Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az írók számtalanszor merítenek műveik megalkotásában azokból az élményekből, amelyeket gyerekkorukban szereztek. Marcel Proustot például egy hétkötetes regényfolyamra ihlette a teába mártott madeleine ízének emléke. A legtöbbjükre azonban nem csak ilyen idilli pillanatok hatottak, sőt előfordult, hogy egy korai trauma az író halálához vezetett.
Gyerekkorunk eseményei, az akkor megélt érzelmek nagy hatással vannak felnőtt létünkre, legyen szó akár egy pusziról a sebes térdre vagy egy váratlan és kiábrándító pofonról. Elsőre talán semmiségnek tűnhetnek, de később ezek az emlékek egy nehéz időszakon segíthetnek át minket, vagy épp ellenkezőleg, megnehezítik a boldogulásunkat. A sanyarú gyerekkorra sok mindent rá lehet fogni, de azt nekünk kell eldöntenünk, hogy mindennek ellenére küzdünk-e a boldogságunkért. Ezt fontos tudnunk, amikor szemügyre vesszük a világirodalom nagyjainak gyerekkorát. Alice Miller A test kiáltása – A szülői bántás hosszú távú következményei című könyvében arra keres példákat, hogy a rossz nevelés – vagy éppen a nevelés hiánya – milyen visszafordíthatatlannak tűnő károkat okozott ezekben az írókban. A legtöbbjük fiatalon halt meg, de vajon máshogy történt volna, ha fel tudják dolgozni a velük történteket?
Dosztojevszkij apját jobbágyai gyilkolták meg
Talán meglepő, de nem Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij édesapjának meggyilkolása, hanem annak az oka tehet az író sanyarú gyermekéveiről. Az orvosként dolgozó Mihail Andrejevics Dosztojevszkij mai szemmel nézve nem volt éppen mintaszülő. Örökké féltékenykedett feleségére, ivott, gyerekeit – Fjodort, bátyját és hat öccsét – pedig katonásan nevelte, a két legidősebbet a Hadmérnöki Intézetbe küldte, ahol a fiúk még nagyobb szigorra számíthattak, mint otthon. Időközben Mihail birtokot és száz jobbágyot örökölt, akikkel szintén nem bánt kesztyűs kézzel. Egy konfliktus alkalmával parasztjai ezt megelégelve agyonverték. A már akkor is szorongó fiút az intézetben érte a hír. Életének ötvenkilenc évében álmatlanság és epilepsziás rohamok gyötörték.
Csehov korán került a családfő szerepébe
Az italt Anton Pavlovics Csehov szülőatyja sem vetette meg. Az író nagyapja még jobbágynak született, de később sikerült megváltania magát és gyermekeit, azonban fia nem tudott élni a szabadság adta lehetőségekkel. Kiskereskedőként próbált szerencsét, de a vállalkozása csődbe ment, és az adósok börtönébe került. A családot még akkor is Csehov támogatta, amikor ő maga is keveset keresett, fenntartotta a moszkvai lakásukat és gondoskodott róluk.
James Joyce gyerekkorát a szeszélyes apa nehezítette meg
Míg Csehov leveliben tisztelettel írt az iszákos apáról, James Joyce édesanyja halála után feleségének beismerte, hogy milyen férfi állt az anyja oldalán. „Anyámat lassan megölte apám kínzása, a sokéves aggodalom és az én árulásom cinikus nyíltsága. Amikor a koporsóban feküdt, én pedig az arcára pillantottam – szürke és ráktól eltorzult arcára –, akkor fogtam fel, hogy egy áldozat arcát látom, és átkozom a rendszert, amely feláldozta őt” – írta 1904. augusztus 29-én Norának. James gyerekkorát az sem könnyítette meg, hogy a szülői figyelmen tizenegy testvérével kellett osztoznia – apja mégis sokszor verte el.
Kafka írói ambícióit nem támogatta a szigorú apa
A zsidó kereskedőcsaládba született Franz Kafka hamar rájött, hogy örömet talál az írásban, de apja, Hermann Kafka nem támogatta a törekvéseit, sőt kényszerítette, hogy gyökereihez méltó állást vállalva építsen karriert. A RubiconFranz Kafka születése cikke szerint ezért az író ugyan munkába állt – dolgozott biztosítótársaságnál, balesetbiztosító intézetnél, később pedig sógorával elindították Prága első azbesztgyárát –, mellette éjjelente alkotott. Apjának fenntartásai voltak ezzel az életvitellel. Kafka krónikus depresszióban szenvedett, és bár a betegségre öröklött hajlama is volt, állapotát minden bizonnyal súlyosbították a szülői elvárások. Mivel azonban a külvilággal szemben az otthon jelentette a biztonságot, csapdába került. Harmincegy éves korában költözött külön életében először.
Kafka végül egy terjedelmes levélben fogalmazta meg érzéseit – Levél Apámhoz címen könyv formájában is megjelent –, és elküldte édesanyjának, hogy ő adja át apjának, de az asszony nem teljesítette fia kívánságát, sőt arról sem beszélt vele soha, amit benne olvasott. „Te csak a magad alkatának megfelelően tudsz bánni a gyerekkel: erőszakosan, lármásan és indulatosan, s ezt ebben az esetben ráadásul még nagyon jó módszernek is vélted, mert erős, bátor ifjút akartál nevelni belőlem” – írta Kafka mentséget keresve apja kemény módszereire.
Virginia Woolfot féltestvérei szexuálisan bántalmazták
Az angol regényírónő karrierje huszonhárom éves korától ívelt felfele, de gyermekkori traumáján soha nem tudta túltenni magát, ötvenkilenc éves korában vízbe ölte magát. Életének tragédiáját és a sanyarú gyerekéveit a szülői mellőzés okozta. Anyját, a gyönyörű Julia Prinsepet a kor egyik legismertebb kritikusa, Sir Leslie Stephen vette feleségül. Mindketten megözvegyültek, és házasságukba már mindketten gyerekekkel érkeztek, akiknek további négy testvérük született, köztük Virginia és Vanessa. A két lányt féltestvéreik szexuálisan kihasználták, de nem merték elmondani szüleiknek.Virginia Woolf negyvennégy kötetes naplójában többször írt arról, hogy félt, hiába árulná el a titkukat, nem számíthatna a támogatásukra.
Virginia első idegösszeomlása tizenhárom éves korában történt, miután elvesztette édesanyját. Egész életében depresszióban szenvedett. Hogy megoldást találjon a helyzetére, Freud műveit tanulmányozta, de a pszichiáter elméletei csak rontottak a helyzeten, ugyanis hatásukra Virginia kezdte kétségbe vonni saját emlékeit, úgy gondolta, hogy nemcsak torzak, de akár tévesek is lehetnek, és nem valós élményeken, hanem vágyai kivetülésein alapulnak. „Meglátásom szerint Freud kihúzta Virginia lába alól az ok-okozat-körülmény szőnyegét, amelyet egész életében próbált kidolgozni, így végül arra kényszerült, hogy visszavonja saját magyarázatait a depressziójáról és a lelki állapotáról” – írja Louise deSalvo Virginia Woolf: The Impact of Childhood Sexual Abuse on Her Life and Work című könyvében. Virginia Woolf apja soha nem ismerte el a lány tehetségét, szerinte nem volt semmilyen művészi érzéke.
Arthur Rimbaud könyörtelen édesanyja a halálra vágyott
A francia költő édesanyja kemény és könyörtelen asszony volt. Minden erejével fia függetlenség iránti vágyát próbálta eltaposni, teljes ellenőrzése alatt tartotta. Rimbaud kétszer is megszökött a szülői házból, de végül mindig hazakényszerült. „Rimbaud anyja tele volt becsvággyal és rejtett gyűlölettel, büszke volt, szikár és nyakasan önfejű. Mintapéldája a bigottsággal színezett vallásosságból ömlő energiának” – írja róla Yves Bonnefoy Rimbaud című munkájában. A nő a halál iránt is különös rajongást mutatott, hetvenöt éves korában megszervezte, hogy a sírásók leengedjék abba a kriptába, ahová majd őt is temetik a két fia mellé, hogy megtapasztalhassa, milyen lesz ott örök nyugalomra térni.
Marcel Proustot megfojtotta az anyai szeretet
Teljesen egészségesnek tűnhet az az anya-fia kapcsolat, amiben a két fél minden napot egy meghitt jóéjtpuszival zár. Marcel Proust azonban olyannyira függött az anyai szeretettől, hogy a rituálé nélkül képtelen volt elaludni. Jeanne-Clémence Proust, az előkelő orvosfeleség fia életének minden területére hatással akart lenni, tizennyolc éves koráig még azt is megszabta, hogy kivel barátkozhat. Proust mégis sokszor érezte, hogy az asszony terhére van, például az esti szalonok alkalmával.
A fiú asztmában szenvedett. Betegségéről így írt 1903-ban egy édesanyjának címzett levelében: „Mert inkább gyötörjenek rohamok, és te leld bennem örömöd, mint hogy egészséges legyek, de nem kedvedre való.” Előfordult, hogy védekezni próbált az anya viselkedése ellen, de ilyenkor azonnal bocsánatot kért, félt, hogy elveszíti az asszonyt. Halála után összeomlott. „Mostantól életem elvesztette értelmét, nincs, ami megédesítse, kiveszett belőle a szeretet és a vigasz. Azt veszítettem el, akinek soha véget nem érő ébersége békét hozott számomra, szeretetben az egyetlen mannát hozta az életembe... Minden fájdalom átjár most... Azt mondta a nővér, aki ápolta őt: én mindig négyéves maradtam számára” – írta Proust egy levelében.
