Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Báthory Erzsébet nem a magyar főnemesi rend egyik illusztris tagjaként vonult be a történelembe, pedig felmenői alapján ez a sors várt volna rá. Egy fiatal lányok vérében fürdő, az ördöggel lepaktált páriaként állították be, a hazai történelem egyik legborzalmasabb asszonyaként. De kinek állt ez érdekében, és mennyi igaz a legendákból?
Erzsébet 1560-ban született Nyírbátorban egy igazán gazdag és nemesi családba. Anyja és apja is a Báthoryak közül került ki, nagyon távoli rokonok voltak. A két családi ág egyesülése extra hatalmat adott a fiatal lány kezébe, és egyben a sorsát is meghatározta: ilyen örökséggel nem dönthetett a maga élete felől. Miután szülei korán itthagyták a földi világot, tízéves korában elkezdték szervezni az esküvőjét. A kiszemelt ifjú, a nagy hatalmú családból származó Nádasdy Ferenc végül 1575-ben vezette oltár elé a 15 éves Báthory Erzsébetet. Kicsit korai kezdete ez a házasságnak, ami nyilvánvalóan nem a szerelmen vagy a kölcsönös vonzalmon alapult, de akkoriban ez volt a szokás. A pár mindenesetre beköltözött a férj által Erzsébetnek adományozott csejtei várba, és elkezdte közös életét. Kevés levelük maradt fenn, az egyik, amit Erzsébet írt férjének, józan, rövid, nem utal sem ellenségeskedésre, sem őrültségre:
„Az én szerelmes uramnak, az Nagyságos Nádasdy Ferencznek, nekem szerelmes uramnak adassék ez levél. …Az gyermekek felől Kegyelmednek írhatom, hogy az Anna, Istennek legyen hála, egészségben vagyon, az Orsiknak az szemei igen fájnak, s Katónak ismét megveszett a szája. Magam Istennek legyen hála, egészségbe vagyok, csakhogy a szemeim fájnak. Kegyelmed szolgáló leánya Bátori Erzsébet.”
Egy bátor asszony
Erzsébet azonban sokkal több volt, mint egy nemesi származású ifjú feleség. Férje 1604-es haláláig öt gyereknek adott életet, közülük hárman a felnőttkort is megérték. Egészen addig, amíg meg nem özvegyült (férje a törökök elleni harcokban kapott halálos sebet), semmiféle rossz híre nem terjedt el Magyarországon. Persze ettől még nem volt makulátlan: azt rebesgették róla, hogy dühkitörései, migrénes rohamai vannak. Ugyanakkor azt is tudni lehetett róla, hogy minden bajba esett asszonyt támogat, befogad, gyógyítja a betegeket, a gyerekeit szeretetben neveli.
Azt azonban már furcsa szemmel nézték a főurak, hogy a megözvegyült Erzsébet nem tört meg a gyász súlya alatt, hanem erős kézzel irányította a birtokait, és házasította ki gyermekeit. Férfiként állt helyt egy igen nehéz helyzetben anélkül, hogy támogatókra szorult volna. Nem ment újra férjhez, vejei (Anna férje, Zrínyi Miklós dunántúli főkapitány, illetve Katalin férje, Homonnai Drugeth György) segítségére sem volt szüksége, övé volt a hatalmas birtok, vagyon és a vele járó hatalom. Ki tudja, hány visszautasított kérőnek vagy irigynek szúrta ez a szemét? Akkoriban a gazdag özvegyasszonyok körül úgy dongtak a rosszakarók és a haszonlesők, mint a legyek. Ráadásul Erzsébet politikai szerepvállalása miatt is támadhatóvá vált: 1606-ban ért csak véget a Habsburg-ellenes Bocskai-felkelés, amelyben Erzsébet teljes szívével és vagyonával a lázadó erdélyiek mellett állt (nagybátyja, Báthory István volt Erdély fejedelme), és ezzel kivívta a bécsi udvar nemtetszését. Akárki is volt, aki Erzsébet ellen fordult, alaposan el volt szánva, és el is ment a végsőkig.
Hogy lett belőle az ördög szövetségese?
Az asszonyt 1610-ben rajtaütésszerűen vádolták meg a legborzasztóbb rémtettekkel. Ezek hatására a csejtei várban élő Erzsébet gyorsan befejezte a végrendeletét, vagyonát szétosztotta a gyerekei között, hogy más ne tehesse rá a kezét, majd minden erejével igyekezett szembeszállni a vádakkal. Sikerrel nem járhatott, hiszen még csak meg sem hallgatták. Két veje összefogott Thurzó György nádorral, és fegyveresekkel karöltve egyszerűen betört a várba, önkényesen házkutatást tartott, megkínozta és vallomásra bírta a szolgákat, Erzsébetet pedig elfogatta.
A vád több fiatal lány megkínzása és megölése volt: a női Drakulának kikiáltott Erzsébetet szadista vonásokkal ruházták fel, hiú boszorkányként mutatták be, aki férfiakat és nőket csábít el, kihasználja, gyötri, majd meg is öli őket. A szolgák a kínok hatására még több borzalmas tettét vallották be: úrnőjük csalánban hempergette őket, gyertyával égette a talpukat, és súlyosan megkorbácsoltatta őket, ha nem végezték rendesen a dolgukat.
Érdekes módon azonban a legtöbb vád csupán hallomásból származott, Thurzó és a két vő egyetlen épkézláb szemtanút sem tudott felmutatni, a megkínzott „tanúk” pedig sorra haltak bele a vallatásokba. Nem volt semmi a vád kezében, ami egy tisztességes, nemesasszonynak kijáró perben megállta volna a helyét. Ráadásul abban az időben még az a nemes is csak pénzbüntetésre számíthatott, aki dühében megölte egy szolgáját, így Thurzó a legegyszerűbb módszert választotta: hatalmát arra használta, hogy húzza-halassza a tárgyalást, egyértelműen Erzsébet halálára játszva. Erre meg is volt minden esély, az asszonyt ugyanis tulajdonképpen élve befalaztatta.
A legszörnyűbb vég
Az intelligens, nemes asszonyt, három gyerek anyját egyszerűen egy ablaktalan helyiségbe zárták, ahová ételt és italt csupán egy lyukon keresztül löktek be időnként. Arra vártak, hogy az asszony megőrüljön és meghaljon. Erzsébet meglepően sokáig kitartott, 1614 augusztusában hunyt csak el. Addig senki sem sietett a kiszabadítására, pedig II. Mátyás király többször is felhozta az ügyét Thurzónak, a tárgyalást sürgetve.
A halállal azonban nem ért véget Erzsébet története. További megaláztatások vártak még az emlékére is. Új legendák születtek rémtetteiről, hiszen megvolt hozzájuk minden, ami egy jó meséhez kell: borzongás, titok, a nemesekkel kapcsolatban érzett irigység, egy elhagyatott vár, és persze szex. Erzsébet ekkor vált a köztudatban körmöket tépkedő, nimfomániás szörnyeteggé. Még az 1700-as években is vele foglalkoztak, minden vádat felnagyítottak, azt is konkrét tényként kezelték, ami az asszony elfogásakor még vádként sem merült fel. Főként Turóczi László jezsuita szerzetes Tragica historia, illetve Bél Mátyás Burg und Stadt Csejte című művének köszönhetően született meg a katolikus hitét házasságával galádul elhagyó női Drakula alakja, a szüzek vérében fürdő Báthory Erzsébeté, aki észrevette, hogy megütött szolgálója ráfröccsent vére milyen csodás hatással van a bőrére.
A legenda szerint ettől kezdve fürdött ártatlan lányok vérében, csak hogy minél tovább fiatalos maradjon. Senki sem akadt, aki a rémhírnek útját állta volna, így alakult ki egy olyan kép az asszonyról, aminek szinte semmi köze sincs a valósághoz. Nincs bizonyíték sem egyetlen rémtettére, sem az ártatlanságára, még a történészek is csak találgatnak. A legtöbbjük azonban egyetért abban, hogy Erzsébet tulajdonképpen koncepciós per áldozatává vált.
Miért tették ezt vele?
Máig nem tudni pontosan, ki akarta ennyire Erzsébet halálát és birtokát, kinek állt érdekében, hogy évszázadokra besározza a nevét. A Nádasdyakkal ellenséges, Habsburg-hű Thurzó György éppúgy állhatott a háttérben, mint Erzsébet két lányának férjei vagy a bécsi udvar. Annyi bizonyos, hogy vádlóból akadt elég, igazságot azonban máig nem szolgáltatott senki, sem a megkínzott szolgáknak, sem a történet igazi áldozatának. Akiről még az is felmerült, hogy egyfajta betegápolási céllal alkalmazta kora szokásos gyógyító módszereit, a csalánt vagy a hideg fürdőt. Az azóta készült filmek, könyvek (például Mikszáth Kálmán Csejte vára és asszonya című elbeszélése), számítógépes játékok tovább növelték a vérszomjas, kegyetlen magyar nemesasszony köré épített legendavilágot, amiből máig nem tudott kitörni, ugyanúgy, ahogy a csejtei vár falai közül sem.
