Girona: a Trónok harca forgatási helyszínén jártam

Olvasási idő kb. 6 perc

Aki ellátogat Barcelonába, annak amellett, hogy keresztül-kasul be kell járnia a széles utcákat, sorra látogatni a borozókat, megkeresni a legjobb paellát, azt is fel kell derítenie, hogy mit érdemes látni a városon túl: például Gironát, az alig 100 km-re, a hegyek között eldugott kisvárost, amelynek történelmi múltja elképesztően valóságosan elevenedik meg a jelenben.

Az nyilvánvaló, hogy a katalán főváros az év minden szakában kitűnő úti cél: metropolisz, de mégsem olyan, mint a nyüzsgő, sosem nyugvó nagyvárosok. Széles utcáival, csendes sarki kávézóival, a gótikus negyed sötétben bujkáló sikátoraival tökéletes hely a felfedezésre – főleg ha az ember nem veszik el csak a turistáknak kitaposott sétálókon. Ám ha éppen úgy adódik, hogy Barcelona lenne az otthonod egy hétre, érdemes vonatra szállni és felfedezni a környező hegyeket, völgyeket és a köztük rejtőző kisvárosokat is. Például Gironát.

Galéria ikon

20

Galéria: Gironában jártunk
Fotó: Csabai Kristóf

Nem kell ide időgép

Barcelonától északra, a francia határ közelében található Girona, amely kitűnő lehetőséget nyújt arra, hogy akár egy napon belül húszezres érték fölé tornásszuk a lépésszámlálónkat. Ami meglepő, hiszen a belváros viszonylag kis területen helyezkedik el. A kanyargós utcák, a minden sarkon szemet gyönyörködtető látvány és a hangulat viszont teljességgel kitöltheti a napunkat, főleg ha igazán nyitott szemmel járunk.

A reggeli vonattal érkeztem, még épp csak világosodott, teljesen kihalt utcák fogadtak. Egy pillanatra – talán volt az másfél óra is − teljesen úgy hatott a szürkületbe burkolózó városka, mint egy elhagyatott hely, vagy mint a Chihiro Szellemországban elvarázsolt világa, ahol csak éjszaka pezseghet fel az élet, nappal határtalan nyugalomba burkolódzik minden, még a levegő is megáll.

Galéria ikon

20

Galéria: Gironában jártunk
Fotó: Csabai Kristóf

Ahogy átszeljük a folyót, bekerülünk az óváros sikátorainak labirintusába: üres utcák, a némaságba belekongató harangok, távoli sirályok rikoltozó hangja – semmi más nem töri meg a pillanat meghittségét, ez pedig a turistákkal teli Barcelona után igazi felüdülés lehet. A város tényleg a nyugalom és a béke szigete, ahol a turisták csak 10 óra után dugják ki az orrukat, akkor is csupán maroknyian.

Ez a két magányban töltött óra tökéletes volt arra, hogy évszázadokat repüljek vissza az időben: a székesegyház fölém tornyosuló hatalmassága, a múltat idéző kolostor, a lépcsőkkel és szökőkutakkal tarkított vadkert, a régebben a város védelmét szolgáló falak révén tényleg azt éreztem, hogy leugrottam a 21. század száguldó vonatáról, és egy szusszanásnyi időre ellátogattam a múltba.

Itt is vészesen közeledett a tél

Nem véletlen az az érzés, hogy itt egy múltbeli, másik világba kerül az ember. Kevésbé köztudott, de a Trónok harca egyes jeleneteit itt forgatták Gironában. Általában Horvátország, Málta vagy Észak-Írország nevezetességeit szokták emlegetni, hiszen Királyvár, Braavos tájait, a meereeni sárkányok lakhelyéül szolgáló alagsori hangárt is a vadregényes horvát városokban vették fel, Deresnek pedig többnyire Írország adott otthont. Talán felmerül a kérdés, hogy miért volt olyan fontos a stábot Gironába rángatni egy pár jelenetért, de amint belépünk a varázslatos óvárosba, megkapjuk a választ.

Galéria ikon

20

Galéria: Gironában jártunk
Fotó: Csabai Kristóf

(Az alábbi négy bekezdés némi cselekményleírást tartalmaz a sorozat hatodik évadából.)

Itt ugyanis valóban megelevenedik a múlt, méghozzá úgy, hogy minden bizonnyal a díszlettervezőknek és a speciális effekteseknek nem volt sok dolga: Girona éppen olyan, mint amilyennek láttuk Királyvár vagy Braavos egyes jeleneteit a tévé képernyőjén. Fő nevezetessége a meglepően monumentális, 11. században épített székesegyház, melyet egy bő négyszáz éves, 90 fokot számláló lépcsőn érhetünk el. Elképesztő tér tárul elénk, ami még nagyobb élmény, ha csupán egyedül állunk a katedrális hatalmas létesítménye előtt. Ha bemegyünk a világ második legszélesebb templomhajójába, pont olyan kicsinek érezhetjük magunkat, mint Sam és Gilly, amikor a Mester asztalához értek a hatodik évadban: a belső jeleneteket (a könyvtár kivételével) a székesegyházban vették fel.

Különleges az is, hogy pár méterrel odébb a sorozat egyik nagyjelenetét vették fel: amikor Jamie és a Tyrell-ház katonái megakadályozzák, hogy Margaery is végigjárja a bűnhődés útját. Ez sikerül is, ám közben kiderül, hogy Tommen király már egyesítette a Hitet és a Koronát, hogy ezzel még nagyobb befolyást szerezzen a város felett a velejéig gonosz és álszent Főveréb. Tulajdonképpen ez a jelenet vezet az évad tragikus végéhez, amikor is Margaery (és vele együtt a Főveréb és a Tyrell-ház képviselői) a robbanó futótűzben meghalnak, miután Tommen öngyilkos lesz, majd Cersei elfoglalja a trónt. Ezeknek a véres tragédiáknak a katalán kisváros adott otthont, a székesegyház szemünk előtt robban fel: persze a valóságban még nagyon is áll.

Vakon is képes leszel látni

Ne higgyük, hogy a székesegyházzal lelőttük Girona összes meglepetését: a katedrális mögött felfedezhetjük a vadkertet, amely talán a januári, kissé borús időjárás miatt is volt annyira igézően vad, mintha tényleg a sötét középkorba cseppentem volna. Ha ismerős a környék, akkor megint jusson eszünkbe a Trónok harca. Emlékszünk még arra, amikor Arya megnézi azt a színházi darabot, amelyben Lannisterék csúfos történetét humorosan tálalva mesélik el? Ennek pont a katedrális háta mögött elhelyezkedő Plaça del Jurats szolgált otthonul, az egyik nagylátószögben felvett snittnél egyértelműen felfedezhetők a tér boltívei.

A legizgalmasabb gironai utazás viszont mindenképpen Arya kalandja, amikor Braavos szűk utcáin keresztül menekül az őt fenyegető Árva elől. Főleg akkor izgalmas megnézni ezt a jelenetet, ha már töviről hegyire bejártuk az óváros utcáit, így a szűk sikátorok, falak, fordulók nagyon is ismerősek lesznek. Egy rövid percig még az arab fürdő is felbukkan – a színházi jelenetnek otthont adó Plaça del Juratstól alig ötven méterre található különleges építmény szintén történelmi emlékhely. Így egyértelmű hát, hogy ugyanígy a hatodik évad legelején az Árva éppen a katedrális háta mögött (ami aztán később a futótűz következtében felrobban, és amelyben Sam és Gilly a Mester válaszára várnak) hívja ki a megzavarodott, látását vesztő Aryát, érzékeire hagyatkozva harcolni. Minden sarkon egy másik epizód elevenedik meg.

(A Trónok harca spoileres cselekményleírása idáig tartott.)

Galéria ikon

20

Galéria: Gironában jártunk
Fotó: Csabai Kristóf

Ideje elcsendesülni

És ami nem Trónok harca: Girona túl kicsi ahhoz, hogy Braavoson és Királyváron túl még esetleg Deresnek vagy Meereennek is otthont adjon, viszont korántsem csak ezért érdemes elmenni a katalán kisvárosba. Sőt, aki nem ismeri és kifejezetten ódzkodik Westeros véres történetétől, annak is hatalmas élményt jelenthet Girona. Főleg azért, mert ez nem az a város, amelyből árad a turizmusból fakadó pénzhajhászás, vagy a látványosságokból és akár a sorozat hírnevéből történő imázsépítés. Ellenkezőleg: szerény, de rendkívül rendezett, eredetiségét megőrző hely, amely különleges és családias élmény tud lenni, ahol az emberek a 80 ezres lélekszám ellenére is még köszönnek az utcán, ahol valóban találkozni lehet helyiekkel. Ahol a friss levegőt beszippantva igazán el tudsz mélyülni a hely csodálatában anélkül, hogy képeslapot és csecsebecséket horribilis összegekért áruló butikokba vagy percenként a pénztárcádra áhítozó utcai árusokba botlanál. És ez manapság igazán ritka.

Galéria ikon

20

Galéria: Gironában jártunk
Fotó: Csabai Kristóf

Pedig Girona − fapados repterével, focicsapatával, olcsóbb szállásaival, vadregényes városrészeivel − tökéletes hely lenne arra, hogy turisztikai központ legyen. A római korban épült, majd a középkorban tovább bővített, híres városfalak lehetőséget biztosítanak a hosszú és sok látnivalót kínáló sétákra. A legfőképp támadások ellen védő, több száz méteres építményeket végigjárva beláthatjuk a kisváros kicsiny óvárosát, épületeit, és egyes bástyáiról elrévedhetünk a Pireneusok irányába is.

Nézd meg a városról készült összefoglalómat:

Nem említettük még az Onyar folyót átszelő hidakat, amelyeket változatos színnel ékesített, egybeépített házak követnek, kicsit olaszos beütést adva a belvárosi sétának. Okot adna a turisták féktelen özönére a világ egyik legjobb étterme is, amely szintén Girona utcái között bújik meg. Az El Celler de Can Rocát 2013-ban és 2015-ben is a világ legjobb éttermének választották, de számtalanszor volt második helyezett (például legutóbb is). Persze csak úgy betévedni nem lehet: először az állíthat meg, hogy nem foglaltál asztalt egy évre előre, aztán pedig a 250-300 eurós árak.

Galéria ikon

20

Galéria: Gironában jártunk
Fotó: Csabai Kristóf

Egy helyivel beszédbe elegyedve ugyanakkor arra lettem figyelmes, hogy a gironaiak igyekeznek megőrizni a város és a saját életük nyugalmát. Rákérdeztem, hogy mennyiben járult mindehhez hozzá, hogy a Trónok harca itt forgott, erre a hölgy mosolyogva válaszolt: „Itt mindig is voltak turisták, mindig is voltak kíváncsi szemek, és ez nagyszerű, hiszen tagadhatatlan, hogy gyönyörű környék. Viszont igyekszünk megőrizni a kisváros érintetlenségét.

Idézőjel ikon

És egyébként is, Gironát nem a Trónok harca tette különlegessé.”

És ebben tökéletesen igaza volt.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Csabai Kristóf
Csabai Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.