Lakberendezési bakik, amiket mind elkövetünk az első lakásunkban

Olvasási idő kb. 3 perc

Az első lakásunk berendezésénél mind követtünk el kisebb-nagyobb bakikat. Ha újra kezdhetnénk, ma már biztosan máshogy csinálnánk. Vagy mégsem? Profi lakberendezők osztják meg, hogy ők mit tartanak a legnagyobb hibának – a tanácsuk nem csak az első otthonokban lehet hasznos.

Életünk egyik legizgalmasabb időszaka, amikor beköltözünk az első saját lakásunkba, és szabad kezet kapunk a lakberendezésben. Mi választhatjuk ki a szobák színét, a bútorokat és a dekorációt. A lelkesedés és a végtelen számú lehetőség azonban könnyen tévutakra csábíthat minket. Az Apartment Therapy népszerű dizájnereket kérdezett arról, hogyan küszöbölhetjük ki ezeket a bakikat.

1. Nem látjuk egészben a lakást

Paloma Contreras belsőépítész és a La Dolce Vita bloggere szerint gyakori hiba az első lakásosoknál, hogy nem látják egyben az egész lakást, nem gondolják át, végül hogyan illenek majd egymáshoz a különböző szobák. Szerinte fontos lenne, hogy mielőtt belevágunk az új otthonunk berendezésébe, képzeljük el, milyen végeredményt szeretnénk, és a különböző tereket hogyan hozhatjuk összhangba.

2. Elsietjük a berendezést

Shea McGee, a Studio McGee társalapítója a beköltözés izgalmának a hevében elkapkodta első lakásának a berendezését. Mielőbb szerette volna látni a végeredményt, és túl sok bútort vásárolt az IKEA-ban. Ma már tudja, hogy érdemes lett volna türelemmel lennie, és inkább spórolnia néhány drágább, de különlegesebb darabra.

3. Nem teszteljük a festékeket

Niki Brantmark, a My Scandinavian Home bloggere elmondta, biztos volt a festékben, amit választott, ezért tesztelés nélkül az egész előszobát lefestette vele. Mint kiderült, a döntését igencsak elkapkodta, ugyanis a megszáradt festék egyáltalán nem olyannak tűnt, mint amilyennek elképzelte. Ma már minden színt tesztel különböző falfelületeken, és rajtuk hagyja legalább egy hétig, hogy teljesen biztos lehessen az elhatározásában.

4. Mindent a falnak tolunk

Alyssa Kapito, az Alyssa Kapito Interiors alapítója a legnagyobb hibának azt tartja, amikor minden bútorunkat a falnak toljuk. Szerinte sokkal érdekesebbek azok a lakások, ahol például az íróasztalt elmozdítjuk a szoba belseje felé. Azt tanácsolja, hogy ha bátortalanok vagyunk, keressünk ötleteket olyan oldalakon, mint a Pinterest, és felejtsük el a berögződéseinket.

5. Egy helyről vásárolunk

Idézőjel ikon

„Gyakori lakberendezési hiba, amit sok embernél láttam már, hogy az első otthonukat ugyanabból az áruházból rendezik be”

– mondta Kenny Norris, a Jenny J Norris Interiors alapítója. Ugyan ez tűnik a legegyszerűbb megoldásnak, ha mégsem szeretnéd, hogy az otthonod úgy nézzen ki, mintha egy katalógusból vágtad volna ki, tedd érdekesebbé máshonnan vásárolt darabokkal.

6. Nem vesszük figyelembe a lakás adottságait

Lisa Mende, a Lisa Mende Design alapítója a legnagyobb hibának azt látja, amikor fiatal párok olyan színűre festik a lakásukat, ami a barátaiknál vagy egy katalógusban tetszett meg nekik. A festék színe rengeteg tényezőtől függ, például, hogyan szűrődik be a kinti fény a lakásba. Éppen ezért Niki Brantmarkhoz hasonlóan azt javasolja, hogy mindenképpen teszteljük a festéket, amit kiválasztottunk.

7. Egy ideális lakást rendezünk be

„A legfontosabb lecke, amit megtanultam az első lakásom vásárlásakor, hogy

Idézőjel ikon

abba a térbe vásároljak bútorokat, ami a rendelkezésemre áll, és ne abba, amilyet szeretnék.”

– emelte ki Robert Leleux, a Southern Style Now alapítója. Megrögzött vásárló lévén fiatalabb korában sokszor belefutott abba a hibába, hogy azért vett meg egy lámpát vagy egy szőnyeget, mert szépnek tartotta még akkor is, ha éppen nem illett a lakásába. Így halmozott fel rengeteg gyönyörű, de haszontalan tárgyat. Mára megtanulta, hogy csak olyan tárgyakat vásárolhat, aminek helyük is van az otthonában.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.