Történelmünk tele van színészlegendákkal, akik tragédiákkal tűzdelt életutuk ellenére zseniális alakításokkal örvendeztették meg a közönséget. Hát csoda, hogy mindenki beléjük szeretett? Pláne Básti Lajosba, akinek megjelenése mellett a hangja is szívdöglesztő volt.
108 éve született meg Berger Lajos, aki a későbbiekben Básti Lajosként vált a magyar színészvilág egyik legkiválóbb, Kossuth-díjas alakjává. Gyönyörű hangjával, egyenes tartásával, szinte fejedelmi kisugárzásával kitűnt mind a színpadon, mind a filmekben. A kőszívű ember fiai, a Merénylet, az Ember tragédiája vagy a Lear király elképzelhetetlen lenne nélküle. Utoljára, súlyos betegen az Abigélben tűnt fel, de a sorozat bemutatását már nem érhette meg.
A Berger család legifjabb tagja 1911. november 17-én látta meg a napvilágot Keszthelyen. Édesapja, Rezső kereskedő volt, és viszonylag korán elhagyta a családot, édesanyja, Fuchs Emma pedig Lajos kamaszkorában hunyt el betegségben. A cseperedő ifjú nem készült színésznek, inkább a zene ragadta magával, szépen hegedült. Zenésznek, írónak vagy orvosnak készült, egy szemesztert hallgatott is az orvosi egyetemen, és eszébe sem jutott, hogy felvételizzen a budapesti színészképzőbe. Egészen addig, amíg Mányai Lajos színész azt nem mondta neki, hogy „Te hülye, aki így mond verset, annak az akadémián a helye”.
Egyetlen vers
Berger Lajos ekkorra olyan kiválóan szavalt, hogy egyetlen Ady-verset kellett csak előadnia, máris felvették a Színiakadémiára. 1935-ben szerezte meg a diplomáját, ám ekkortól a kor politikai-történelmi helyzete nem kedvezett a zsidó családból származó férfinak. Eleinte még jóképű, gyönyörű hangú színészként több hősszerelmes szerepet játszhatott a Vígszínház színpadán, illetve filmekben is (érdemes megnézni a Méltóságos kisasszonyban, a 120-as tempóban, vagy az Azúrexpresszben). A zsidótörvények miatt azonban 1939-től már szinte alig foglalkoztatták, sőt egészen a második világháború végéig nem engedték fellépni. A tehetséges színész hol munkaszolgálaton volt, hol írt. Megpróbálkozott a külfölddel is, egy ideig Londonban dolgozott, de aztán mindenki meglepetésére inkább hazatért. A mellőzöttség éveiből is győztesen, érett színészként került ki, aki egyedülálló módon formálta meg Ádámot Madách Az ember tragédiája című drámájában.
A tökéletes Higgins professzor
1945 után végre eljött a névváltoztatáson átesett Básti Lajos ideje (1934-ben Beregire, két évvel később Básthyra változtatta a nevét, 1942-től pedig Bástira véglegesítette). Várkonyi Zoltán Művész Színházában kezdte újra, a Nemzeti Színházban folytatta a pályáját, ahol néhány évet leszámítva, amikor a Vígszínházhoz szerződött, haláláig játszott. A nők bálványából, a bonvivánból érett, igényes drámai színésszé vált. Ádámként rengetegszer nyújtott kiváló alakítást, és annyira elmélyült benne, hogy könyvet is kiadott Mire gondolsz, Ádám? címmel.
Ádámon kívül kitűnően alakította Shakespeare fontos karaktereit, illetve Higgins professzort Shaw Pygmalionjában és az ebből készült My Fair Ladyben. Filmjei közül az Egy magyar nábob, A kőszívű ember fiai, a Butaságom története, a Szemtől szembe vagy a Tanulmány a nőkről volt egészen kiemelkedő. 1953-tól már tanított is, a Színházművészeti Főiskolán a színészpalánták tőle tanultak meg szépen, kifejezően szöveget, verset mondani, választékosan öltözni és megfelelően viselkedni. A megfelelő hőmérsékletre és világításra is nagyon érzékeny volt, vaskézzel irányította a technikusokat, ha szerinte nem voltak megfelelőek a beállítások a színpadon. Elégedettnek pedig ritkán érezte magát:
„Gyorsan csináltam karriert, de nem sok örömöm telt benne, és ma néha már arra gondolok, hogy ez a pálya még akkor is rémes, ha nem sikerül – hát még, ha sikerül. Játszottam a Vígszínházban, a Magyar Színházban, a Pesti Színházban, de még a Márkus Parkban is felléptem. Harmincegy premierem volt, de ebből a darabtengerből talán négy-öt darabnak volt köze színházhoz, művészethez, a többi csak kasszasiker, fércmű volt. De sokszor szégyelltem kimenni a színpadra a századik előadáson…” – írta visszaemlékezésében.
A rák állította meg
Básti pályája gyönyörű ívet járt be, ám 1976-ban tüdőrákot diagnosztizáltak nála. Eleinte úgy tűnt, műtéttel sikerül visszaszorítani a betegséget. A maximalista színész még ezután is játszott, elvállalta Torma Gedeon szerepét az Abigélben, de végül ez lett élete utolsó filmszerepe: 1977 nyarán, egy évvel a műtét után elhunyt. Két gyermeke, Juli, Mihály és édesanyjuk, Básti második felesége, Zolnay Zsuzsa gyászolta. Básti Juliból szintén Kossuth-díjas színész lett, aki apja tudta nélkül jelentkezett a főiskolára, Mihály más pályát választott
A színész első alkalommal a 18 éves Ferrari Violettát vette nőül 1948-ban, ám hat év után elváltak egymástól, majd 1956-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán megismerkedett legnagyobb szerelmével, Zolnay Zsuzsával. Tanár és a húsz évvel évvel fiatalabb tanítvány szerelme tartósnak bizonyult, összeházasodtak, és két gyerekük született. Básti Lajos halálakor felesége 45 évesen lett özvegy, mégsem házasodott újra soha. Nem tudta túltenni magát egyetlen szerelme elvesztésén.
