Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Itt a nyár, utazunk belföldre és külföldre egyaránt, olykor teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy a meglátogatott, végigtúrázott területeken bizony mérges kígyók is előfordulhatnak. Na de honnan tudhatjuk, melyik kígyótól kéne félnünk, és hol kaphatunk ellenmérget?
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a világon évente százezer ember hal meg kígyómarás miatt, és ott vannak azok is, akik túlélték ugyan az esetet, de maradandó károsodást szenvedtek, például amputálni kellett valamelyik végtagjukat. Mindezek ellenére a kígyóktól nem rettegni kell, nem is homokba dugni a fejünket, hanem tájékozódni, okosan felkészülni a vészhelyzetekre, de legfőképpen: elkerülni a csúszómászókkal történő találkozást.
Milyen kígyóktól kell félni, ha nyaralni indulunk?
A világon több, mint 3000 fajta kígyó él, közülük 200 vadászik számunkra is ártalmas méreggel. Alapvetően a kígyók nagy része nála nem nagyobb zsákmányra készül fel, ezért nincs olyan mennyiségű méreg a fogaikban, ami emberre is végzetes lehet. Ugyanakkor az is tény, hogy egy sor ránk nézve is halálos kígyó él szerte a világon, amiket nem árt elkerülnünk. Ahogy a gyilkos galóca kinézetét belénk verték a biológiaórákon, úgy érdemes tisztában lennünk a valóban mérges kígyók tulajdonságaival, főleg akkor, ha a hazájukba utazunk.
A legtöbb veszélyes kígyó – pápaszemes kígyók, kobrák – Dél-Ázsiában található, ahol évente nyolcezer harapás történik, nagyon magas, 22 százalékos halálozási aránnyal. Indiában található a „nagy négyesfogat”: a Russell-vipera, az indiai kobra, az Efa és a közönséges krait. Brazíliában és az Amerikai Egyesült Államok területein is évente több tízezren halnak meg kígyók – leggyakrabban a gyémánt csörgőkígyó – mérgétől, Afrikában pedig számítsunk például a puffogó vipera, illetve a zöld és fekete mamba jelenlétére. A Fülöp-szigeteken is előfordul a világ legmérgesebb állatának tartott Belcher-tengerikígyó, bár szerencsére ritkán támad, és ott él a Fülöp-szigeteki köpködőkobra is.
A nyaralás tervezésekor üljünk le a gép elé, és nézzünk utána, milyen veszélyes rovarok, kígyók élnek az adott területen, és tegyük meg a megfelelő óvintézkedéseket. Még akkor is, ha a jól ismert Görögországba vagy Horvátországba indulunk, kígyók ugyanis ott is élnek. A horvát erdőkben, magas fűvel borított területeken az erős mérgű homoki viperába botolhatunk, ezért ha túrázni indulnánk, legyen a lábunkon megfelelő bakancs, és nézzünk a lábunk elé. Ugyanez igaz a világ különböző pontjaira tervezett sivatagi és őserdei túrákra is: ne induljunk el megfelelő felszerelés nélkül.
Ok nélkül egyik sem támad
Egyik kígyó sem úgy éldegél választott lakóhelyén, hogy alig várja az emberölést. Semmi kedvük konfrontálódni, ám ha rájuk lépünk, a fészkükbe nyúlunk, vagy meggondolatlanul közeledünk feléjük, azt támadásnak értékelik, és minden erejükkel – azaz a mérgükkel – védekezni fognak. Lehet, hogy szívük szerint előbb megbeszélnék velünk, mégis miért háborgatjuk vagy kényszerítjük őket túl közel a városokhoz, de nem beszélünk közös nyelvet, marad hát a fizikai erőkifejtés.
A legtöbb kígyó végtagra támad, legfőképp a lábunk van veszélyben. Ha már kígyóba botlottunk, hajlamosak vagyunk halálos rémületbe esni még azelőtt, hogy megfigyeltük volna az állat mintázatát, és megpróbáltuk volna kitalálni, veszélyes-e ránk nézve, vagy sem. Az ijedt kapálózás azonban támadásra késztetheti az állatot, ráadásul a beazonosítása is elmarad, pedig nagy segítséget jelent az ellenszérum kiválasztásánál. Tudatosítsuk kirándulás előtt, hogy nem mindegyik mérges kígyó okozza a halálunkat, a méreg erősségétől, mennyiségétől, a marás helyétől és saját testsúlyunktól függ, mi fog történni támadás esetén. Éppen ezért a gyerekek vannak a legnagyobb veszélyben, ráadásul ők hajlamosabbak elkalandozni, a nyomvonaltól távol futkorászni, azaz nagyobb eséllyel találkoznak kígyóval. Fontos tehát, hogy megelőzzük a támadást, akár megfelelő felszereléssel –kígyómarás ellen védő csizmákat is árulnak –, akár a helyes, nyugodt viselkedéssel. A szokásos utasbiztosításunkat ellenőrizzük le, terjedjen ki ilyen esetekre is, és legyen a kezünk ügyében a telefonszám, amin ha kell, segítséget tudunk kérni.
Fontos, hogy a kígyóval való találkozáskor maradjunk nyugodtak, ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, hanem lassan hátráljunk el a hüllő útjából, vagy ívben kerüljük ki. A kígyók érzékenyek a rezgésekre, ezért ha zajt csapunk, általában elmenekülnek. Ne próbáljuk meg megragadni az állat fejét és ártalmatlanná tenni, mert valószínűleg nem fog sikerülni, valamint feleslegesen bántani sem érdemes őket, hiszen hasznos, többnyire védett állatok.
Tegyük el a Rambo-kést
Mivel hazánkban nagyon ritkán történik olyan kígyómarás, ami veszélyes lenne, a legtöbb ilyen esettel a filmekben találkozunk. Ott a marconán jóképű, kalapos-túlélőruhás hős ilyenkor vagy kiszívja a vért a sebből, vagy előveszi a kését és felvágja a sebet, hogy a kicsorduló vérrel a méreg is távozzon. Na pont ezt a két dolgot nem szabad csinálni a való életben. Ha ki akarjuk szívni a mérget, csak annyit érünk el, hogy már a szánkba is kerül belőle, ahol a nyálkahártyán át felszívódhat. A késes módszer fájdalmas, és hacsak nem vagyunk szakértők, nem tudjuk úgy végrehajtani, hogy az a vérveszteségen kívül bármi mást eredményezzen. A sebet ne mossuk le vízzel, de kössük be, hogy ne jussanak bele szennyeződések, baktériumok. Tegyünk rá szorítókötést (de ne olyan erősen, hogy a testrész ne jusson vérhez, érszorítót pedig egyenesen tilos használni), vegyünk le a sérültről mindent, ami a végtagok bedagadása esetén rászorulhat. Ültessük vagy fektessük le, és ne kényszerítsük erőltetett menetben a kórházba, mert a mozgás csak fokozza a méreg terjedését! Igyekezzük megtudni, milyen kígyótól származhat a marás, és hívjunk orvosi segítséget! Ha egyértelműen kígyómarás történt, akkor is lásson orvos, ha nem érezzük rosszul magunkat (egyes kígyók, például a közönséges krait marása eleinte nem is fájdalmas), különösen ha gyerekről vagy idős emberről van szó.
Magyarországgal szerencsénk van
A belföldi utazások esetében az a legfontosabb cél, hogy képesek legyünk megkülönböztetni a siklót a viperától. A Kárpát-medencében csupán kétféle mérges kígyó él őshonosan, Somogy és Zala megyében, illetve a Tiszaháton a keresztes vipera, a Kiskunság és a Hanság területén pedig a rákosi vagy parlagi vipera. Nem árt tudni róluk, hogy egyrészt ritkák, másrészt védettséget élveznek, tehát hacsak nem vagyunk veszélyben, nem szabad bántani őket. Mérgük nem halálos, de a keresztes viperáé kezelés nélkül ritkán azzá válhat, a kellemetlenség (fájdalom, dagadás, a pulzus gyorsulása, izzadás stb.) pedig mindkét marás esetén garantálható. Szerencsére létezik a méreg ellen antitoxin, de ennek beadását, adagolását mindig a kezelőorvos dönti el (a benne található fehérjék akár allergiás reakciót is kiválthatnak). A keresztes viperát onnan ismerjük fel, hogy 60-81 centiméter hosszú, barnás cikkcakkminta látható rajta, feje háromszög alakú, pupillája függőleges vonal, szeme és a szája között több pikkelysor található. Harapása után egy vagy két fognyomot látunk, nem többet. Ha viperamarást szenvedtünk el, a fent felsorolt intézkedéseket kövessük, és menjünk kórházba!
Fontos tudni, hogy nemcsak a vipera haraphat meg, de a siklót is ingerelhetjük támadásra. Ettől azonban még nem válik mérges kígyóvá, és a harapásától (ha a sebet tisztán tartjuk) nem lesz semmi bajunk. A keresztes viperát leggyakrabban a vízisiklóval keverik össze, de utóbbinak sárga nyakszirtfoltjai vannak, vékonyabb és hosszabb, mint a vipera, pupillája pedig kör alakú. A marás után kettőnél több apró sebet láthatunk. A rézsikló mintázata is hasonlít a viperához, de a feje tetején található pajzs általában segíti a felismerését. Nagy segítséget nyújt, hogy az összes siklónak kerek pupillája van, a felnőtt egyedek pedig hosszúak. Marni az erdei sikló, a rézsikló és a 170-300 centi hosszú haragos sikló szokott, de méreganyaguk egyáltalán nincs. A gyakran látott vízisikló és a kockás sikló nem harap, félni nem kell tőlük, még akkor sem, ha sziszegnek, bántani pedig nem szabad őket, védettek.
Aki mégis kígyókra vágyik
Ha kifejezetten olyan nyaralóhelyet keresünk, ahol minél több kígyóval találkozhatunk, az Ilha da Queimada sziget a legjobb választás. A Brazíliához tartozó, okkal lakatlan szigeten több ezer kígyófaj lelt otthonra, nem egy közülük extrém veszélyes az emberre nézve. Olyan sok van belőlük, hogy négyzetméterenként minimum öt tekergőzik a lábunk előtt. Látogatni csakis engedéllyel érkezhetünk, különben mérges kígyókkal, sőt a még mérgesebb brazil hatóságokkal találjuk szembe magunkat.
