Miközben mi már gazként tekintünk a gyermekláncfűre vagy a csalánra, és maximum dísznövényként ültetjük a kapucinuszsázsát, pár száz éve ezeket még vitamindús növényként szedték az emberek. Közeledik a tavasz, ideje hát színesíteni az étrendünket néhány ehető, illatos kis virággal.
Növényeket alapvetően azért eszünk mi emberek, mert táplálékot nyújtanak. A virágok fogyasztása azonban túlmutat ezen, hiszen oly sok éven át vallási hiedelmeket kapcsoltak hozzájuk – Egyiptomban a lótuszvirágot a Nílus szent növényének tartották, és sokféle módon, főzve, kenyérbe sütve, nyersen, mézbe mártogatva is fogyasztották –, vagy gyógyhatásuk miatt emelték ki őket a többi ehető növény közül. Minden kornak és társadalomnak megvolt a maga kedvenc viráglistája a hozzá tartozó szimbolikával.
Sáfrány, a virágok Supermanje
A sáfrány volt az a növény, ami a legszebb karriert futotta be a történelemben. Már időszámításunk előtt 2300-ból őrzünk termesztésére vonatkozó feljegyzéseket, de 500 évvel később már egy krétai freskón találkozunk vele. Megtalálhatjuk a Bibliában, ősindiai írásokban, az ókori egyiptomiak feljegyzéseiben, akik leveseket, mártásokat, bájitalokat, illetve Kleopátra fürdővizét színezték vele, és még sorolhatnánk. A növény – ami ma is a világ legdrágább fűszere – nemcsak szépen színez, de komoly gyógyhatásokkal bír: oldja a görcsöket, csillapítja a fájdalmat és érzéstelenít. Nagy Sándor idejében fontos gyógyszernek számított, de tudták, hogy túl nagy adagban bódító, sőt akár halálos is lehet. Európába az arab kereskedők segítségével jutott el, szinte nincs is ország, ahol ne próbálták volna meg termeszteni. Az 1300-as években sikertelenül próbálták vele gyógyítani a pestist, de ettől még nagy népszerűségnek örvendett mint gyógynövény, még harcoltak is érte. A későbbi évszázadokban inkább a gazdagság szimbólumává vált még hazánkban is – Mátyás király konyhájának egyik legfontosabb fűszere volt.
A virágok betörnek a középkorba
Az ókori Egyiptomban liliomot és lótuszvirágot, az ókori Rómában a mustárvirágot, kakukkfüvet, borágóvirágot fogyasztottak a leggyakrabban. Bibliai feljegyzések alapján a pitypangot és a tök virágát is ételforrásként kezelték. Európában Nagy Károly volt lelkes rajongója az ehető virágoknak, úgy vélte, a kertjében termesztett snidlingvirág adja az erejét. A 15. századtól Angliában a borágóvirágot, a százszorszépet, az ibolyát és a szegfűt ették gyakran, illetve a szegényebbek körömvirággal, sarkantyúvirággal, rózsával, méhbalzsammal, krizantémmal, liliomokkal egészítették ki kosaruk tartalmát. Ezután még 200 évre volt szükség, hogy az ehető virágok elérjék a legmagasabb társadalmi rétegeket, és divatosak legyenek az uralkodók asztalán is. A viktoriánus korban már komplex virágnyelv alakult ki, a süteményeket, salátákat gazdagon díszítették virágokkal, de népszerű volt a cukrozott virág is mint különleges és látványos édesség.
Az 1990-es években olyan modern és elismert francia szakácsok hozták vissza az ehető virágok trendjét, mint Michel Bras és Marc Veyrat. Ma már a színes szirmok nemcsak elvétve találhatók a tányérokon, de beépítik őket a fogásokba, az íz és a textúra szerves részeként.
Egy szál harangvirág
Ha elsőre szokatlannak tűnik a virágok fogyasztása, kezdjük el a karfiollal, a brokkolival és szegfűszeggel – ezek is virágbimbók. Utána megpróbálkozhatunk a sűrű palacsintatésztában kisütött tökvirággal, bodzavirággal, akácvirággal, de amíg ezek nem nyílnak, ehetünk ibolyát, árvácskát vagy százszorszépet is. Érdemes még kipróbálni a magas C-vitamin-tartalmú rózsát, a természetes antibiotikumként ismert sarkantyúvirágot, a gyulladáscsökkentő hatású körömvirágot, az árvácskát, a szegfűt, a kankalint, a tulipánt, az orgonát, a zsályát és a hagymavirágot is. Ha rukkolát, kaprot, levendulát, citromfüvet, mentát, oregánót, rozmaringot vagy bazsalikomot aratunk a kertben, a virágokból is szedjünk: salátába, teába, vagy az étel ízesítéséhez, dekorálásához mind felhasználhatjuk.
Virágfogyasztási kisokos
A borágó gyönyörű kék virágának íze kicsit az uborkáéhoz hasonlít, ezért a középkor óta használják salátákban vagy koktélok ízesítésére. A körömvirágot a szegény ember sáfrányaként tartják számon, könnyen nevelhető, értékes gyógynövény, érdemes néhány fejnyi virágot olívaolajban érlelni egy kicsit, fantasztikusan aromás lesz a végeredmény. A gyógynövényekkel és kecskesajttal töltött cukkinivirág is igazi csemege, a hibiszkuszszirmok pedig enyhén áfonyaízűek, tökéletesek koktélokhoz, teákhoz. Az aromás, illatos levendulavirág kitűnően illik limonádékhoz, csokoládés édességekhez, vaníliafagyihoz, és pezsgőhöz, de csak mértékkel. Az árvácskát gyümölcssalátákhoz és koktélokhoz ajánlják, a borsos aromájú sarkantyúkát inkább húsételekhez. A gyümölcsös ízvilágú rózsából akár lekvárt, szörpöt, sőt orosz rózsakását is készíthetünk, frissen pedig saláták, édességek és italok nagyszerű hozzávalója lehet. A lágy, mégis sós ízvilágú zsályavirág citrommal és friss nyári növényekkel a legfinomabb. Az italokat igazán különlegessé tehetjük, ha friss virágokat fagyasztunk jégkockákba – bámulatos látvány.
Fő a biztonság!
Bár elméletben jól hangzik, nem érdemes egy rosszul sikerült Valentin-napot azzal ünnepelni, hogy vadul beleharapunk egy rózsafejbe. A virágok közül nem mindegyik ehető, és még a fogyasztható szirmoknál is érdemes betartani néhány alapelvet. Például nem eszünk mosatlan virágot, sem olyat, ami virágboltból, hipermarketből származik, vagy nincs rajta feltüntetve, hogy ehető. A magunk termesztette virágoknál biztosak lehetünk abban, hogy nem kezelték őket vegyszerekkel, míg az árokpartról, út mellől, parkból begyűjtött növénykék biztosan kaptak egy jó adag gyomirtót és benzingőzt, aminek semmi keresnivalója az emésztőrendszerünkben. Aki pollenallergiás, vagy csak érzékeny a gyomra, nem árt, ha előbb konzultál az orvosával, mielőtt nekiesne egy tányérnyi virágnak. S persze a legfontosabb: soha ne együnk ismeretlen forrásból származó, nem azonosítható virágot, mert akár súlyosan mérgező is lehet.
Ilyen például a nárcisz, ami már a bőrt is irritálhatja, de akár a gumóját, akár a virágját fogyasztanánk el, erős emésztési problémákkal, súlyos esetben ájulással, bénulással kísért rosszulléttel számoljunk. A rózsameténg olyan mérgező alkaloidokat tartalmaz, amelyeket a kemoterápia során vetnek be, így ennek sem ajánlott az elfogyasztása, de a rododendront is hagyjuk ki, mielőtt az életünkkel kezdenénk játszani. A sétányrózsa még rosszabb: olyan májproblémákat okozhat, amibe a termőhelyén legeltetett állatok rendre belepusztulnak. Ne együnk olyan virágot, aminek bizonytalan az eredete, vagy könnyen összekeverhető egy-egy mérgező fajtával. James Wong botanikus figyelmeztetései ezek, amiket ajánlott komolyan venni.
