Lakberendezés északon: a skandináv otthon 5 titka

Olvasási idő kb. 4 perc

Te is olyan stílusos és otthonos lakásra vágysz, mint a skandinávoké? Ügyelj a fényekre, ne állj ellen a dizájnerdaraboknak, és gondolj mindig a környezetvédelemre.

A skandináv országok, ha lakberendezésről van szó, semmit sem bíznak a véletlenre, lakásaikat művészi odafigyeléssel rendezik be. Valójában egyáltalán nem meglepő, hogy kifinomult érzékük van az otthonosság megteremtéséhez, a hideg északon az év felét lakásukba zárkózva töltik. Linnea Dunne Lagom – A svéd életstílus, amely kiegyensúlyozottá tesz és Meik Wiking Hygge – A dán életérzés, amely boldoggá tesz című könyvéből elsajátítottuk a skandináv otthon berendezésének alapjait.

Funkcionalitás

„Egy ezerdolláros asztal megtervezése könnyű feladat a bútortervezőnek – ám a funkcionális és jó minőségű asztalt, ami ötven dollárba kerül, csak a legjobbak képesek elkészíteni” – nyilatkozta Ingvar Kamprad, az IKEA alapítója. A svéd dizájn híres a minimalizmusáról, és nagy hangsúlyt fektet a könnyű tárolásra. Ezek az alapelvek azonban már jóval az IKEA megnyitását megelőzően, a második világháború előtt teret nyertek a skandináv országban. Ekkor kapott fontos szerepet a társadalmilag orientált tárgytervezés.

A funkcionális lakás letisztult és praktikus

A svédek rajonganak a praktikumért, hiszen megkönnyíti az életüket, legyen szó egy sokfiókos szekrényről vagy egy mágneses késtartóról, ráadásul kéz a kézben jár az esztétikummal, hiszen segít megoldani az olyan problémákat, mint a szanaszét heverő kábelek vagy az étkezőasztalon hánykolódó kulcscsomók. 

Fény

A dán otthonok középpontjában a fény áll. Egy jól elhelyezett lámpával vagy néhány szál gyertyával képesek elérni a meghittség maximumát. Olyannyira rajonganak a romantikus fényforrásért, hogy évente átlagosan hat kiló viaszt égetnek el fejenként. Az illatosított gyertya azonban szóba sem jöhet, ódzkodnak mindentől, ami túl mesterséges – ők a természetes dolgok hívei. Céljuk, hogy a lakásban hangulatos fényfoltokat hozzanak létre. Harminc százalékuk otthonában a meghittséget kandalló is segít elérni, ami előtt beszélgetve rengeteg időt töltenek a szeretteikkel.

Érd el az otthonosság érzését a gyertyák fényével

Dizájnerdarabok

Mivel a dánok szívesen töltik idejük nagy részét az otthonukban – főleg a hideg hónapokban –, nem sajnálják a pénzt azokra a lakberendezési tárgyakra, amik segítik lakásukat még otthonosabbá tenni, éppen ezért imádják az egyedi tervezésű darabokat.

Egy dizájnerdarab a lakásod éke lehet

Kuckózás

A korlátlan mennyiségű párna és takaró a dán otthonok másik fő ismérve. Lehetnek kicsik vagy nagyok, gyapjúból vagy pamutból készültek, a lényeg, hogy egy olvasós vagy filmnézős estén maximális kényelmet biztosítsanak.

Keress magadnak egy kényelmes sarkot, ahol takarókba bugyolálva olvashatsz

A dánok olyannyira szeretnek kuckózni, hogy külön szavuk van arra a kis zugra, ahova a nap fáradalmai elől bújnak el egy csésze teával és egy jó könyvvel. A hyggekrog általában egy ablakfülkében kap helyet a dán lakásban, de szinte bárhol berendezhető, ahová kellő mennyiségű párna halmozható fel.

Környezetvédelem

A környezetvédelmet és a természet közelségét mind a dánok, mind a svédek hétköznapjaik fontos tényezőinek tartják. A dánok nem csak fabútorokkal, különféle termésekkel, levelekkel és ágakkal is igyekszenek becsempészni az otthonukba a kinti világ nyugalmát. Meik Wiking arra bátorít, hogy a kívánt hatás elérésének az érdekében rendezzük be úgy a lakásunkat, mint egy viking mókus.

A dánok tudják, hogy a fenntarthatóság és a minőség elválaszthatatlan egymástól. Úgy tartják, hogy ha olyan cégtől vásárolsz, mely elkötelezett a környezetvédelem iránt, akkor ott csak tartós termékeket vásárolhatsz. A minőségre mindig érdemes költeni, ha olyan bútorokra vágysz, amik majd életed végéig elkísérnek.

Vásárolj bútort régiségkereskedőknél vagy a piacon

Persze úgy is védheted a környezetedet, ha nem új dolgokat vásárolsz, hanem a vintage kínálatot veszed szemügyre. A svédeknél igen népszerű a használt cikkek adása és vétele, szívesen járják a régiségboltokat és bolhapiacokat. Ezeket a vásárlásokat kincsvadászatként és egy, a barátokkal töltött kellemes napként élik meg. Ugyan valószínűleg sok szemetet kell áttúrnod, hogy megtaláld az igazit, de minél több munkát fektetsz a megtalálásába, annál értékesebb lesz majd számodra. Közben kávézással vagy egy finom süteménnyel kapcsolhatsz ki. A vásárlás okozta öröm általában nagyon rövid ideig tart, ráadásul, ha nem találod meg azt, amit keresel, bánatosan térsz haza. Ha viszont az élményre és nem a vásárlásra fektetsz nagyobb hangsúlyt, nem kell ettől tartanod. Az is előfordulhat, hogy a bútorért, amire vágysz, csupán a saját vagy a szüleid padlásáig kell elzarándokolnod, ráadásul csiszolópapírral és egy kis festékkel bármelyik darabot újjá varázsolhatod. A vintage stílus a dán otthonokban is jelen van, egy régi fotel vagy antik szekrény számtalan kedves történetet rejthet.

Határozott elképzelésed van arról, hogy milyen párnahuzatot szeretnél? Tanulj meg kötni vagy varrni, és készítsd el magadnak. Hidd el, sokkal nagyobb értéke lesz, mint a boltinak, ráadásul mire végzel, megtanulsz egy új hobbit, kezeled a stresszt, és a környezetedet sem terheled meg.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.