Aki hozott már világra gyereket, pontosan tudja, mi az az Apgar-teszt: Az újszülött csecsemőn elvégzett vizsgálat, amelynek segítségével képet kaphatunk a kis jövevény egészségi állapotáról. Az doktornőről viszont, aki az egészet kitalálta, és ezzel szó szerint életeket mentett, méltánytalanul kevesen hallottak.
Az 1950-es években még másképp nézett ki egy szülés. Bár sokan már kórházakban hozták világra gyermeküket, ott sem feltétlenül voltak nagyobb biztonságban. Minden harmincadik csecsemő meghalt, és úgy tűnt, ez ellen semmit sem lehet tenni. Azok a babák, akik kis súllyal születtek, nem vettek levegőt azonnal, esetleg valamiféle deformitás jele látszott rajtuk, nem kaptak azonnal segítséget. Félretették őket, már szinte halottként tekintettek rájuk, vagy elmaradt a betegségük diagnosztizálása, kezelése. Ezt elégelte meg a szüléseknél altatóorvosként segédkező dr. Virginia Apgar.
Nőből sosem lesz sebész
Hiába járhattak már a nők egyetemre, az orvosi pálya a férfiak játszótere volt, nemigen engedtek maguk közé senki mást. A magas, szemüveges, kedves és precíz Virginia hiába volt tehetséges, okos, elhivatott (valószínűleg azért választotta az orvosi pályát, mert örökölte apja tudományos érdeklődését, illetve egyik testvérét elvesztette tuberkolózisban, a másikat pedig súlyos betegség gyötörte) és nyert felvételt a Columbia Egyetem sebészrezidens képzésére az első nők között, mégsem boldogulhatott, csupán a neme miatt. Senkit nem érdekelt, hogy milyen tehetséges keze van, hogy nemcsak kiválóan hegedül, de képes maga is faragni magának hangszert. Nem számított, milyen becsületes és alapos, hogy mindig van nála szike, hogy gégemetszést tudjon végezni akár az utcán is, ha arra van szükség. 1937-ben sebészeti fakultás elnöke, dr. Allen Whipple eltanácsolta. Nyíltan közölte Virginiával, hogy női sebészhez egyetlen beteg sem fordulna, így inkább menjen aneszteziológusnak, úgy legalább alacsonyabb rangon ugyan, de gyógyíthat.
Altatóorvosként többet tett a babákért, mint a szülészek
Virginia nem tört le, sőt: átképezte magát. Ő lett a második nő az Amerikai Egyesült Államokban, aki aneszteziológusi diplomát szerzett. A Columbián kezdett dolgozni, ő vezette az aneszteziológiai osztályt. Nem ment könnyen, a kollégák nem voltak hajlandók vele dolgozni, a sebészek nem fogadták el magukkal egyenlő értékű orvosnak, ráadásul a fizetés is éppolyan alacsony volt, mint az osztály megbecsülése. Virginia azonban nem adta fel, alaposságának, kedvességének és szakértelmének hála húszezer beteget látott el, és szakmai megbecsülésre is szert tett. 1949-ben már őt választották az első női professzornak a Columbia Egyetem Orvosi és Sebészi Kollégiumán.
Legkedvesebb betegei a terhes anyák voltak, akik épp szülni készültek. Így vette észre a kegyetlen gyakorlatot, amiben az újszülötteket részesítették. Az orvosok alapos vizsgálat nélkül, csupán ránézésre ítélték egészségesnek vagy menthetetlennek a kicsiket. Nem bírta nézni, ahogy lemondanak azokról a csecsemőkről is, akik kis segítséggel egészséges fejlődésnek indulhatnának, vagy hazaengednek egészségesnek nyilvánítva olyan babákat, akiknél később súlyos problémák léptek fel. Ám nem volt sem szülész, sem bába, sem csecsemős nővér, még csak anya sem. Milyen jogon szólhatna bele az újszülöttgondozásba?
Az Apgar-teszt miatt nem használnak annyiszor fogót
Virginia addig figyelt és gondolkodott, amíg 1949-ben ki nem fejlesztett egy módszert a csecsemők megmentésére. Két dologra kellett nagyon odafigyelnie: a gyakran gőgös szülészorvosok lelki világára, és a módszer alaposságára. Előbbi azért volt fontos, hogy a tesztet legalább hajlandóak legyenek kipróbálni, és ha beválik, alkalmazni is. Terve sikeres is lett. Miután bevezette a pontrendszert, az orvosok versenyezni kezdtek egymással, ki tud magasabb értékkel rendelkező kisbabát világra segíteni. Miután azonnal visszajelzést kaptak az „eredményről”, idővel azon is elkezdhettek dolgozni, hogyan segíthetnek a kicsiknek. Az Apgar-értékek maximalizálása érdekében kezdték el sokkal kevesebbszer használni a fogót, helyette inkább császármetszéssel emelték ki a babát, és rájöttek a szülés utáni melegítés és légzéstámogatás csodás erejére is. Virginia azt is kiderítette, hogy az általános altatásban szülő nők gyermekei alacsonyabb értékeket kaptak, mint az epidurális érzéstelenítésben részesülő anyák csemetéi, innentől kezdve nem alkalmazta a ciklopropánt az altatásnál.
Mint pontoznak és mikor?
Az Apgar-teszt lényege, hogy a babát rögtön a születése után, majd öt perccel később is megvizsgálják. Ha a kis test egészséges rózsaszín, az már két pontot jelent. Amennyiben nem rózsaszín, de színre megközelítőleg egészséges, egy pontot kap, míg sápadt bőr esetén nullát. Ha a baba magától lélegzik, ráadásul szabályosan, az újabb két pont, ha reflexei megfelelően működnek, az megint két pont, ha mind a négy végtagját mozgatja, újabb pontokat kap. Végezetül a pulzusszám erőssége adja meg a végső, tízes értéket. Azok az újszülöttek, akik az első vizsgálaton rosszabb pontszámot szereztek (7 feletti értéknél már nem kellett aggódnia az anyukáknak), nem az elkülönítőbe kerültek meghalni, hanem oxigént kaptak, melegítették őket, alaposabb vizsgálatnak vetették őket alá, és láss csodát, az ötperces Apgar-értékeik meredeken javulni kezdtek. 1953: jegyezzük meg ezt az évet, innentől vezették be hivatalosan is Virginia zseniális módszerét, és ekkortól csökkent le az értelmetlen csecsemőhalálozás is. Talán mondanunk sem kell, de a forradalmi, mégis oly egyszerű módszer az egész világon hamar elterjedt.
Amíg élt, dolgozott
Virginia szerencsére megérhette ezt, sőt beutazhatta a világot, hogy előadásokat tartson a témában, kiképezze az orvosokat, ápolónőket, hangsúlyozza az Rh-összeférhetetlenség szűrésének és a védőoltások fontosságát, publikációkat írt, kutatásokat végzett. A születési rendellenességek megelőzését tartotta élete fő feladatának, ezért egy idő után már csak ezzel foglalkozott – 1959-ben közegészségügyi diplomát is szerzett a Johns Hopkins Egyetemen. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia minden évben átadja a Virginia Apgar-díjat annak az orvosnak, aki kiemelkedő teljesítményt ért el a perinatális gyermekgyógyászat területén. Miss Apgar végül 65 éves korában, 1974-ben hunyt el. Soha nem ment férjhez, gyermeke sem született, életét arra tette fel, hogy másokét megmentse.
