Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Hófehérke története gyereknek-felnőttnek bevésődött a memóriájába: a gyönyörű, hollófekete hajú lány, aki gonosz mostohája elől menekülve a hét törpe házában köt ki, majd a herceg szerelmes csókjára tér vissza az életbe. Na de mi van, ha valóban élt is?
Azt azért kevesen gondolnák, hogy a Grimm testvérek meséjének valóságos alapjai lehetnek, bár a gonosz mostoha, aki felneveli férje kislányát, és nem bánik vele jól, még hétköznapi történet is lehetne. A varázstükör, a mérgezett alma, a bányában dolgozó törpék és az üvegkoporsó azonban már egészen a mesevilághoz tartozik – legalábbis eddig így tudtuk. Élt azonban a valódi világban egy kislány, messze, messze innen, a távoli – észak-bajorországi – Lohr am Main közelében lévő Tauberbischofsheim várában, akinek az élete annyira hasonlított a mesére, hogy a kísértésnek a Grimm fivérek sem tudtak ellenállni.
Tehát, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy boldog nap 1725-ben: Philipp Christoph von Erthal nemesembernek, a helyi tükörgyár (!) tulajdonosának gyönyörű kislánya született, akit Sophiának neveztek el. A férfi elveszítette szeretett feleségét, ám aztán újranősült. A Lohr-i kastélyba mostohaanya érkezett a saját gyerekeivel. Szép volt és hiú, és nagyon rosszul bánt a kis Sophiával. Sokat foglalkozott a külsejével, tükre is volt bőven hozzá, hogy magát nézegesse.
Sophia eközben szép fiatal lánnyá cseperedett, már úgy hívták: Maria Sophia von Erthal bárónő. Élete azonban cseppet sem alakult boldogan. Látását már fiatal korában elveszítette, és aztán magányosan, apácaként halt meg 71 éves korában. Hogy mostohaanyja valóban meg akarta-e öletni, vagy csak elűzte a kastélyból, nem tudni. Az azonban bizonyos, hogy Lohr mellett veszélyes, rablókkal és vadállatokkal teli sötét erdő magasodott. A mesében is említett hét hegyen túljutva valóban egy bányához érkezik ez az ember, amelyben gyerekeket, sérülteket, többek között törpenövésű embereket is foglalkoztattak, mert ők voltak elég kicsik ahhoz, hogy beférjenek a szűk bányafolyosókba és aknákba. Lohr vidéke azonban nemcsak az erdőről és a bányáról, no meg a tükrökről volt híres, de az almáról is. A lejtőkön ezerszámra állnak a gyümölcsfák, egyik almaliget éri a másikat.
És akkor jöttek a Grimm testvérek…
Jacob és Wilhelm az 1780-as években látták meg a napvilágot Németországban. Sophia ekkor már nem élt, de nehéz sorsának története fennmaradt, és szájról szájra terjedt. A nyelvészként és mesegyűjtőként a világot járó, jogot végzett Grimm fivérek Lohr környékére érve hallották először az izgalmas történetet. Mivel jó ideig ötven kilométerre éltek Lohr am Maintől, saját szemükkel láthatták a helyszíneit is. Nem kellett sok fantázia hozzá, hogy a sztoriból mesét kanyarintsanak, ám a valóságtól eltérően boldog, szerelemben gazdag befejezéssel. A Hófehérke és a hét törpe című mese 1812-ben jelent meg a Grimm testvérek Gyermek- és családi mesék című kötetében, és hamar népszerűvé vált, így Sophia, ha életében nem is, de legalább a mesében megkapta a neki kijáró boldogságot.
Egy másik lehetséges Hófehérke
Néhányan úgy vélik, hogy Hófehérke történetét nem feltétlenül Sophia, hanem egy másik igazi mostohalány története ihlette. Margaretha von Waldeck jóval korábban, a 15. században élt Bad Wildungenben. A hely bányáiról volt híres, amelyekben szintén gyerekeket és törpenövésű embereket dolgoztattak. Szegény Margaretha apjával, gróf Philip Waldeck-Wildungennel és végtelenségig hiú mostohaanyjával, Katharina von Hatzfeldttel élt egy fedél alatt. Amikor hófehér bőrű, ébenfekete hajú kamaszlánnyá serdült, mostohaanyja parancsára eltávolították a kastélyból, elküldték a brüsszeli udvarba. Nem kellett sok idő hozzá, hogy ott felkeltse a spanyol koronaherceg, a leendő II. Fülöp figyelmét. Szerelem szövődött köztük, ám nem házasodhattak össze, mert Margaretha protestáns volt. Fülöp apja, V. Károly német-római császár, aki amúgy is épp a reformáció ellen harcolt, haragosan arra utasította a személyzetet, hogy mérgezzék meg fia szeretőjét. Ez sikerült is, Margaretha 21 éves korában elhunyt. Fülöp hiába csókolta, már semmi sem ébreszthette fel.
A rajzfilm, amit mindenki ismer
Akár Margaretha, akár Sophia (vagy akár mindkettő) története inspirálta a Grimm fivéreket a mese megírására, igazán Walt Disney húzott belőle hasznot. A rajzfilmmogul David Hand rendezésével 1937-ben filmet készített a történetből, ami világhírűvé tette. Disney dolga nem volt egyszerű, még a családja is kifejezetten ellenezte, hogy a történetet feldolgozzák. Anyagilag ugyanis még messze nem volt stabil a cég, és őrültségnek tűnt egy ilyen filmet, a világ első egész estés rajzfilmjét elvállalni.
A készülő, egyre több és több pénzbe kerülő művet csak Disney dilijeként emlegették. Annyiban igazuk is volt, hogy a rajzfilmrendező mindent erre a lapra tett fel, még a házára is jelzáloghitelt vett fel, csak hogy leforgathassa a Hófehérkét. Amikor 1937 decemberére elkészült a számos filmes újítással tökéletesre csiszolt mű, olyan hírességek vettek részt a premieren, mint Clark Gable, Judy Garland, Marlene Dietrich vagy Charlie Chaplin.
A siker azonnali volt, és minden kételyt elsöpört. A sokszorosát hozta vissza Disney befektetett pénzének, sőt még ma is minden idők egyik legjövedelmezőbb rajzfilmjének számít. 1938-ban Oscar-díjra is jelölték a legjobb filmzene kategóriában, két évre rá pedig az Amerikai Filmakadémia különdíját kapták meg az innovatív technika alkalmazásáért. A díjat Walt Disney vette át, de az nem csupán egy szokásos Oscar-szobor volt, hanem hét apró mini Oscar is járt hozzá, a törpéket szimbolizálva. Hófehérkének egyébként saját csillaga is van a hollywoodi hírességek sétányán.
Megtalálták Hófehérke sírját, de üvegkoporsó nem volt
Az idei év nagy szenzációjának számított, hogy megtalálták Maria Sophia von Erthal bárónő sírhelyét. Sajnos teste nem üvegkoporsóban feküdt, de ettől még nagyon érdekes felfedezéseket tettek a kutatók. Az 1700-as évek végén ugyanis nem volt szokás nőknek síremléket emelni, ő mégis kapott egyet, méghozzá sötétszürke márványból. Az ovális sírkőbe vésett felirat szerint Sophia a kereszténység nemes szívű hősnője volt. Maga a síremlék nem az eredeti helyén állt, többször is gazdát cserélt, miután a templomot lebontották. A magánkézből előkerült sírkő ma a bambergi egyházmegyei múzeumban látható kiállítási tárgyként. Törpék nem őrzik, de Hófehérke emléke így is örökké él.
