Téged is meglep, hogy miért kerül ilyen sokba egy zacskó pisztácia? Elmagyarázzuk.
A pisztácia a legkedveltebb magvak közé tartozik, melyet ugyanúgy fogyaszthatunk egyszerű, sózott ropogtatnivalóként, de felhasználhatjuk különféle ételek, saláták, desszertek hozzávalójaként is, a fagylaltról nem is beszélve – ami, mint a „klasszikusokból” tudjuk, kifogyott. A hasonló olajos magvakhoz – földimogyoróhoz, mandulához – képest mégis jóval drágábban juthatunk hozzá a boltban egy adag pisztáciához. A Plated cikke elmagyarázza, miért nem kíméli pénztárcánkat kedvenc rágcsánk.
Idő- és munkaigényes folyamat
Először is, a pisztáciafa nem terem meg mindenhol. Ahhoz, hogy a növény sikeresen életben maradhasson, az szükséges, hogy a téli hideg megindíthassa a bimbók fejlődését, majd a csírázáshoz hosszú, forró nyár és minimális páratartalom szükséges, ugyanis párás környezetben a magok könnyen elrothadnak. Éppen ezért az általunk fogyasztott pisztácia nagy részét három fő térségben termesztik a világon: Iránban, Törökországban és Kaliforniában. Kalkuláljuk tehát bele az árba a szállítás és a vámok költségeit.
Nem elég, ha sikeresen elültettük a pisztáciafát, hosszú éveket kell várnunk, mire az hasznunkra válik. Legtöbbször hat-hét év eltelik, mire a növény először termést ad, teljes potenciáljának elérése pedig tizenöt-húsz esztendőt is felemészt. És még fénykorukban sem tudunk évi húsz-huszonkét kilónál több fogyasztásra alkalmas magvat leszüretelni fáinkról. Arról már ne is beszéljünk, hogy a pisztácia hajlamos csak kétévente teremni, tehát ezt a mennyiséget is csupán minden második idényben produkálják számunkra.
Végül, de nem utolsósorban, a magok kiválogatása precíz és időigényes fizikai munka, melyet – révén, hogy azok nagyon érzékenyek – nem végezhetnek gépek. Ha legközelebb a szupermarketben meglátva a pisztáciás zacskóra ragasztott árcédulát fejünkhöz kapunk, emlékezzünk rá, mennyi tervezésbe, munkába és erőfeszítésbe került, mire kedvenc rágcsálnivalónk idáig eljuthatott.
