William Shakespeare élete során 37 drámát és 154 szonettet írt, és ezzel nemcsak az angol irodalom legnagyobb alakjává nőtte ki magát, de méltán gondolunk rá az egész világ leghíresebb drámaírójaként is. Mivel nincs tudomásunk arról, hogy egyetemen képezték volna, sokakban felmerült a kérdés, hogy vajon tényleg Shakespeare írta-e a Shakespeare-műveket.
A drámaíró életéről meglehetősen keveset tudunk, kevés a vele kapcsolatos, hiteles történelmi forrás: mindössze néhány tőle származó aláírás, Anne Hathaway-jel kötött házasságát és gyermekei születését igazoló okiratok, háromoldalas végrendelete és néhány üzleti dokumentum az, ami fennmaradt róla. Nem véletlen, hogy az évek során számos legenda született a szexualitásáról, az iskolázottságáról és szerzői hitelességéről.
Shakespeare volt-e Shakespeare?
A kérdés évszázadok óta lázban tartja az irodalmárokat és a Shakespeare-életmű tisztelőit. A szkeptikusok nem értik, hogy egy vidéki kesztyűkészítő fiának hogy lehetett ilyen széles körű rálátása nemcsak az emberi pszichére és érzelmekre, de jogi és politikai kérdésekre is.
A 19. századtól olyan nevek emeltek szót Shakespeare szerzői hitelessége ellen, mint Henry James, Sigmund Freud, Charlie Chaplin vagy Mark Twain. Könyvek és újságcikkek születtek az „igazi Shakespeare-ről”: a legtöbben azt az elképzelést támogatták, miszerint az esszéista Francis Bacon vagy a drámaíró Christopher Marlowe áll a Shakespeare-életmű hátterében, de az utóbbi kilencven évben Edward de Vere, Oxford 17. grófja vált a legnépszerűbbé mint lehetséges szellemíró.
Az Oxford-hívők elmélete azonban nem kikezdhetetlen, ugyanis Edward de Vere 1604-ben halt meg, a legnagyobb Shakespeare-drámák pedig – mint a Lear király vagy A vihar – később születtek. A Shakespeare-hívők azt hangsúlyozzák, hogy nincs semmilyen bizonyíték, ami azt támasztaná alá, hogy nem neki köszönhetjük az életművet, és sokan sznobizmusnak tartják, hogy iskolázottabb és előkelőbb származású alakot keresünk mögötte.
Mark Twain Is Shakespeare Dead? (Shakespeare halott?) című könyvében például Francis Baconnek tulajdonítja a Shakespeare-műveket. Azt viszont tudni kell, hogy Twain korában nagyon kevés volt a drámaíró életéről rendelkezésre álló adat. Álláspontja igencsak felborzolta a másik oldalon állók kedélyeit, Joe Falocco egy Is Mark Twain Dead? (Mark Twain halott?) című könyvben vágott vissza. Különösnek tartja, hogy éppen az a Mark Twain nem hisz Shakespeare szerzői hitelességében, aki 12 évesen nyomdásztanoncként dolgozott. Szerinte a Bacon melletti elköteleződését csalódottsága okozta, amiért ő képtelen volt megütni a Shakespeare által felállított mércét.
A megoldás: társszerzők
Shakespeare szerencsésen választott pályát, a színház ekkoriban ugyanis jó biznisznek számított. Londonban a drámák iránti éhség olyan hatalmas méreteket öltött, hogy az írók futószalagon gyártották a darabokat. Voltak ugyan, akik egyedül dolgoztak, de sokan inkább társsal vagy csapatban alkottak.
A modern technológiának köszönhetően az elmúlt években egyre többet tudtunk meg Shakespeare színdarabjairól, és a számítógépek munkájának hála, a drámák nyelvi mintáinak elemzésével fény derült arra, hogy kik dolgoztak a mester mellett társszerzőként. Összesen 17 olyan műről tudunk, amelyben mások is közreműködtek.
A kutatók szerint ilyen többek között a III. Edward, a Titus Andronicus, a Perikles vagy a Minden jó, ha jó a vége. Tudósok egy csoportja néhány éve arra a felfedezésre jutott, hogy a Shakespeare riválisaként emlegetett Christopher Marlowe is egy volt a társszerzők közül, és feltételezhetően három színdarab megírásában vett részt. Az Oxford University Press a 2017-ben megjelentetett The New Oxford Shakespeare gyűjteményében a VI. Henriket már Shakespeare és Marlowe közös műveként tünteti fel.
