Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Thomas Jefferson: az 1800-as évek elején ő volt az Egyesült Államok harmadik elnöke, megfogalmazta és aláírta a Függetlenségi nyilatkozatot, de nemcsak jó elnök, hanem ügyvéd, feltaláló és író is volt. Nevéhez fűződik többek között a Virginiai Egyetem megalapítása is. Azt már kevesen tudják, hogy a hős államférfi magánéletében milyen titkokat rejtegetett.
A Jefferson család a déli Virginia város tehetős, köztiszteletnek örvendő rabszolgatartó famíliája volt, ide született meg 1743-ban a kis Thomas. Az ültetvényeket irányító, rabszolgák százait foglalkoztató apa 1757-ben halt meg, lehetőséget és földet hagyva fiának arra, hogy létrehozza Monticellónak elnevezett birtokát. 1772-ben a férfivá érett Thomas családot alapított: feleségül vett egy 23 éves özvegyasszonyt, Martha Wayles Skeltont. Tíz évig tartó házasságukból hat gyerek született, ám az asszony szervezete kimerült, és feladta a további harcot. Jefferson özvegy férfiként élte tovább az életét, nem keresett magának új feleséget – ám ez nem jelenti azt, hogy ne lettek volna nőügyei. Nagyon is voltak.
A legszorosabb szál egyik rabszolgájához, nem mellesleg felesége féltestvéréhez, Sally Hemingshez fűzte, aki szintén hat gyereket szült neki az évek alatt, és akivel a férfi haláláig nem szakadt meg a kapcsolatuk. De hogy lehetett egy rabszolganőnek és a köztiszteletben álló Martha Jeffersonnak ugyanaz az apja? Úgy, hogy Martha édesapja, John Wayles titkos viszonyt tartott fent Sally anyjával: ezek a hosszabb-rövidebb ideig tartó, nem ritkán erőszakon alapuló gazda-rabszolga kapcsolatok meglehetősen gyakoriak voltak abban a korban.
A 44 éves, özvegy Thomas Jefferson egy párizsi utazás során kezdett intim viszonyt a 14 éves Sallyvel, aki lánya szolgája volt, és ezzel újabb szálat adott hozzá a titkos, rasszok közötti kapcsolathálóhoz.
Botrány az elnök körül
Jefferson már úgy került az elnöki székbe, hogy felesége meghalt, szeretői kapcsolata Sallyvel viszont virágzott. Olyannyira, hogy Sally szolgaként a főházba költözhetett, apró szobája Jeffersoné mellett nyílt. 1790 és 1808 között sorra születtek a gyerekeik. A viszony több szempontból is botrányosnak minősült, pláne azokban az időkben. Miközben nyílt titok volt, hogy a legtöbb földesúr erőszakoskodik a rabszolganőivel, ezt kötelezően a szőnyeg alá söpörték, nem beszéltek róla, hiszen egy fekete nő nem volt méltó egy fehér férfihoz, hát még az „árnyékcsalád”, azaz az ilyen kapcsolatokból születő gyerekek, a második família létezése.
Jefferson politikai ellenfelei meg is szellőztették az ügyet, amivel azt akarták bizonyítani, hogy a férfi nem elég tisztességes ahhoz, hogy elnök, egyáltalán politikus legyen. A kitört botrányt Jefferson kifejezetten flegmán viselte, nem állt ki és nem védte meg magát vagy a családját, egyszerűen nem kommentálta az ügyet. Emiatt a szóbeszédek és az indulatok igen sokáig kitartottak, és ez az ügy vált az egyik legnagyobb botránnyá, ami a Fehér Házat érintette. Számos mai vélemény szerint az sem biztos, hogy egy kiszolgáltatott, tiltakozásra helyzete folytán képtelen rabszolga és ura között létrejöhetett-e közös megegyezéses kapcsolat, vagy a történetre inkább az erőszak szót kellene használni.
A rabszolgatartás rossz, de csak ha mások csinálják
„Magától értetődőnek tartjuk ezen igazságokat: hogy minden ember egyenlőnek teremtetett, teremtőjük bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel őket, melyek között ott van az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez való jog. E jogok biztosítására kormányokat állítottak fel az emberek, és ezen kormányok a hatalmukat a kormányozottak egyetértéséből nyerik” – mondta nagyon komolyan Jefferson, sőt ennél még tovább is ment. 1782-ben kiadott, Feljegyzések Virginiáról című könyvében elítélően ír a rabszolgatartásról, ami demoralizálja a szolgát és az urát is.
Azt azonban kijelentette, hogy feketék és fehérek szerinte nem élhetnek együtt, és előbbiek szépség, intelligencia, művészi képesség, képzelet és szag (!) szempontjából alsóbbrendűek a fehéreknél. Ő maga is rabszolgákat dolgoztatott birtokain, ugyanúgy adta-vette őket, ahogy a szomszédai. Egyedül azt írhatjuk a javára, hogy nagykorúvá válásuk pillanatában mindegyik, Sallytől született gyerekét felszabadította – ám tegyük hozzá, hogy addig ugyanúgy rabszolgaként tartotta őket, mint bármelyik másik szolgáját.
Egy elfeledett asszony
Persze a vitát így sem lehetett megelőzni: Sally családja szerint egyértelműen Jefferson volt a gyerekek apja, Jeffersonék viszont ezt tagadták. Végül DNS-tesztet is végeztek, ami igazolta, hogy Sally hat gyerekének a Jefferson-vérvonalból származik az apja. Az asszonyt magát egyébként sohasem szabadították fel rabszolgasága alól, bár az elnök halála után Maria Jefferson, a lánya nem hivatalosan visszaadta az asszony szabadságát.
Ezután annyit tudunk, hogy Sally két gyerekével Charlottesville-be költözött, és 1835-ben hivatalosan rabszolgaként hunyt el. Sírjának holléte ismeretlen, alig vannak feljegyzéseink arról, hogyan, miként élt. Az oly termékeny íróként elkönyvelt Jefferson, aki az időjárási változásokat és a rabszolgák étrendjét is lelkesen dokumentálta, egyetlen munkájában sem ejtett szót Sallyről.
Amerika akkor még messze volt az 1861-ben kezdődő polgárháborútól, Jefferson pedig 1826-ban bekövetkezett halála okán nem is élhette át. Pedig érdekes lett volna megfigyelni, vajon melyik oldalra áll: tősgyökeres déliként a szüleit és rabszolgatartásra épült, kényelmes életstílusát védi, vagy második családja, hat félvér gyereke iránti érzései esetleg a másik oldalra vezetik?
