Kedvenc Balaton-parti strandjaink a családiastól az ingyenesig

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ahány strand, annyi ember – tarthatná a mondás, hiszen nem vagyunk egyformák akkor sem, ha a nyári fürdőzésekről van szó. Van, aki árnyék nélkül ki sem merészkedik a partra, másnak az a fontos szempont, hogy egy spontán mártózásért ne kelljen fizetnie.

Veszprémben nőttem fel, és bár sokáig úgy gondoltam, hogy semmi közöm a Balatonhoz, mióta Budapestre költöztem, a tavat is az otthonomnak érzem, hiszen gyerekkorom nyarainak jelentős részét ott töltöttem. Nem állítom, hogy minden zegét-zugát ismerem, de azt tudom, hogy hol találhatók a legjobb strandok, ahol nem kell megküzdeni a tömeggel, biztosan találok árnyékot, és mindezért akár még fizetnem sem kell.

Az árnyas Alsóörsön

A fogvacogtató téli hónapokban rendszerint azzal a vízióval tartom életben magam, amiben egy strandon fekszem egy árnyas fa alatt, a kedvenc könyvemet olvasom, a levegő megtelik a naptej illatával, és a fürdőzők zsivaján áthallatszik a parton megtörő hullámok zaja. A fejemben ez többnyire az alsóörsi strandon zajlik, ahol nagyon jól lehet terebélyes fűzfák alatt heverni. Én egész életemben árnyékpárti voltam, ugyan néha megpróbáltam a napra fekve egy kis színt szerezni magamnak, de ezek az alkalmak általában leégéssel és napszúrással végződtek. Óvodáskori barátnőm viszont – akivel ha nem együtt megyünk le a strandra, ott biztosan összefutunk – rekorder napozó. Ebben a strandban az a jó, hogy mindkettőnknek akad hely bőven, az árnyéktábor tagjainak sem kell vérre menő küzdelmet folytatniuk egymással, hogy leteríthessék a törölközőjüket.

Árak: A felnőttbelépő 900, a kedvezményes 600, a családi (két felnőtt és maximum két gyerek) 2000 forint.

A családias Örvényesen

Gyerekkoromban az örvényesi Platán szabadstrandot általában azután vettük célba, hogy a környéken kirándultunk vagy a nagyszüleim pécselyi telkén munkálkodtunk. Ez a picike strand akkor tökéletes, ha csak csobbannál egyet a hőségben. Annak ellenére, hogy a belépés ingyenes, lehet használni az öltözőket, a mosdót, és büfé, játszótér is van.

Árak: A belépés ingyenes.

A halas Balatonfűzfőn

A strandokat nem azért látogatjuk, mert feledhetetlen gasztronómiai élményt várunk tőlük. A leleményesebbek hűtőtáskával érkeznek, a többiek pedig reménykedhetnek abban, hogy amikor büfét választanak, nem a legrosszabb lángost, hamburgert vagy esetleg pacalpörköltet fogják ki. Létezik azonban egy strand a Balaton északkeleti csücskében, Balatonfűzfőn, amit a szemfüles környékbeliek előszeretettel látogatnak meg egy bizonyos büfé miatt. A Föveny strand kívülről és belülről is megközelíthető Halsütőjében ehetjük a Balaton legfinomabb sült keszegét a ponty, a süllő és a pisztráng mellett. Ozsváth Józsefné már több mint másfél évtizede mestere az elkészítésüknek. Természetesen olyan populáris ételeket is árulnak, mint a hekk és a hamburger, de aki igazi helyi finomságot szeretne enni, annak kizárólag a balatoni halak közül szabad választania.

Árak: A strandot az elmúlt években felújították, homokos gyereköböl és vízi vidámpark is épült. A napi felnőttbelépő 900, a kedvezményes 600, a családi (két felnőtt és maximum három gyerek) 2500 forint.

Az eldugott Budataván

A Wesselényi strand Balatonalmádi legfelkapottabb partszakasza, van könyvtára, pihenőszékei és gyereköble, a tömeg és a tűző nap viszont elkerülhetetlen. Ha nyugalomra vágysz, inkább válaszd a Budatavát. A családias méretű strandon magas fák adnak árnyékot, aki viszont szívesebben napozna, kifeküdhet a mólóra. A hely hangulatához hozzátartozik a kempingasztalnál bridzselő idősek vidám társasága és a játszótéren szaladgáló gyereksereg az utánuk loholó szülőkkel.

Árak: Az egyszeri belépésre jogosító felnőttbelépő 630, a kedvezményes pedig 460 forint.

A szabad Zamárdiban

Mi a szép a déli partban? Az északi – hangzik az északi part elkötelezett híveinek vicce. Veszprémiként én is sokkal jobban szeretem a gyorsan mélyülő, dombokkal körülölelt, fűzfás strandokat, de az is kétségtelen, hogy a déli partról gyönyörű kilátás nyílik az északi hegyekre. A dédimamám Zamárdiban lakott, a nagyszüleimmel minden nyáron meglátogattuk, a nála töltött egy hét alatt többnyire a szabadstrandon időztünk. Esténként pedig biciklizni indultunk, és ha időben a vízhez értünk, láttuk, ahogyan kigyúlnak a szemközti, ismerős városok fényei.

Árak: A belépés a strandra ingyenes.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.