3+1 tavaszváró program a hétvégére

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hálás vagyok minden egyes napsugárért és madárfüttyért, aminek sikerül áttörnie a szürke és sivár februáron, mert tudom, hogy ezek az apró jelek a tavasz hírnökei. Az enyhülő időnek hála – ahogyan a medvék – lassan mi is előmászhatunk a lakásból, hogy bevegyük az újraéledő természetet.

A komfortérzetem, mi több, a tűréshatárom mezsgyéjére értem. Már nem tudok elviselni több ködös reggelt vagy esős napot. Minden hűvös fuvallat, ami átsüvít rajtam, olyan, mintha egy jól irányzott gyomrost kaptam volna. Szükségem van a napra, a melegre és a zöldre körülöttem. Szerencsére már nem kell sokat várni, hogy megérkezzen a jó idő, március már csak egy karnyújtásnyira van tőlünk. Olyan tavaszváró programokat ajánlok, amikkel átvészelheted a tél utolsó heteit.

1. Hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban

A hóvirág a tavasz hírnöke. Talán azért szeretjük annyira ezt a fehér szirmú, törékeny kis virágot, mert nemcsak a látványa, hanem előbújásának jelentése is örömöt okoz számunkra. Hamarosan a természetben szinte bárhol rátalálhatunk erre a növényre. Az Alcsúti Arborétumban azonban nem veszik félvállról a virágzást, külön ünnepséget rendeznek erre az alkalomra. Gyönyörű hóvirágmezeje négy-nyolc hétig nyílik. Az esemény február 18-án kezdődik, és a virágok szirombontogatásáról Facebook-oldalukon adnak hírt. Az arborétumot minden nap délelőtt tíz és délután négy óra között látogathatod. Felnőttbelépőt 1050, kedvezményes jegyet 700 forinttért válthatsz.

2. Medvelátogatás a Debreceni Állatkertben

A néphagyomány szerint, ha február 2-án a medve téli álmából felébredve kibújik a barlangjából, és meglátja az árnyékát, tudja, még nyugodtan szunyókálhat egy kicsit, ha viszont borús napra kel, azt jelenti, közel a tavasz. Dönci, a Debreceni Állatkert örvös medvéjének jóslata szerint lehetünk bizakodóak, a tél nem tart már soká. Fogd a hónod alá a gyerekeket, és bizonyosodjatok meg saját szemetekkel arról, hogy biztosan nem aludt vissza. De nem csak Dönci jelezte a tavasz közeledtét, a magnóliafák is bimbóznak az állatkertben. Március 14-ig minden nap reggel kilenctől délután négy óráig látogathatod az állatokat, felnőttbelépőt 2200, gyermeket 1500, diákot 1600, nyugdíjast pedig 1800 forintért válthatsz.

3. Természetjárás a Börzsönyben

A legjobb módja annak, hogy megállapíts, hogyan éled a természet, ha túrabakancsot húzol, és beveted magad egy erdőbe. Irány a Börzsöny! Túrázz el a Csóványos csúcsán található kilátóig, ahonnan beláthatod a környék hegyeit. Több útvonal közül választhatsz, de egy napot mindenképp szánj a kirándulásra. A Királyrétről induló és a Nagy-Hideg-hegyet is érintő körtúra például 15,5 kilométer, amit nagyjából öt óra alatt tehetsz meg. Öltözz rétegesen, húzz kényelmes lábbelit, készülj étellel és itallal, de ha mégis kifogynának a készleteid, a Nagy-Hideg-hegyen feltöltheted őket, a turistaházban meleg étellel, itallal és akár szálláshellyel is várnak, ha netán több napos túrát tervezel.

+1 Kastélylátogatás Gödöllőn

Annak ellenére, hogy töretlen hittel reméljük, a sarkon túl a tavasz vár ránk, elfordulhat, hogy belefutunk néhány olyan napba, ami sokkal inkább a magunk mögött hagyott hónapokra jellemző. Február végén szeszélyes az időjárás, az egyik pillanatban még szikrázóan süt a nap, a másikban pedig hullani kezd a hó vagy – ami még rosszabb – elered az eső. Ezeken a hétvégéken játszhatunk biztonságosan. Egy kastélylátogatás például egyszerre lehet jó program egy meleg napon vagy akár zivatar esetén is. Tegyél egy kellemes sétát a gödöllői Grassalkovich-kastély kertjében; az elmúlt korokról árulkodó termeiben pedig ismerd meg Sisi királyné életét. Felnőttbelépőt 2600, diákjegyet 1500 forintért vásárolhatsz. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.