férje öngyilkos lett, közös gyerekük nem született, és Ilona hátralevő életére egyedül maradt. Húsz évvel később aztán ismét elővette a leveleket, és átmásolta őket egy füzetbe. Ezzel nagy szívességet tett az utókornak, Móra kézírását ugyanis kevesen tudták elolvasni. Miután 1986-ban meghalt, a férfiről maradt összes emlékét a Móra Ferenc Múzeumra örökítette, de hosszú ideig itt is gondosan elzárva tartották a nagyközönség elől.
Sokáig az irodalomtörténészek és a család is úgy gondolta, ha fény derülne a történetükre, az rossz fényt vetne Móra imázsára, de szerelmük bizonyítéka, titkos levelezésük 2014-ben végül megjelent a Címtelen könyv című kötetben.
